A Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék alkotta régió kincse a termálvíz, amelyre fürdők sokasága települt. Nevezetesek a tájegység borvidékei, és kiemelkedő természeti érték a Világöröksgéhez tartozó Fertő-tó és a Hanság nemzeti park.
A turistautak behálózzák a nyugat-pannon táj legszebb vidékeit. A Fertő-tó, a folyók - a Mosoni-Duna, a Duna, a Rába, a Mura, a Zala - számtalan lehetőséget adnak a kikapcsolódásra. Híres gyógyfürdőksokasága található itt Csorna, Kapuvár, Balf, Bük, Zalakaros, Lenti környékén. A térség egykor a RómaiBirodalom provinciája volt: itt vezetett az úgynevezett Borostyánkő út.
A Kisalföld és a Rábaköz
A Kisalföld centruma is süllyedni kezdett, amikor a földtörténeti negyedkor elején a Dunántúli-középhegység kiemelkedett. A Dévényi kapun belépve a Dunának nincs ereje tovább görgetni a hordalékot a Kisalföldön, zátonyokat, szigeteket épít. Egy-egy áradás azután elmossa a szigetet gyakran falustul, templomostul, hogy nem messze tőle és nem sokkal később újabb szigetet alkosson. A szigetek különböző nagyságúak. Van, amelyiken csak egy fa éldegél. Vannak, amelyek egy-egy falut is befogadnak. Dunaszigetnél - mint a településnevek is mutatják (Cikolasziget, Sérfenyő-sziget) - ésLipót-Ásványráró között a legjellegzetesebb a szigetek világa. Az előbbinél 2000, az utóbbinál 1000 hektár felett van a szigetek összterülete.
Jellemző formai elemek a holtágak és morotvák, amelyek az élő vizeket kísérik. Vizük már nem folyik, megcsendesedett tükrükre rásimulnak a vízitök széles levelei. Közülük tündérrózsák dugják elő hófehér fejüket, s a nád is feltarthatatlanul nyomul befelé. A víztükör egyre keskenyebb lesz, s végül teljesen belepi a növényzet az elmocsarasodott holtágat.
A magasártéri szint 4-6 méterrel emelkedik a Duna vízszintje fölé. Itt épültek a falvak, művelik lakóik a földet. Itt a keményfaerdők (szil, kőris, tölgy) és a ligeterdők telepedtek meg. Az ármentett oldalon szántók és legelők terjeszkednek, közöttük hajdani morotvákkal, elhagyott folyómedrek mélyedéseivel és a tájat szabdaló 200 km hosszú csatornahálózattal. E csatornák mellett még megmaradtak az egykori növényvilág képviselői. A parton sásfajok, gyékény, nád hajladozik, nőszirom és nyílfű virágzik. A fedőréteg alatti, vastag kavicsréteg újabb lehetőséget ad az emberi beavatkozásra, megteremti a bánya- és horgásztavak sokaságát.
A Rábaközt, a Kisalföld jellegzetes kistáját délen és keleten a Rába határolja; nyugaton a Répce, a Kis-Rába folyása mentén a Sopron-Vasi síkság kavicstakarójáig terjed. A felszínt a Rába és a Répce lerakódásai alakították ki a pannóniai és levantei rétegekre épített törmelékkúpjukkal. Ez a hordalékkúp zárja el a Hanság mélyebben fekvő mocsaras területétől.
A Rábaköz évszázadokon keresztül a vizek birodalma volt, folyói áradások idején nagy tóvá duzzasztották a mocsárvilágot, ősszel és tavasszal a hatalmas víztükör összefolyt még a Fertővel is. Csak a lápszigetekre, az ún. gorondokra települhetett az ember. A kis falvak újra és újra feléledtek. Népük alkotó-alakító képességének köszönhetjük a XIX. századi falukép, a népművészet és a szép viselet megőrzését.
