
Rózsa völgy és Cavusin leomlott városa - Kappadókia, Törökország
A mai nap épp megfelelő arra, hogy a hangya Holdra szálljon- énekelte Gryllus Vilmos. Arra is kiváló, hogy elszánt és a tegnap esti megpróbáltatások kavargó emlékeire fittyet hányó kis csapatunk felfedezze Kappadókia két legcsodálatosabb völgyét.
Ezeket a sorokat már a Kayseriből Istambulba tartó helyi járatú Boeing fedélzetéről írom. Tartalmas és csodás nap áll mögöttünk és kellemesen elfáradtak a kalandozó magyarok.

Reggel ugyanis elporoszkáltunk a szállodához közel kezdődő Rózsa völgy bejáratához, ahol a kis szőlőföldek között kanyargó ösvényen barangoltuk be a tufaformációk elvarázsolt birodalmát. Megpihentünk egy kis sátornál, melynek árnyas hűvösében frissen préselt gránátalma és narancslével kedveskedett a helyi földmívesből a vendéglátóiparba átigazolt kedélyes török úriember. Majd a Vörös völgy rózsaszínes árnyalatú, világos homokszínnel keveredő, néhol élénksárgával vegyített, hihetetlenül szép sziklavilága következett, amibe kontrasztosan keveredett bele a gyümölcsfák harsogó zöld lombja- mindezt a valószínűtlenül kék ég alatt. Ebben a színkavalkádban joggal érezhettük, hogy egy idegen bolygón járunk, melynek láthatatlan lakói templomokat és lakásokat vájtak a puha kőzetbe szerteszéjjel- a híres Flinstones bárhoz két sziklaboltíven át vezetett az ösvény.
Nehezen tudtunk betelni a kis bár szőttes párnáin, a lugas árnyékában üldögélve a látvánnyal. Továbbindulva a kardvirágos réteken vágtunk keresztül és láttunk egy igazi keselyűt is, majd a csapat Cavusin falucskájának határában leragadt a borkóstoláson, nagy nyugalommal ízlelgették a kellemesen gyümölcsös, könnyed vörösbort, ami a környező lejtők vulkáni talajának nyomelemitől gazdag ízvilágú. Cavusin arról nevezetes, hogy a falu feletti hegyet szintén sajtként összefurkálták az ősök, lakásépítési céllal, de egy hatalmas földrengés miatt leszakadt a fél város, a heggyel együtt. Így most láthatóvá válik, mintegy metszetként az egykori sziklába vájt település emeletes szerkezete, amit lelkesen meg is csodáltunk, bele sem gondolva abba a katasztrófába, ami ezt a turisztikai látványosságot létrehozta. Pedig az akkor itt élők nyilván kibírták nevetés nélkül a történteket és cseppet sem vigasztalta őket, hogy egykoron majd ez teszi híressé kedvelt városuk romjait.
Innen a szállodából kicsekkolás után a Tündérkémények kupakos tornyai következtek, amit képtelenség szavakkal leírni, látni kell. A Zelve völgy volt a következő állomás, itt legyezőszerűen szétágazó három völgy található, persze jó kappadókiai módon, telezsúfolva barlangtemplommal, földalatti lakásokkal és galambdúcokkal. Miután már kezdett mérgezésünk lenni Vakondland nevezetességeitől, kerestünk egy árnyas lugast ( ha jól számolom, akkor ma harmadik alkalommal) hogy kipihenjük ezt a rengeteg izgalmat(alkudoztunk egy jót, kiváló és nagyon hasznos ajándéktárgyakra)- antistressz kezelésünk egyik állomásaként kellemes beszélgetéssel és kereskedelmi mennyiségű almatea elfogyasztásával koronáztuk meg a napot. Sajnos innen egyenesen a jól ismert kayseri reptér kék sörsátorral ékes tájára vezetett az utunk, búcsúzóul azért a havas palástú Erciyes vulkán fenséges látványával kísérve. Magunk mögött hagyjuk a "szép lovak földjét"- Kappadókiát, irány a háromnevű város: Isztambul.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/27350543fejkis.jpg?itok=jg3Qtr9M |
Irán varázslatos tájainSivatagi túra és búvárkodás Iránban
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/oman_kicsi.jpg?itok=RHJIKEs4 |
A mesés Omán9 napos felfedező körút
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/jordancsikocska11.jpg?itok=AhbHP3AR |
Szíria-Jordánia körút9 napos körutazás
|
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Flydubai járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
341.992 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Emirates járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
321.038 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Flydubai járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
329.820 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79147/hotel-voco-dubai-dubai-emirates-jarattal-kis_0.jpg?itok=ykWh9arY |
Hotel Voco Dubai ***** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/iran_-_kepek_077_tn.jpg?itok=cAu_FiRl |
Az Erő Háza - Irán tradicionális nemzeti sportjaEtédi Alexa, 2025. március. 04Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai-4_0.jpeg?itok=S_etLZgm |
Dubai látképeKovács Attila, 2022. február. 11Közel-Kelet / Egyesült Arab Emirátusok
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubaj.jpg?itok=hWq1QiRP |
10 dolog, ami hiányzik MagyarországrólKovács Attila, 2014. január. 25Afrika / Európa / Közel-Kelet / Ausztrália / Ázsia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubaj_nyaralas.jpg?itok=4asbybSq |
Dubai csodáiKovács Attila, 2013. november. 21Közel-Kelet / Egyesült Arab Emirátusok / Abu Dhabi / Dubai
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/burj-dubai-at-sunset-dubai-united-arab-emirates.jpg?itok=OxzWMxXt |
A 20 legszebb naplementeKovács Attila, 2013. november. 20Afrika / Európa / Ázsia / Közel-Kelet / Ausztrália
|


