Örmény kolostorok
Furcsa módon első találkozásom az örmény templomokkal és kolostorokkal Iránban történt. Akkor, ott, egy teljesen iszlám környezetben egészen szokatlan érzés volt keresztény jelenlétre bukkanni, de azonnal bele is szerettem ezekbe a csodálatos, régi kegyhelyekbe, melyek máig valamiféle ősi, misztikus szakralitást sugároznak.
Mindig kopár, vadregényes, elhagyatott, mégis lenyűgöző tájon találtam meg az újabb és újabb kolostort, ahol úgy érzi az ember, hogy már a madár sem jár. S akkor a szemünk előtt bontakozik ki a csodálatosan egyszerű, masszív, de mégis kecsesen faragott épülettömb. E rejtőzködésnek is megvan persze az oka: így sikerült legjobban elkerülni a mészárlást és a templomok lerombolását.
A Szent Tádé-kolostor Irán Nyugat-Azerbajdzsán tartományában található. A legenda szerint Kr. u. 66-ban itt halt mártírhalált Szent Tádé (Júdás Tádé) és Szent Bertalan apostol, akik tiszteletére a kolostorerődöt emelték, mely a XIV. században nyerte el ma is látható formáját. A törökül Kara Kilise, azaz Fekete Templom néven is ismert kolostor helyén állítólag már 68-ban templom állt, melynek szerkezetéről, külsejéről nem sokat lehet tudni. Ez 1319-ben egy földrengés során megsemmisült, ekkor épült a mai kegyhely, melyet a XIX. században Abbas Mirza Qajar-herceg renováltatott. A jellegzetes fekete-fehér kövek - melyekről török nevét is kapta - a jelenlegi kolostor legrégebbi korszakából származnak. 2008-ban a Szent Tádé-kolostor két másik iráni örmény kegyhellyel, a Szent István-kolostorral és a Dzordzor-kápolnával együtt az UNESCO Világörökségi védelme alá került.
Az egykor hatalmas kiterjedésű örmény civilizáció, a történelmi Örményország emlékei az anyaországon kívül ma több ország területén találhatók, így Iránban, Törökországban, vagy éppen Grúziában. A ma török területen elterülő Van-tó gyönyörű, apró szigetet rejt, Akdamart, melyen egy újabb ősi örmény kolostort találunk. Az aprócska földdarab egyetlen épülete, a Szent Kereszt-kolostor a X. században épült (915-921), mégis 1116-1895 között az örmény katholikosz székhelyeként funkcionált.
Az örmény kereszténység felvételében - mely 301-ben elsőként lett államvallás - komoly szerepet játszott Megvilágosító Szent Gergely, aki később az örmény egyház első katholikosza, vezetője lett. A már keresztény hitre tért Gergely a III. században érkezett az ókori Armeniába a későbbi III. Tiridatesz királlyal, aki akkor atyja trónját akarta visszaszerezni. Azonban Tiridatesz idő közben megtudta, hogy Gergely annak az Anaknak a fia, aki megölette atyját, Khoszrov királyt, ezért a szent életű embert Khor Virap (jelentése: mély börtön) föld alatti tömlöcébe záratta, oda, ahol csak halálra ítélt foglyokat őriztek. 301-ben azonban Tiridatesz rejtélyes betegséget kapott, s nővére álmaira hallgatva az akkor már 13 éve a tömlöcben raboskodó Gergelyt kérte meg, hogy segítsen rajta.
Az uralkodó felépült betegségéből, felvette a kereszténységet, Gergely pedig folytathatta térítő munkáját. Khor Virap, mely az V. századtól kezdve zarándokhelyként, a VII. századtól pedig kolostorként működött, ma is ott bújik meg az Ararát - az örmény nemzet, államiság, és Nyugat-Örményország elvesztett területeinek szent szimbóluma - árnyékában, mely az örmények legnagyobb bánatára 1921 óta Törökország területén fekszik.
