Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia
Air Serbia Az orosz főváros, Moszkva négy nagyobb kereskedelmi és több kisebb repülőtérrel rendelkezik, ez utóbbiak azonban kizárólag magán gépeket, helikoptereket, esetleg chartereket fogadnak.
Moszkva egyik legjelentősebb légikikötője a Seremetyevo Nemzetközi Repülőtér (SVO), mely a teljes nemzetközi utasfogalom hatvan százalékát bonyolítja, 2013-ban majdnem 30 millió utas fordult meg itt. A Domodedovo repülőtér után ez Oroszország második legnagyobb reptere, mely Moszkva központjától 29 kilométerre északnyugatra, Khimki városban található. Fontos bázisa az Aeroflot, a Nordavia, a Nordwind Airlines és 2015 októberétől a Donavia légitársaságoknak. A Seremetyevo naponta indít és fogad gépeket Európa és Ázsia szinte minden országából, valamint Észak-Amerika és Afrika néhány úti céljáról. Budapestről a Seremetyevo repülőtérre az Aeroflot légitársaság közvetlen járataira foglalhatunk repülőjegyet, mely naponta két járatot üzemeltet a két repülőtér között, de csatlakozással az Air Baltic járataira is vehetünk repülőjegyet.
A Seremetyevo repülőtér és Moszkva belvárosa között legegyszerűbb (és leggyorsabb) az Aeroexpress gyorsvasút szolgáltatását igénybe venni, mely a Beloruszkij vasútállomásra fut be; a vonatok 20-30 percenként közlekednek, az utazás 30-40 percet vesz igénybe. A viteldíj egyszeri útra egy felnőtt számára 470 rubel, 5-7 év közötti gyerek számára 130 rubel, 5 év alatt ingyenes. Emellett busz és shuttle busz szolgáltatást is igénybe vehetünk a reptér, valamint a Rechnoy vokzal (949 és 851 számú buszjáratok), a Planernaya (817 és 948 számú buszjáratok) és a Leninskiy prospekt (H1 jelzésű éjszakai járat) metrómegállók között. A viteldíj a buszokra 30 vagy 75 rubel. Emellett taxi és autóbérlés, valamint helikopter transzfer is elérhető a reptéren.
Oroszország (és így Moszkva) legnagyobb légikikötője a Domodedovo Nemzetközi Repülőtér (DME), mely 2014-ben 33.1 milliós utasforgalmat bonyolított, ezzel az 50. legforgalmasabb repülőtér volt a világon. A komplexum Moszkva központjától 42 kilométerre délkeletre, Domodedovo város területén fekszik. A reptér jelentős bázisa az Ak Bars Aero, a Globus Airlines, a RusLine, az S7 Airlines, a Transaero, az Ural Airlines, a VIM Airlines, a Yamal Airlines, valamint 2015 októberétől a Donavia légitársaságoknak. A Domodedovoi repülőtér intenzív kapcsolatban áll a legtöbb oroszországi, európai, közel-keleti, és ázsiai várossal. Budapestről a Domodedovoi repülőtérre kizárólag csatlakozással juthatunk el, ha a az Austrian, a Belavia, az airberlin, a Lufthansa, a Swiss, a Brussels, vagy a LOT járataira vásárolunk repülőjegyet.
A repülőtér és Moszkva központja között vonat illetve busz szolgáltatást vehetünk igénybe. A leggyorsabb megoldást az Aeroexpress gyorsvasút kínálja, mely a reptér és a moszkvai Paveletszkij vasútállomás között közlekedik, az útvonal 40-50 percet vesz igénybe; a viteldíj egyszeri útra egy felnőtt számára 450 rubel, 5-7 év közötti gyerek számára 130 rubel, 5 év alatt ingyenes. Ugyanezen az útvonalon, de hosszabb menetidővel, viszont olcsóbb jegyáron egy helyiérdekű vasút is közlekedik (menetidő 1 óra 10 perc). Reggel 6 és éjfél között expressz és airport shuttle buszok közlekednek a Domodedovo repülőtér és a Domodedovszkaja metrómegálló között, a menetidő 25-30 perc, a buszok 15 percenként közlekednek. Az airport shuttle viteldíja személyenként 120 rubel.
Moszkva harmadik (és Oroszország negyedik) legnagyobb légikikötője a Vnukovo Nemzetközi Repülőtér (VKO), mely 2013-ban 11.1 milliós utasforgalmat bonyolított. A reptér eredetileg katonai céllal épült a második világháború idején, a háború utána azonban kereskedelmi légikikötővé alakították. A reptér Moszkva belvárosától 28 kilométerre délnyugatra található. Fontos bázisreptere a Gazpromavia, az I-Fly, az Orenair, a Transaero, az UTair Aviation, a Yakutia Airlines és a Pobeda légitársaságoknak, s a legtöbb oroszországi, sok európai, közel-keleti, közép-ázsiai és néhány luxus üdülő desztináció (Mauritius, Jamaica) felé indít és fogad onnan járatokat. Budapestről a Vnukovo repülőtérre a Wizz Air közvetlen járataira vehetünk repülőjegyet, mely napi egy vagy két járatot indít Moszkvába.
A reptér és a városközpont között a leggyorsabb transzfer megoldást az Aeroexpress gyorsvasút kínálja, mely 35 perc alatt teszi meg a reptér és a Kievszkij vasútállomás (Kievszkaja metrómegálló) között az utat. A viteldíj egyszeri útra egy felnőttnek 400 rubel. A reptér és a városközpont között 'Mosgortrans' buszok is közlekednek a Yugo-Zapadnaya és a Troparyovo metrómegállóktól, illetve oda, a viteldíj összege 30 rubel (jegyirodában, egy útra), 50 rubel (jegyirodában és a busz sofőrnél, 90 perces jegy). Airport shuttle buszok (Jitney) és taxiszolgáltatás szintén elérhetők a reptéren.
Moszkva negyedik légikikötője az Ostafyevo nemzetközi repülőtér (OSF), mely a Gazpromavia légitársaság tulajdonában van, 8,7 kilométerre északra Podolsktól. Az eredetileg katonai repülőteret 2000-ben nyitották meg a kereskedelmi és elsősorban üzleti légi közlekedés előtt. Budapestről egyetlen légitársaság sem közlekedik erre a repülőtérre.