A halomvidék
A Bakony felől - mint egy kéz három ujja - három fő vonulatból álló halomvidék nyúlik északnyugatra és simul bele a Kisalföld síkjába. Ez a lassan alacsonyodó dombvidék Sokoróként, vagy Pannonhalmi-dombságként ismert. A "sokoró" szó tekergős, sok orrú tájat, völgyektől, vízmosásoktól szabdalt területet jelent. Itt - Kazinczy szavait idézve - "Pannonhalma mint egy trónon lebeg az alatta ellapult síkon".
Mivel a halomvidéket mindig könnyebb volt megkerülni, mint átkelni rajta, viszonylag nagy és zavartalan erdőterületein növény- és állattani ritkaságok egyaránt megtalálhatók. A táj féltett növénye pl. a leánykökörcsin, a tavaszi hérics, a pókbangó, az erdei szellőrózsa, a nagy ezerjófű, valamint a turbán- és tűzliliom. Az árvalányhajas, gyepes domboldalakon a bíboros, az agár-, a vitéz-, sőt a tarka kosbor is fellelhető. A kardos madársisak inkább a tölgyesek lakója. Különleges látványosságot kínálnak az écsiősfenyves famatuzsálemei és Felpécen, a futóhomokon az ősborókás.
A Hanságot nyugaton a Fertő-medencétől a Pomogy-Fertőd-hát választja el. A Duna és a Rába hordalékkúpjánál két-három méterrel mélyebb katlanba az ős-Rába, az ős-Répce és több kisebb patakocska évezredeken keresztül szállította vizét. Amikor a mai, szárazabb éghajlat kialakult, ebben a medencében is megindult a lápvilág fejlődése. Az elhaló, majd újraéledő növényvilág, a nád, a sás, a káka és más vízinövények elpusztult szövevényei évről évre egymásra rakódtak. Erre teregették a folyók a hordalékukat: létrejött a jellegzetes Hanyföld. A XVIII. századtól a birtokosok (főleg az Esterházy-család) szorgalmazására megkezdődött a térség termőfölddé alakítása. Nyugaton megépítették a Fertőtől elválasztó töltést (Fertőd-Süttör között), a Rábának új medret alakítottak ki, a felesleges vizet közel 1000 km hosszú csatornahálózat, köztük a Fertőt lecsapoló Hansági-főcsatorna vezette le.
A Kisalföld medencéjét nyugatról az Alpok kristályos vonulatának Magyarországra átnyúló ókori (variszkuszi) Soproni-hegysége határolja. Kőzetanyaga a Kisalföld mélyén a rárakódott üledék alatt megtalálható, a felszínen csak az országhatár mentén bukkan fel. A Soproni-hegység 558 m magasra emelkedik. Felépítő kőzete kristályos gneisz és csillámpala, de oldalait vastag üledéktakaró fedi. Jellegzetes középhegység a lankás lejtőivel, menedékes völgybevágódásaival, terjedelmes, bükkösökkel és helyenként fenyvessel borított lapos hátakkal. A földművelés magasra "felkúszik" a hegyoldalra, ahol jelentős szőlőkultúra alakult ki. A hegységtől a Soproni-medence választja el a lapos, kristályos kőzetekből álló rögdarabot, a Balfi-tönköt. A Fertőt nyugatról határoló Fertőmelléki-dombság tengeri elöntés alá került, és ezért üledékes mészkő építi fel. Ezt az ún. Lajta mészkövet bányászták ki a rómaiak óta Fertőrákoson, létrehozva a térség egyik látványosságát, a kőfejtőt.
A Kemenesalja, a Marcal és a Kemeneshát között elterülő, kaviccsal fedett lankás halomvidék földtanilag szoros kapcsolatban áll a folyó Veszprém megyei oldalával, a Marcal völgyével. Erdei közül a tatárjuharos lösztölgyesek az őshonosak. A táj szépségét a síkságból kiemelkedő vulkáni tanúhegyek (amelyek méreteik szerint inkább csak dombok), a Ság-hegy és a Kissomlyó fokozzák. Ezekről - kedvező időjárási viszonyok között - egészen a Balaton-felvidékig ellátni. A "hegyekre" azonban nemcsak a kilátás miatt érdemes kirándulni, hanem a különleges geológiai alakzatok, egyedi növényzetük és a zamatos borok miatt is. Az egykori vulkánok tövében, a föld mélyén termálvizet találtak, amelyet meleg vizes fürdőkben (Mesteri, Borgáta) hasznosítanak.