Echmiadzin - az ókori Vagharshapat - Gergely idején Armenia fővárosa volt, így 301-303 között itt hozta létre az új egyház központját, mely ma is az Örmény apostoli ortodox egyház, az örmény katholikosz székhelye, tekinthetjük úgy is, mint az örmény Vatikánt. A kereszténység felvételével a város gyors fejlődésnek indult oktatási és kulturális szempontból is. A komplexum közepén a világ egyik legrégebbi, ma is működő katedrálisa áll, melyet teológiai iskolák, kollégiumok, az örmény genocidium emlékműve, kancellária, kincstár, múzeumok és ajándékboltok vesznek körbe. A Manougian Múzeum talán leghíresebb kiállítási tárgya a híres echmiadzini Szent Lándzsa, melyet egy örmény kézirat a Jézus testét átdöfő fegyvernek nevez, s melyet Szent Tádé apostol vitt Armeniába. 1805-ig a Geghard-kolostorban őrizték, majd egy rövid grúz kitérő után került Echmiadzinba. Az örmény lándzsa azonban a valóságban sohasem funkcionált fegyverként, sokkal inkább egy görögkerszttel díszített bizánci pecsét lehetett.
Örményország legnagyobb tava a 940 négyzetkilométer kiterjedésű Sevan-tó, mely 1900 méteres tengerszint feletti magasságban terül el, s az ország egyik legkedveltebb üdülőövezete. A tó gyönyörű természeti környezetben fekszik, partján, egy félszigeten két kolostor, a Sevanavank található, melyeknek a vízfelület mélykék színe, s a gyakori viharok festői hátteret nyújtanak. A földnyelv egykor sziget volt, melyen 874-ben a Bagratuni-dinasztia első uralkodójának lánya, Mariam hercegnő építtett egy két épületből álló kolostoregyüttest. A XX. században azonban megcsapolták a tó vízszintjét, s a szigetből félsziget lett. A két épület mellett egy harmadik alapjai is látszanak még, melyek a IV. századból maradtak fenn, s melyet Megvilágosító Szent Gergely építtetett.
A misztikus hangulatú Geghard (Lándzsa) kolostor viszont már égbe törő, zöldellő hegyek között rejtőzködik, a természet csendjét csak a közeli, szilaj hegyi patak moraja veri fel. A lágyan kanyargó út mellett ősi épületkomplexum simul a hegyoldalba, csupán vastag falai nyújtanak védelmet az itt élő szerzeteseknek. Ma ugyan már nincs mitől tartaniuk, annál inkább volt félnivalójuk a múltban, hiszen a kolostort többször is kifosztották (a mongolok, később pedig Timur Lenk utódai). A Világörökségi védelem alatt álló lenyűgöző épületegyüttest szintén Megvilágosító Szent Gergely alapította a IV. században, fő kápolnája pedig 1215-ből származik, s ekkor még Ayravank, vagyis Barlangkolostor volt a neve. Jól szemlélteti az itt élő szerzetesek aszketikus életét az a számtalan aprócska barlang, amiket a hegyoldalból vájtak ki lakócellának, s melyeket csak létrán keresztül lehetett megközelíteni. Maga Gergely is az egyik ilyen kis barlangban élt. A kolostoregyüttes (templomok, szentélyek és kiszolgáló épületek sorával) korábban fontos manuscriptorium, vagyis kézirattár és zarándokhely volt. A X. századi arab hódítás során a kolostort kifosztották, s rengeteg felbecsülhetetlen kézirat megsemmisült. Ekkor vették körbe a komplexumot az erődített falakkal. A Szent Lándzsa mellett - melyet 1805-ig őriztek itt - egy további relikviával is büszkélkedhetett a Geghard kolostor, mégpedig Noé bárkájának egy állítólagos darabkájával.
Bár a komplexum építészetileg nem olyan impozáns, mint más örmény rendházak, ellenben ősi formái, építészeti megoldásai az ó- és a középkor fordulójára repítik az álmélkodót. A templom legősibb része a sziklából van kivájva (a kereszténység előtti időkben az itt található forrásokat imádták), odabent szinte teljes a sötétség, csupán a boltozatból kivájt lyukon át szűrődik be némi fény. A falon több évszázados motívumok bontakoznak ki a félhomályból, valamint két vaskos kőoszlop, melyek alátámasztják a helyiség súlyát. A külső kápolnában éppen istentisztelet kezdődik. A gyertyafényben fürdő helyiséget betölti a tömjén nehéz illata, s felcsendül a különleges örmény nyelven mormolt ókeleti vallási szöveg. Olyannyira magával ragad a pillanat varázsa, hogy úgy érzem, a lábam földbe gyökerezik, moccanni sem tudok, s szinte érzem a Szentlélek jelenlétét.
