Látnivalók Londonban: A Piccadilly Circus
A londoni képeslapokról gyakran visszaköszönő kép a Piccadilly Circus színes, villogó fényreklámokkal felszerelt sarokháza, előtérben a Shaftesbury Emlékkút kecses Erost ábrázoló alumínium szobrával, és a folyton hömpölygő tömeggel. Akár napközben, akár este tévedjünk arra, mindig pezsgő élet fogadja az utazót, ami nem is csoda, hiszen a hírneves tér a West End szívében helyezkedik el, s mint ilyen, a szórakoztatás egyik legismertebb központja. A környéken rengeteg színház, változatos éttermek, éjszakai klubok, bárok, bevásárlóközpont, üzlet található.
Maga a tér 1819-ben épült, hogy összekapcsolja az elegáns, John Nash tervezte Regent Street-et a Piccadilly bevásárló utcájával. Persze a környék már korábban is ismert volt; neve 1626-ban, mint Pickadilly Hall tűnik fel, amely egy Robert Baker nevű szabó háza volt, aki piccadilleket, vagy piccadillyket, egyfajta gallérokat árusított. Később, II. Károly uralkodása idején Portugal Street néven híresült el, a király portugál születésű hitvese, Braganzai Katalin tiszteletére, de 1743 után visszakapta a Piccadilly elnevezést. A tér nevében található ’circus’ a latin kör szóból ered, mivel eredetileg kör alakú volt, de ezt a formáját 1886-ban, a Shaftesbury Avenue építésével elvesztette.
A téren található metróállomás (Bakerloo és Piccadilly vonal) 1906-ban épült. Az óriási, csillogó reklámfelületek – elsőként egész Londonban – először 1910-ben villantak fel a London Pavilion homlokzatán (nem ott, ahol ma láthatók). 1962-ben merész terv látott napvilágot, amely kétszintessé alakította volna a Piccadilly Circust: a felső szinten a gyalogos, az alsó szinten – az ekkorra hatalmasra duzzadt – járműforgalom közlekedett volna, de ez végül nem valósult meg.
A tér látnivalói közül a Shaftesbury Emlékkút érdemel említést, melyet 1893-ban állítottak Anthony Ashley Cooper, Shaftesbury hetedik earlje tiszteletére. A kút tetején kecses kis Eros szobor lövöldözi nyilait vaktában, míg a kút aljában folyton turisták üldögélnek és fotózkodnak, háttérben a villódzó fényreklámokkal. A kép ismerős lehet, hiszen a ’60-’70-es években a londoni punkok tömegei foglalták el az emlékmű lábazatát, melyről számos fénykép is bejárta a világsajtót. Hébe-hóba még ma is feltűnik néhány színes tarajos, szegecselt bőrdzsekis, Martens bakancsos XXI. századi követőjük, de már messze nem nyújtanak olyan ikonikus hatást. 2012 májusában Eros új felszerelést kapott, mivel egy vandál turista letörte íját. A kút egyébként ma nem eredeti helyén, a tér közepén áll: a ’80-as évek végén történő rekonstrukció során a Shaftesbury Avenue elejére helyezték.
A tér másik nevezetességének, a Shaftesbury Avenue és a Glasshouse Street sarkán álló, hatalmas fényreklámokkal telerakott sarokháznak még csak neve sincsen, bár néha az itt található Monico kávézó után „Monicoként” utalnak rá. Homlokzatán évtizedek óta a legnagyobb gyárak hirdetnek, így a Coca-Cola, a McDonald’s, a TDK, a Hyundai Motors, a SANYO, a Nescafé, a Schweppes, a BASF, a Canon és mások. Bár az előző két nevezetesség mellett eltörpülnek, mégis itt, a téren található még a West End egyik jelentős színháza, a Criterion, valamint a London Pavilion is, mely jelenleg a Trocadero Center részeként, mint üzletközpont működik.
Angliában az „olyan, mint a Piccadilly Circus” kifejezést abban a helyzetben használják, amikor valaminek a forgalmas, teli mivoltára akarnak utalni, ahogy nálunk a „tele van, mint a déli busz” szókapcsolatot. A Piccadilly Circus állandóan nyüzsgő közlekedésére utalt az a kódnév is, melyet a szövetségesek a D-day inváziós flottájának gyülekezőhelyére használtak a II. világháborúban a La Manche-csatornán.
Az angol főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Londonban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_3.jpg?itok=UYopUG7p |
4 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
244.398 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-londonban-hotel_0.jpg?itok=7MkGyHJI |
5 napos városlátogatás Londonban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
296.976 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54022/shakespeare-es-robin-hood-szulofoldjen-repulovel-kis.jpg?itok=oe5Z1KOz |
Shakespeare és Robin Hood szülőföldjén repülővelLondon és Közép - Anglia
Következő indulás: 2027. június 08.
699.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/2/105952/utazas-326-3_0.jpg?itok=mlmKJjgx |
London karácsonyi fényben4 napos városlátogatás Londonban
Következő indulás: 2026. december 05.
229.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699874341_london-600-400_0.jpg?itok=cg7PDxVk |
Tavaszköszöntő LondonbanTower, Stonehenge és Salisbury. Hajóval a Temzén
Következő indulás: 2027. március 26.
304.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/london_latnivalok_utazas_img_6053.jpg?itok=LFDMehd0 |
London ünnepi fénybenKovács Attila, 2026. április. 29Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa.20.jpg?itok=VQFYBR1S |
London időjárásaEtédi Alexa, 2014. február. 10Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2454.jpg?itok=mhqokgk- |
Látnivalók Londonban: séta a Sohoban és Chinatown-banEtédi Alexa, 2014. február. 07Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2584.jpg?itok=CWuEetnD |
Látnivalók Londonban: a Liberty áruházEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2374.jpg?itok=PbVVG4zd |
Londoni felhőkarcoló körképEtédi Alexa, 2014. február. 06Európa / Egyesült Királyság / Anglia / London
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