A hátság
A Rába völgyének jobb oldalán húzódó, kavicstakaróval fedett dombvidéknek majdnem teljes hosszát Kemeneshátnak nevezik egyesek; mások - főleg a történeti elnevezésekből kiindulva - csak egy részét tekintik annak.
A Rába folyásával egy irányban haladva, nem messze az osztrák és a szlovén határtól található azŐrség, amely mind történeti, mind természeti tájként felfogható. Itt a dombvidék mély, széles völgyekkel tagolt. A Kerka folyón túli része átmenet a Zalai-dombság felé. Nyugati részét, amely alpesi flórájával magashegyi jellegű, Vendvidéknek is nevezik.
A királyi vármegyék megalakulásakor az uralkodó őrzőket telepített a szélekre, ezek vigyázták a határt, a "gyepű"-t. Az egykori Alsó- és Felsőőrség vidékén ezek a fegyverforgatók letelepedtek, családot alapítottak, kései utódaik itt élnek közöttünk. Mint őslakosság, az Őrségben megtelepedtek egykor még a vendek, akik máig megőrizték szokásaikat, hagyományaikat. A magyarsággal békés egyetértésben élnek a régióban horvátok és németek is.
E csapadékos területet kiegyenlített hőmérséklet jellemzi. A dombokat borító erdők fafajai többnyire őshonosak (erdei fenyő, bükk, tölgy). A patakok vájta völgyek és az erdei tisztások ritka növény- és állatfajainak megóvására csaknem az egész vidéket, a Vendvidék egy részével együtt előbb természetvédelmi területté nyilvánították, s utóbb - kibővítve - nemzeti parkká alakították (2002).
Ugyancsak védett az épített környezet egy része is. A szereken (egy-egy dombháton megbúvó kisebb településrészeken) felépített, jellegzetes őrségi házak egynémelyikét eredeti állapotban őrizték meg. Viszonylagos elzártsága miatt a környék kiválóan alkalmas pihenésre - a vízi sportok szerelmeseit is szolgálják a Máriaújfalu, Bajánsenye és Hegyhátszentjakab (Vadása-tó) határában kialakított mesterséges tavak.
A Rába melletti hátság következő szakaszát, a Vasi-hegyhátat egyesek a Lugosi-patak vonalátólSárvárig, mások csak Egervölgy és Szemenye határáig határozzák meg. A mára már összecementált kavicshordalékot a jégkorból származó vályog-, illetve löszrétegek fedik. Mai, völgyekkel szabdalt formáját a folyók és patakok munkája alakította ki. A Rábán kívül a terület jelentősebb folyóvize a Csörnöc és a Sárvíz. Az ember átalakító munkáját mutatja az aprófalvas településszerkezet, amely az egykori, egybefüggő erdőségekben létrehozott irtásfalvak örököse. A községek határában, a völgyek oldalában lépten-nyomon "szőlőhegyek" éltetik a borkultúrát.
A kistáj őshonos növényközösségei a tölgy-, szil-, kőris-, fűz- és nyár ligeterdők és aljnövényzetük. Ezeket ma már sok helyen felváltotta a telepített erdei- és lucfenyő, illetve az akác. A melegebb déli oldalakon elsősorban szőlőt, gyümölcsfákat ültettek. Néhány ma is élő, idős fa jelzi, hogy korábban szelídgesztenye-termesztéssel is foglalkoztak errefelé. Az erdők jellegzetes énekesmadara a fenyvescinege és a sárgafejű királyka, ragadozója a héja, a karvaly, az erdei fülesbagoly és a macskabagoly. Az emlősök közül a borz és a nyest gyakori, de akinek szerencséje van, találkozhat a rejtettebb életet élő nyuszttal is.
