Az Erő Háza - Irán tradicionális nemzeti sportja
A perzsa/kurd eredetű Zurkhaneh (Zorkhana, Zourkhaneh) jelentése az Erő Háza. Ez az ősi perzsa sport egyszerre foglalja magában az értékek megbecsülését: az erőfeszítés, a nagylelkűség, a lovagias szellem és a hazaszeretet örömét, melyet a vallás, a művészet és az irodalom (költészet) is kiegészít. Az iráni férfiak e tradicionális sportja a fizikai állóképességet, a közösségi érzést, az összhang erejét és harmóniáját hivatott erősíteni. A Zurkhanét, mint mozgásformát, nehéz beazonosítani: egyszerre mondhatjuk táncnak és testmozgásnak - lényegében a kettő keveréke - ahol erőnléti, erősítő mozgást végeznek (különböző méretű, padlizsán formájú, meel-nek nevezett súlyokat - 5-30 kiló között - emelgetnek és forgatnak a fejük, válluk, felső testük felett, körül, emellett van egy 20-25 kilós íjszerű, vaslapokkal nehezített, kabade nevű szerkezet, melyet szintén a fejük felett mozgatnak), mindezt szigorú koreográfia szerint.
Az edzés imával kezdődik, majd bemelegítésként elegáns, büszke tartásukra mindvégig ügyelve körbe-körbe forognak, ugrálnak és hajolgatnak. Ezt követi a Zurkhane-eszközökkel történő, erősítő mozgásforma, végül levezetésként birkózás (annak egy egészen egyszerű formája, mely során az ellenfelet ki kell billenteni egyensúlyából, míg válla nem érinti a földet), illetve hatalmas fapajzsok kinyomása, ahogy a súlyemelők, fekvenyomók is teszik. A Zurkhane gyakorlatokat mindig 10-20 férfi összhangban, ütemre végzi.
A sajátos testmozgást egy 10-12 méter átmérőjű, mélyített cirkuszi porondhoz hasonló, s kupolával fedett helyiségben végzik, melyet egy kisebb fülke egészít ki, itt tartózkodik a murshed, vagy murabbi (vezető), aki dobszólóval és énekkel kíséri az erőgyakorlatokat. A mursedtől kell engedélyt kérni arra is, hogy valaki beléphessen a körbe, a szent Gaud-ba. A több évezredes mozdulatok bemutatásán kívül ősi zoroasztriánus és siíta énekek szólnak, köztük ősi perzsa mitológiai témák, perzsa klasszikusok, mint Firdauszi Shahnameja, Sa'adi és Hafez költeményei, illetve a Koránból vett szúrák. Így a Zurkhane sajátos elegye a vallásnak, az irodalomnak és a testmozgásnak. A nézők, vendégek eközben a Gaud-on, a körön kívül kialakított galérián foglalnak helyet, teáznak, vízipipáznak.
A sportolók ruházata is hagyományőrző, nadrágjuk díszesen varrott, bőrből készült darab. Maga az épület kialakítása és díszítése is a hagyományokat követi, a falakon mindenütt megtaláljuk Husszein bin Ali, a siíták mártírjának arcképét, de mellette számos, az irak-iráni háborúban elesett fiatal hős képe is látható, egy-egy Zurkhanét gyakran az ő emléküknek szentelnek. A Zurkhane eredete is a harcias hagyományokhoz kapcsolódik. Abban az időben, amikor a Perzsa Birodalom behódolt az iszlám hódításnak (652), a perzsa harcosok számára betiltották tradicionális sportjuk nyílt gyakorlását, de hogy testük és lelkük épségét megőrizzék, ugyanakkor hagyományaikat se kelljen feladni, magánházaknál kezdtek összegyűlni, ezekből alakultak ki később a Zurkhanék. Ma elsősorban Irán erősportolói (súlyemelők, birkózók, dzsúdósok) gyakorolnak a Zurkhane gyakorlataival, s úgy tűnik, sikerrel, mivel a világ élvonalához tartoznak: világ-, és olimpiai bajnokok tarkítják soraikat.
Irán legismertebb, leghíresebb Zurkhanéja a 2003-ban katasztrofális földrengést szenvedett bami citadellában (Arg-e Bam) volt, s bár maga a fellegvár megsemmisült, a stukkókkal díszített, s rácsos ablakú Zurkhane épülete érintetlen maradt. A Zurkhanékra sokáig sem nőket, sem turistákat nem engedtek be, mára azonban megváltozott a helyzet, hiszen ez a folklórral vegyített tradició 2010-ben az UNESCO Szellemi Kulturális Világörökség védelme alá került, melynek megőrzése és ápolása az iráni emberek felelőssége. Irán legtöbb városában találunk ilyen eseményeknek otthont adó intézményeket, ahol már szívesen látják a külföldi vendégeket is.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/27350543fejkis.jpg?itok=jg3Qtr9M |
Irán varázslatos tájainSivatagi túra és búvárkodás Iránban
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/oman_kicsi.jpg?itok=RHJIKEs4 |
A mesés Omán9 napos felfedező körút
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/jordancsikocska11.jpg?itok=AhbHP3AR |
Szíria-Jordánia körút9 napos körutazás
|
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
380.764 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Flydubai járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
383.723 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kepernyokep_2023-12-12_143851_0.jpg?itok=XvO9dzQe |
Radisson Blu Hotel Barsha Heights (ex Media Rotana Hotel) ***** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
404.412 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79147/hotel-voco-dubai-dubai-emirates-jarattal-kis_0.jpg?itok=ykWh9arY |
Hotel Voco Dubai ***** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
371.027 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/78573/hotel-millennium-place-marina-dubai-emirates-jarattal-kis.jpg?itok=2HE9Ch1o |
Hotel Millennium Place Marina **** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
416.931 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/fvergrthth.jpg?itok=6BLHBxV_ |
Már nem veszélyeztetett világörökség az iráni Bám fellegváraEtédi Alexa, 2013. június. 18Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/9718d465a94defa52aaad0a33a25f2d7_xl.jpg?itok=ItxF-fqC |
Perzsaszőnyeg 7 MILLIÁRD forintért?Etédi Alexa, 2013. június. 12Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA / New York / Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/684442050_e2ec18e415_o.jpg?itok=dgJBSMIt |
Nincs nyoma Noénak az ArarátonEtédi Alexa, 2013. június. 10Ázsia / Örményország / Törökország / Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/cheshme.jpg?itok=uIRrYd7p |
Perzsia színes mészkőmedencéiEtédi Alexa, 2013. június. 03Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3863_tn.jpg?itok=ADkUw6I8 |
Örmény kolostorokEtédi Alexa, 2013. április. 30Ázsia / Örményország / Törökország / Közel-Kelet / Irán
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/zseppelin_6949ed_9_0_0.jpg?itok=_hbK_S6r |
Tavaszköszöntő a Vajdaságban és SzerbiábanDélvidéki magyar emlékek nyomában egészen a nyüzsgő Belgrádig
Következő indulás: 2027. március 27.
46.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |

















