Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!

London igazi látványossága a Szent Pál székesegyház. Bár 604 óta már az ötödik templom áll ezen a helyen, Európa ötödik legnagyobb katedrálisa a nagy londoni tűzvész (1666) után épült fel ma is látható pompájában. Az új székesegyházat 1675-1710 között a kor lángelméjű építésze, Sir Christopher Wren tervezte. Az új latin kereszt alakú dóm megjelenésében a római Szent Péter székesegyházra emlékeztet. Timpanonja Szent Pál megtérését ábrázolja, amikor a damaszkuszi úton Saulusból Paulus lett (...

Olvasson tovább! >>>

A Nagy-London (az M25-ös körgyűrün belül elhelyezkedő közigazgatási egység, ami  Londont is magában foglalja) délnyugati határán (Richmond upon Thames) található Hampton Court Palace VIII. Henrik palotájaként vonult be a köztudatba, pedig valójában korábban épült, eredetileg nem is az övé volt, s később más uralkodó is élt benne, így egy jelentős részét a barokk igényeknek megfelelően felújították, átalakították. Persze, aki a leghíresebb brit uralkodó életével, korával, családi...

Olvasson tovább! >>>

Lenyűgöző, tekintélyt parancsoló és kissé félelmetes látványt nyújt a Towerrel szemben horgonyzó csatahajó, a HMS Belfast. Akárhonnan is nézzük a tatját a Tower Bridge felé fordító Town-osztályú könnyűcirkálót (a legfélelmetesebb talán, ha sétahajóra ülünk, és a Temzén a csatahajó mellett haladunk el), a hétköznapi ember számára elképesztő a mérete, pedig ez a hajó valójában nem is egy nagyméretű hadihajó. Talán a városi környezet, a közeli hídhoz képest magas felépítménye teszi, mégis úgy...

Olvasson tovább! >>>

A Tátra a legészakabbra fekvő terület, egyúttal a legkisebb olyan elszigetelt magashegység a világon, ahol zergék élnek....

Olvasson tovább! >>>

A Tátra a legészakabbra fekvő terület, egyúttal a legkisebb olyan elszigetelt magashegység a világon, ahol zergék élnek. Már több mint 10 000 évvel ezelőtt, a máig tartó holocén időszak kezdetén, a Tátra utolsó eljegesedésének idején is éltek zergék a hegységben. Bizonyíték erre az 1974-ben megtalált legrégebbi zergecsont lelet, amelynek kora a szakemberek szerint 10 500 – 10 720 év között van. Milič Blahout cseh zoológus 1971-ben elvégzett vizsgálatai...

Olvasson tovább! >>>

Nyugat-London egyik elegáns negyede, Kensington az 1830-as években még falunak számított: veteményes kertek, uradalmi birtokok a hozzájuk tartozó kastélyokkal, néhány régi ház és templom sorakoztak ott, ahol ma a belváros jómódú negyedei és kedvelt bevásárló utcái találhatók. A negyed a XIX. század második felében indult gyors városiasodásnak, ekkor épültek méregdrága házai, bérpalotái, és az épületek mögött kialakított istállósorok (mews).

...

Olvasson tovább! >>>
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!