A Rába egykori kiterjedt holtág-rendszerében néhány helyen fennmaradtak a jellemző növénytársulások - sárga vízitökkel, fehér tündérrózsával és kálmossal. Tavasszal mocsári gólyahírtől sárgállik a környék. A Szajki-tavakban még a védett sulyom is megtalálható. A madárvilág egyik érdekes képviselője a kavicszátonyokon, kopár részeken élő, védett kis lile. A partfalakban parti fecske és jégmadár fészkel. A vizekben még megtalálható a hazánkban egyre ritkább vidra.
A hátság harmadik szakasza a nagyjából a vasi megyehatárig húzódó, tagolatlan fennsík, a Kemeneshát, amelynek egy részét Csernek nevezik a valamikor itt tenyésző cserfaerdőkről. Ezt az észak felé egyre alacsonyabb, nagyjából síknak tekinthető területet nem szabdalják völgyek, mert a késő jégkori, laza kavicsos-homokos felszín minden vizet elnyel.
A terület egyik legnagyobb összefüggő erdősége, a Farkas-erdő - már 1252-ben ezen a néven említették - korábban erdőfoltokból és legelőerdőkből állt. Mai összefüggő, természetszerű állapotát több mint százéves, tudatos erdészeti munkával alakították ki. A Sitke körüli erdőben a védett és Magyarországon ritka királyné gyertyája (genyőte) klasszikus élőhelyét találjuk.
A hátságot végigkíséri a gyors vizű Rába folyó és annak árterületi része, ahol több értékes eredeti növénytársulás és állati élőhely maradt fenn.
A Vasi-dombság, a Kőszegi-hegység és a Zalai-dombság
A Rába bal parti árterétől a Vasi-dombságig húzódó szinte teljesen mezőgazdasági művelés alá vett terület a Vasi-völgység, északi része a Kisalföldbe simul. Kavicstakarója az ős-Rába hordalékával került ide.
Az országhatár felé haladva fokozatosan emelkedő Vasi-dombság agyagos, homokos üledékből álló, tagolt dombvidéke a Magyar Alpoknak is nevezett Kőszegi-hegység lábainál fekszik. Ennek a Pinka-Arany-patak-Perint által határolt részét Pinka-fennsíknak is nevezik.
A Kőszegi-hegység földtörténeti kezdetei kb. 250 millió évvel ezelőttre tehetők. Az egységes őskontinens idejében a Tethys-óceán üledékei adták a hegység alapjait. A kontinensek fokozatos észak felé tolódása során Afrika nekiütközött Európának. Az átalakulást követően bukkanhatott elő a hegy vonulata. Legmagasabb csúcsa az Írott-kő (882 m), patakjai mellékág nélküliek. Vízjárásuk szeszélyes, a rövid, nagyesésű szakaszokon nagyon gyorsan vonul le az ár.
A hegység déli lankáinak - Kőszeg-hegyaljának - nevezetességei az egykor összefüggő szelídgesztenyések, s a híres kőszegi vörösbort adó szőlőskertek. A hegyvonulat részének tekintik a Vas-hegyet és környékét, az enyhén tagolt dombvidéket.
A hűvös, kiegyensúlyozott klímájú és csapadékos terület természeti értékeit már a XIX. század második felében felfedezték. Megyei és országos központja lett az akkor kibontakozó turistamozgalomnak. Ma is keresztül-kasul szelik a turistautak, amelyeket bejárva nemcsak az 1980 óta védett természeti értékekkel, forrásokkal ismerkedhet meg a látogató, hanem a hegység történeti jelentőségű helyeihez is eljuthat.
