Látnivalók Prágában: a Josefov
Prága zsidónegyede tulajdonképpen a város megalapítása, azaz a X. század óta létezik, a 9 hektár területű városrész az óvároshoz kapcsolódik. A történelem során a prágai zsidók megítélése mindvégig hektikus volt: gyakran vádolták őket kutak megmérgezésével, rituális gyilkosságokkal, s ezért a pogromok, a megkülönböztetések gyakoriak voltak. Külön zsidótörvények vonatkoztak rájuk, de a különböző uralkodóktól kedvezményeket is kaptak: a gettót fallal vették körül, és földet kaptak a városon belüli temetkezésre.
Ekkor, a XV. században alakult ki a Régi Zsidó Temető (Židovský hřbitov), amely az Európában található zsidó temetkezési helyek közül a második legrégebbi, és amely ma is az egyik leglátogatottabb prágai nevezetesség. A sírkertben mintegy 12 ezer sírkövet találunk (a legrégibb 1439-ből), mivel a többi temetőből is ide hozták őket. A viszonylag kis területen több rétegben csaknem százezer ember nyugszik, ezért 1787 óta nem temetkeznek ide. A temető leghíresebb síremléke Jehudi Löw ben Bezalelé (1523-1609) a híres Löw rabbié, akinek a nevéhez több misztikus eset kapcsolódik: egy alkalommal, amikor a császár le akarta bontatni a zsidónegyedet, s lakóit száműzetésbe akarta küldeni, a rabbi a Károly hídon az uralkodó kocsija elé állt. A rabbit szeméttel kezdték megdobálni az emberek, amit ő rózsákká változtatott. Ekkor a császár meghívta magához a palotába, hogy tegyen újabb csodákat, például idézze meg a zsidó ősatyák szellemét. A rabbi elfogadta az invitálást, de egy feltétellel, hogy senki se nevessen közben. Persze az udvaroncok nem bírták megállni nevetés nélkül, s a palota plafonja elkezdett leszakadni, csak a rabbinak köszönhették, hogy nem nyomott össze senkit, mert Löw még időben megállította, így csak nagyon alacsony lett.
Löw rabbi leghíresebb esete azonban a Gólem megalkotása volt. Egy alkalommal készített egy agyagszobrot, melynek a szájába varázspapírt rakott, amitől az életre kelt. Gólem, az agyagember Löw rabbi otthonában dolgozott, csak szombatonként pihenhetett meg. Egy szombaton azonban a rabbi elfelejtette kivenni Gólem szájából a papírt, s míg ő a zsinagógában éppen a sabbath kihirdetésére készült, hír érkezett, hogy Gólem megvadult, és tör-zúz. Löw pillanatig nem tudta mitévő legyen, hisz elvileg már szombat volt, amikor semmit sem szabad csinálni, de aztán úgy döntött, hogy még nem mondta végig a zsoltárt, tehát nincs még szombat. Hazaszaladt, s kirántotta a baromfiudvarban őrjöngő Gólem szájából a varázspapírt, amitől az holtan esett össze. Löw soha többet nem élesztette újra az óriást, hanem testét a Régi-új zsinagóga padlására vitte, talán még most is ott van, ha a turisták szét nem szedték azóta. Jól ismert babona, hogy Löw rabbi sírkövének repedéseibe cédulára írt üzeneteket dugdosnak az emberek 3 kívánsággal, hogy a rabbi teljesítse azokat.
A prágai zsidók negyedében, a Zsidóvárosban – mely 1850-ben kapta a Josefov nevet II. József tiszteletére, aki türelmi rendeletében a zsidók helyzetét is rendezte – számos zsinagóga épült. Közülük a leghíresebb a Régi-új, a Maisel-, a Pinkász-, a Magas, a Klausz-, és a Spanyol zsinagóga, melyek közül az első kivételével mindegyik az Állami Zsidó Múzeum kezelésében van, közös jeggyel tekinthetjük meg őket. Külön kell azonban jegyet váltani a Régi-új zsinagógába, mely Európa legrégebbi, épen fennmaradt zsidó imahelye: 1275-ben épült kora gótikus stílusban. A legenda úgy tartja, hogy a jeruzsálemi templom pusztulásakor az angyal Salamon templomának köveit hozta ide, s ebből épült a prágai zsinagóga. Itt őrzik a zsidó község történelmi zászlaját, ami vörös alapon egy sárga Dávid-csillagot ábrázol, s ami a zsidók jogait jelképezi. A lobogót II. Ferdinánd adományozta nekik, mert bátran harcoltak a svédek ellen, amikor azok 1648-ban megostromolták a várost. E jogokat IV. Károly, III. Ferdinánd, és VI. Károly is megújította.

A túlzsúfolt, komfort nélküli házakból álló negyed nagy részét 1893 és 1913 között egészségügyi megfontolásokból lebontották, majd ezt követően párizsi mintára újjáépítették. Prága egyik legelegánsabb utcája, a Párizsi utca (Pařížská) is ennek emlékét őrzi. Az egykori gettóból mára csupán a régi városháza, hat zsinagóga és a temető maradt meg.
A náci megszállás eredményeként a prágai zsidó közösség szinte teljes egészében elpusztult, ma csupán 2000 zsidó él a cseh fővárosban.
A cseh főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Prágában című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722601609_oldtownsquarexmasres_0.jpg?itok=Iy64YTww |
Adventi díszben Prága, Český Krumlov és PozsonyTelč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván vacsorával
Következő indulás: 2026. december 04.
76.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/3/3/59033/1708960922_praga-7_0.jpg?itok=u7FsXPF8 |
Tavaszköszöntő Prágában és a Ceský KrumlovbanPozsony, Telč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván
Következő indulás: 2027. március 13.
85.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2026. december 04.
89.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/christmas_market2-120713_0.jpg?itok=WcWtxr0I |
Karácsonyi hangulat Prágában3 napos adventi út Prágába Brno érintésével
Következő indulás: 2026. december 04.
115.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-5767-150083_0.jpg?itok=eFk0h8I2 |
Száztornyú Prága4 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2026. október 22.
119.900 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40727/latnivalok-pragaban-kis.jpg?itok=h0G2BWO8 |
Látnivalók PrágábanCsehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/flood-prague2.jpg?itok=9yjAsak7 |
Friss képek a prágai árvízrőlKovács Attila, 2025. december. 01Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.1.jpg?itok=HyoSyDI7 |
Látnivalók Prágában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 26Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/392054_800_600.jpg?itok=UdhPWcwW |
Amikor a telefon navigál egy prágai sörtúránEtédi Alexa, 2013. július. 08Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/360cities_praga_gigapixel_1_kicsi.jpg?itok=zZF901oL |
Prága eddigi legnagyobb panorámaképeEtédi Alexa, 2013. június. 25Európa / Csehország / Prága
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/czech_koruna.jpg?itok=j6RVhRFx |
Csak ritka alkalmakkor állíthatják ki a cseh koronátEtédi Alexa, 2013. május. 13Európa / Csehország / Prága
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |








