
Látnivalók Prágában: a Szent Vitus katedrális
Ami az angoloknak a Westminster, a lengyeleknek a Wawel, a franciáknak pedig a Saint-Denis székesegyház, az a cseheknek a prágai Szent Vitus katedrális: évszázadokon át itt koronázták meg a cseh királyokat és királynőket. A csodálatos kőcsipkékkel, gazdag faragással, tornyocskákkal és mesés rózsaablakokkal díszített vallási épület Prága legnagyobb temploma, mely a Hradzsin tetején trónolva, szó szerint megkoronázza a város látképét. Csak néhány számadat a méretek érzékeltetésére: a templom 124 méter hosszú, kereszthajója 60 méter széles, főhajója 34 méter, tornya 97 méter magas, és 21 kápolnája van.
Bár már korábban is templom állt itt, a ma is látható gótikus katedrálist Luxemburgi János cseh király kezdte építtetni 1344-ben, majd IV. Károly folytatta; építésze a neves német szakember, Peter Parler volt, akinek több prágai műemlék is a nevéhez fűződik. Parler készítette 1347-ben a székesegyház pazar Arany kapuját is, amely kivételes esetekben tart csak nyitva.
A székesegyház a XX. század első feléig folyamatosan épült (a nyugati homlokzat két gótikus tornya például a XIX-XX. század fordulóján készült el), így minden építészeti korszak sajátosságát magán viseli. IV. Károly az új székesegyházat koronázó templomnak, családi kriptának és Szent Vencel tiszteletére rendelt zarándokhelynek is szánta. A teljesen befejezett templomot csak 1929-ben szentelték fel.
A katedrális amellett, hogy koronázó templomként funkcionált, egyben temetkezési hely is volt: itt helyezték örök nyugalomra Csehország nemzeti királyait, így Szent Vencelt is, akinek sírja az oltár alatt van. A királyi kriptához egyébként a Szent Kereszt-kápolnából vezet a lépcső: itt sorakoznak a Premysl-dinasztia szarkofágjai. Koronázó templom funkcióját illetően itt találjuk a Cseh Királyság koronaékszereit is, melynek legértékesebb darabja az ún. Vencel-korona.
Az aranyból készült mesterműben 91 drágakő, 1 bizánci kámea és 20 igazgyöngy található, s nevével ellentétben IV. Károly készíttette 1346-ban a Vencel iránti tiszteletből.
A korona a szent király tulajdona, az ő aranyozott szobrának a fején őrzik, melyet a koronázási alkalmakkor húsz font ezüst fejében kellett kikölcsönöznie a jövendőbeli királyoknak. Így az sem meglepő, hogy a székesegyház legértékesebb része a Szent Vencel-kápolna, melynek falát féldrágakövek és freskók borítják.
A templom mellett, a vár harmadik udvarán egy igen ismerős szoborra bukkanhatunk: a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György-szobra minden valószínűség szerint Nagy Lajos ajándékaként kerülhetett Prágába, aki apósát, IV. Károlyt lepte meg vele (az eredeti műalkotást a Szent György-kolostorban találjuk).
A cseh főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Prágában oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59033/tavaszkoszonto-pragaban-es-a-cesky-krumlovban-kis.jpg?itok=1rmlhR4g |
Tavaszköszöntő Prágában és a Ceský Krumlovban3 napos utazás Prágában és Český Krumlovban
Következő indulás: 2024. március 15.
69.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-5767-150083_0.jpg?itok=eFk0h8I2 |
Száztornyú Prága4 napos buszos utazás csehországba
Következő indulás: 2024. március 14.
97.557 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-8112-4_1_0.jpg?itok=rZBJTgch |
Prága és a bohém meseváros4 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2024. március 29.
118.117 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/arad_es_temesvar3_0.jpg?itok=qmHLzgEu |
Arad és Temesvár adventi hangulatban1 napos adventi kirándulás Aradon és Temesváron
Következő indulás: 2023. december 09.
23.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/1fejkis.jpeg?itok=kBfdlb_D |
Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm1 napos gyalogtúra Ausztriában
Következő indulás: 2024. június 01.
26.625 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/59378/biloba-landora-apartman-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=rgXTtlVU |
Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
36.799 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
37.464 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
40.145 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/76139/hotel-savica-garni-bled-kis.jpg?itok=7VxBURjj |
Hotel Savica Garni **** BledSzlovénia / Európa / Bled
41.120 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6_0.jpg?itok=T7ARmjYY |
Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
41.476 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40727/latnivalok-pragaban-kis.jpg?itok=h0G2BWO8 |
Látnivalók PrágábanCsehország / Prága
|
Buszos körutazások CsehországbanCsehország / Brno / Pilsen / ...
|
Hosszú hétvége (Bécs - Prága - Barcelona)Spanyolország / Ausztria / Csehország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/parizs.jpg?itok=aUlV6CjR |
Hosszú hétvége (London - Párizs - Róma)Csehország / Prága / London / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kiskep_33.jpg?itok=ZrOPlFC5 |
Buszos körutazások (Franciaország, Olaszország, Csehország)Csehország / Franciaország / Olaszország
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/flood-prague2.jpg?itok=9yjAsak7 |
Friss képek a prágai árvízrőlKovács Attila, 2022. június. 12Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.1.jpg?itok=HyoSyDI7 |
Látnivalók Prágában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 26Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/392054_800_600.jpg?itok=UdhPWcwW |
Amikor a telefon navigál egy prágai sörtúránEtédi Alexa, 2013. július. 08Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/360cities_praga_gigapixel_1_kicsi.jpg?itok=zZF901oL |
Prága eddigi legnagyobb panorámaképeEtédi Alexa, 2013. június. 25Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/czech_koruna.jpg?itok=j6RVhRFx |
Csak ritka alkalmakkor állíthatják ki a cseh koronátEtédi Alexa, 2013. május. 13Európa / Csehország / Prága
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban
Következő indulás: 2024. április 27.
49.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2024. április 13.
58.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59034/tavaszkoszonto-krakko-wieliczka-zakopane-kis_0.jpg?itok=lT0oOI3S |
Tavaszköszöntő Krakkó - Wieliczka - Zakopane3 napos buszos körutazás Lengyelországban
Következő indulás: 2024. március 15.
66.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/44869/hetvege-a-plitvicei-tavaknal-kis_0.jpg?itok=8dOlxhm8 |
Hétvége a Plitvicei-tavaknál2 napos buszos kirándulás Horvátországban
Következő indulás: 2024. április 27.
71.446 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/3461/hetvege-krakkoban-kis_0.jpg?itok=-ww-MyT_ |
Hétvége Krakkóban3 napos buszos városlátogatás Krakkóban
Következő indulás: 2024. március 15.
73.507 Ft |