Látnivalók Rómában: a diadalívek

Róma, az olasz főváros az ókori történelem szerelmesei számára igazi aranybánya, hisz számtalan jó állapotban fennmaradt műemlék csalogatja ide a múlt iránt érdeklődő turistát. Nem csak a világ hét új csodája közé választott Colosseum, a császárok egykori palotáinak helyet adó Palatinus-domb, a lenyűgöző Forum Romanum, vagy az itt-ott elszórtan található templomok, hanem az a három diadalív is, melyek ma is tökéletes szépségükben láthatók.

A legrégebbi Titus diadalíve (Kr. u. 81-85), mely a Via Sacra (Szent út) legmagasabb pontján áll a Forum Romanumon, alig száz méterre a Colosseumtól. Az egyetlen egykapus diadalív, mely Titus győzelmét hirdeti a zsidó zelóták felett. Kr. u. 66-ban Judeában felkelés tört ki a római hatalom ellen, melyet Titus 70-ben levert. 79-81 között császár lett, a diadalívet mégis több mint tíz évvel Jeruzsálem eleste után öccse és örököse, Domitianus állíttatta. A diadalív belső falán látható domborművek a háború zsákmányát (a hétágú gyertyatartót és az ezüst trombitákat) és a diadalmenetet ábrázolja. A zsidó háború kincseiből pénzelték a Colosseum felépítését is, s a diadalív képei oly fájdalmas emlékeket ébresztettek Róma zsidó közösségében, hogy a rabbik megtiltották híveiknek, hogy átmenjenek alatta.

Az időben következő diadalív is a Forum Romanumon található, ez Septimus Severus diadalkapuja, melyet Kr. u. 203-ban, Septimus Severus és két fia, Geta és Caracalla parthusok feletti győzelme tiszteletére emeltek. A diadalív feliratában eredetileg mindkét fiú neve szerepelt, de miután Caracalla meggyilkoltatta Getát, nevét eltávolíttatta, csupán a véset nyoma látszik. A hármas kapuboltozatú ív tetején eredetileg bronzszobrok sorakoztak, középső ívéhez a IV. századig lépcsősor vezetett. A középkorban a kaput föld borította be, csak középső íve állt szabadon, itt borbélyüzlet működött.

A „legfiatalabb” ív közvetlenül a Colosseum mellett áll: Kr. u. 315-ben Constantinus tiszteletére emelték, aki Maxentius felett aratott győzelmet a polgárháborúban (Kr. u. 312). A sietség okán a diadalív díszítését korábbi építményekről szerezték be, így például a főpárkányon álló szobrokat Traianus forumáról hozták (az alakok dák foglyok), a szobrok közti reliefek Marcus Aurelius, míg a kerek díszítések (és talán maga a kapu is) Hadrianus idejéből származik. Csupán a diadalív alsó és középső díszítése való Constantinus idejéből, e domborművek művészi értéke alacsonyabb a korábbiakénál, ami egyben a Római Birodalom hanyatlását is szimbolizálhatja.

Az Örök Város további látnivalóiról a Látnivalók Rómában című oldalon olvashat többet.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» 4 napos városlátogatás Rómában - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» 5 napos városlátogatás Rómában - Hotel *** - 5 nap / 4 éj
» 5 napos városlátogatás Rómában - Hotel **** - 5 nap / 4 éj
» Római séták - 5 nap
» Tavaszköszöntő Rómában - repülővel - 4 nap

Szállás ajánlatok

» Rina Hotel **** Alghero 299.950 Ft/főtől - Olaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
» Excelsior Hotel **** Lovran 41.400 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Hotel Lovran *** Lovran 44.830 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Park Hotel Lovran **** Lovran 44.830 Ft/főtől - Horvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
» Park Plaza Belvedere Hotel **** Medulin 44.830 Ft/főtől - Horvátország / Medulin / Isztria / Európa

Információs oldalak

» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Rómában
» Látnivalók Velencében
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» Szicília látnivalók

Cikkeink

» Róma képekben - Kovács Attila
» Róma leghíresebb látnivalói - Kovács Attila
» Látnivalók Rómában: Caracalla thermái - Sólyom Márk
» Látnivalók Rómában: A Svájci Gárda - Etédi Alexa
» Látnivalók Rómában: Gyakori kérdések - Etédi Alexa

Utazások

» Karnevál és Farsang Szlovéniában - 2 nap
» Graz adventi hangulatban - 2 nap
» Advent Zakopane és Bártfa - 2 nap
» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Adventi Varázslat Bécsben - 2 nap

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!