A Zalai dombság a Mura és a Zala folyók völgyei által közrefogott területen helyezkedik el, északon Zalaegerszeg fölé nyúlik. Négy részre tagozódik, Kelet-, Észak-, Közép- és Dél-Zalai dombságra. Nagy részét pannóniai homokos-agyagos üledék borítja, felszínét helyenként pleisztocén vályog és lösz fedi. Legkiterjedtebb a 70 km hosszú Zalaapáti-hát, amelynek egyes magaslatai a 300 métert is elérik. Talajának nagyobb része barna- és vörösföld, északon előfordul több helyütt a kavics. A Zala és a Kerka folyók völgyében jellemző az öntéshomok, öntésiszap és öntés-agyagtalaj. A Kelet-Zalai-dombság legmagasabb pontja a 331 méter magas Bezerédi-hegy.
Göcsej, Hetés és a Mura-vidék
A Göcsej elsősorban néprajzi tájegység. A Zala, a Kerka és a Válicka patak által határolt terület egységes arculatát növényzete és néprajzi sajátosságai határozzák meg. Mintegy hetven település sorolható ide, egyértelmű határait a kutatók, de lakói maguk is rendre vitatják. (Egykor nem volt dicsőség az elmaradott Göcsejhez tartozni!) A dombos-völgyes tájon hatalmas erdőségek húzódnak, rétekkel, cserjésekkel szabdalva; hajlataiban, völgyeiben apró patakok bukkannak föl, majd tűnnek el. Talaja agyagos, szántóföldi művelésre nehezen befogható, ezért alakultak ki az erdőségek. Ma Göcsej az ország egyik legerdősültebb vidéke, Lenti környékén az arány eléri a 40 százalékot.
Göcsej építészetében mindig fontos szerepet töltött be a fa. A gyönyörű borona- (gerenda) házak még megmaradt példányai - eredeti zsúpfedéllel, korhű berendezéssel - a Göcseji Falumúzeumon kívül már csak néhány településen láthatók.
A göcsejiek ruházata egyszerű, szerényen díszített volt, alapvetően saját készítésű len és kender az alapanyaga. Az asszonyok szívesen jártak fonóba, tollfosztóba - a hosszú, kellemes esték a népmesék, a népdalok, a balladák születésének, formálásának és továbbadásának vidám közösségi alkalmai voltak.
Göcsej felemelkedését az olajbányászat, mint iparág kifejlődése teremtette meg: utak épültek, mind többen váltak ipari munkássá.
Hetés a Göcsejtől nyugatra, a Kerka folyótól délre helyezkedik el, jelenleg tizenegy települést foglal magába - a háború előtti Magyarországon további településeket is ide soroltak, közülük néhány ma Szlovéniához tartozik.
E vidék lapályos, a XVIII. századig mocsaras, lápos terület volt. Mély fekvése a lecsapolás után is megmaradt, nagyobb esőzések idején a vetések nagyobb részét ellepi a víz. Ezt megelőzendő alakították ki az ún. bakhátas szántást: az ekefogással a földet felpúpozták úgy, hogy közöttük árkok húzódjanak, melyek a vizet levezethetik.
Hetés népművészete gazdagon díszített, jellemző mintázataira épülve alakult ki a híres hetési szőttes, s vált készítése népművészeti iparrá. Az ősi hetési szőttesek megtalálhatók Szlovénia, sőt Zágráb múzeumaiban is. A hetésiek ruházatukat vászonból szabták, s gazdagabban díszítették, mint a szomszédos Göcsejben. Népi építészete a Göcsejéhez hasonló, csak sokkal szegényesebb. Egyszerűbb és kisebb házakat építettek, szolidabb berendezéssel.
A legkisebb zalai tájegység a Mura-vidék, amely a Mura folyó, valamint Nagykanizsa és Letenye közötti területet foglalja magában. Itt elsősorban horvát, s jelentős számban sváb nemzetiségű lakosság él. Az érintett tizenegy település kistérségi társulást hozott létre, ennek keretében igyekeznek megőrizni őseik építészeti, népművészeti hagyományait és kultúráját.
Nyugat-Dunántúl térképNyugat-Dunántúl cikkek
