
Látnivalók Rómában: a Trevi-kút
Róma híres mesés barokk kútjairól és szobrairól, bármerre is induljunk a város felfedezésére, biztosan gyöngyszemekre bukkanunk. Mégis, talán a leghíresebb a Quirinale negyedben található Trevi-kút, mely a turisták egyik legkedveltebb úti célja. Ahogy közeledünk az aprócska térhez, egyre több az árus, nagyobb a turistaforgalom, és persze egyre erősebben lehet érezni a víz átható illatát.
Róma kútjai többnyire egy-egy aquaduct lezáró részeiként épültek, a Trevi-kút az ókori Aqua Virgo vízvezetéké (Kr. u. 19-ben építették), mely a várostól 20 kilométerre eredő Salone-forrástól szállította a vizet Róma történelmi központjába. 1732-ben XII. Kelemen pápa Nicola Salvit bízta meg egy monumentális kút építésével a Poli-palota déli oldalához kapcsolódóan. Salvi Róma leghíresebb barokk építésze, Bernini terveire alapozta munkáját.

Bernini egy évszázaddal korábban tervezett már ide egy kutat, de VIII. Orbán pápa halálával az építkezés félbe maradt. Salvi 1751-ben meghalt, a kutat végül Giuseppe Pannini 1762-ben fejezte be. Elnevezését onnan kapta, hogy egykor három út találkozott itt (Trivium).
A kút központi alakja Neptunus tengeristen, aki egy kagylóformájú kocsin áll. A jármű elé fogott, s egy-egy Triton által irányított tengeri paripák a tenger ingadozó természetét szimbolizálják: az egyik nyugodt, a másik ideges. A kút szobrai között további szimbolikus alakokat is felfedezhetünk, így a Bőségét és az Tisztaságot, de még az Aqua Virgo építtetőjének, Agrippának az alakja is feltűnik.
A Trevi-kúthoz kapcsolódó szokás szerint, ha jobb kezünkkel a bal vállunk felett pénzérmét dobunk a vízbe, biztosan visszatérünk még Rómába. Így aztán naponta mintegy 3000 eurónyi pénzt dobnak a kútba, melyet éjjelenként összegyűjtenek, s a rászorulóknak adják. A kút legíresebb pénz fosztogatója egy Roberto Cercelletta nevű férfi volt, aki 34 éven át sikeresen halászta az érméket, mígnem 2002-ben elfogták, s a környékről is kitiltották.
A kút hírét két film is öregbítette, az egyik az 1954-es Három pénzdarab a szökőkútban, míg a másik Fellini La Dolce Vitája (1960) Anita Ekberggel és Marcello Mastroiannival, melynek leghíresebb jelenetét éppen itt, a Trevi-kútban forgatták.
%20846.jpg)
Az Örök Város további látnivalóiról a Látnivalók Rómában című oldalon olvashat többet.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/colosseum-rome.jpg?itok=6IAww8st |
4 napos városlátogatás Rómában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
197.800 Ft4 nap / 3 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/ro3.jpg?itok=fwqTQE_a |
5 napos városlátogatás Rómában - Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
223.468 Ft5 nap / 4 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38370/5-napos-varoslatogatas-romaban-hotel-kis_0.jpg?itok=LEEyBZNQ |
5 napos városlátogatás Rómában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
228.850 Ft5 nap / 4 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/75641/romai-setak-kis.jpg?itok=e-RRqUiY |
Római séták5 napos Róma városlátogatás
Következő indulás: 2026. december 11.
269.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59035/tavaszkoszonto-romaban-repulovel-2021-kis.jpg?itok=GuxxVylL |
Tavaszköszöntő Rómában - repülővel4 napos városnézés Rómában
Következő indulás: 2027. március 12.
284.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_im30580.jpg?itok=YVvryrE9 |
Rina Hotel **** AlgheroOlaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
299.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/roma_utazas.jpg?itok=zDdxgfrL |
Róma képekbenKovács Attila, 2025. október. 11Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/roma_varoslatogatas.jpg?itok=p6TAYBjr |
Róma leghíresebb látnivalóiKovács Attila, 2021. február. 07Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nyito.2_0.jpg?itok=XiwZ3bSX |
Látnivalók Rómában: Caracalla thermáiSólyom Márk, 2014. szeptember. 30Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nyito.3.jpg?itok=3FVVl2M8 |
Látnivalók Rómában: A Svájci GárdaEtédi Alexa, 2014. május. 15Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.3.jpg?itok=BvfdQ9EH |
Látnivalók Rómában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 24Európa / Olaszország / Róma
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