Az ország leglátványosabb fekvésű, leglenyűgözőbb természei környezetével minden bizonnyal a legendás Tatev kolostor büszkélkedhet. Az Örményország déli részén, egy nagy bazalt platón fekvő épületegyüttest a IX. században alapították, s fénykorát a XIV-XV. században élte, amikor tudományos, vallási és filozófiai szakirányú egyetem működött a falai között. A kolostor nevét Eustateusról, Szent Tádé apostol tanítványáról kapta, aki a környéken szenvedett vértanúságot. A Tatev kolostor ma három templomot (Szent Pál és Péter, Megvilágosító Szent Gergely és Szűz Mária), egy könyvtárat, étkezőt, haranglábat, egy mauzóleumot, és számos adminisztratív-, illetve kiegészítő épületet foglal magában. A múltban olívaprés, malom, pékség, borászat is működött a Tatev falain belül, melyek közül az olajprés máig fennmaradt, s kiválóan szemlélteti a középkori mezőgazdaság eme ágának eszközeit. A kolostoregyüttest a világ leghosszabb (5,7 km) drótkötélfelvonóján közelíthetjük meg.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59998/isztambul-a-boszporusz-metropolisza-autobusszal-kis.jpg?itok=2so-GEcz |
Isztambul, a Boszporusz metropolisza - autóbusszal6 napos autóbuszos városlátogatás Törökországban
Következő indulás: 2023. október 24.
219.500 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2023. szeptember 27.
252.117 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/58833/hetvege-isztambulban-kis.jpg?itok=X2TRO_i8 |
Hétvége Isztambulban4 napos repülős városlátogatás Isztambulban idegenvezetéssel
Következő indulás: 2023. november 30.
265.738 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38476/isztambul-a-boszporusz-metropolisza-repulovel-kis_0.jpg?itok=o_dAFCiL |
Isztambul, a Boszporusz metropolisza - repülővel5 napos városlátogatás Isztambulban
Következő indulás: 2023. október 25.
269.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/52056/varosnezes-isztambulban-hotel-4-repulovel-kis.jpg?itok=5tn0UpTg |
5 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2023. szeptember 27.
282.443 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/diamore_hotel__41099_0.jpg?itok=E7C2YLw- |
Diamore Hotel *** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
216.589 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/blue_star_hotel_36078_0.jpg?itok=_9s3eqlF |
Blue Star Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
223.533 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kleopatra_royal_palm_36336_0.jpg?itok=yIsOAvXV |
Kleopatra Royal Palm Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
232.565 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1-hotel_7_0.jpg?itok=4tXFzGDD |
Grand Kaptan Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Antalya (város) / Alanya
237.643 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kahya_resort_aqua___spa_39942_0.jpg?itok=yfrVZ2ZY |
Kahya Resort Aqua & Spa Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
242.541 Ft |
Információs oldalak
Incentive utazások - üzleti utaztatásEgyiptom / Kenya / Ázsia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kemer-beach.jpeg?itok=i_ZCXUt0 |
Nyaralás TörökországbanÁzsia / Törökország / Alanya / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kas_torokorszag_-_77.jpg?itok=TY9z7Z0A |
A török Riviéra legszebb látnivalóiTörökország
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49407/advent-karacsonyi-vasarok-forgatagaban-kis.jpg?itok=F6fufzFh |
Advent - Karácsonyi vásárok forgatagábanAusztria / Franciaország / Németország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai_varosnezes.jpg?itok=wXC2L2xs |
Dubai utazás, városlátogatás, körutazásKözel-Kelet / Egyesült Arab Emirátusok / Abu Dhabi / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37399/tengerparti-nyaralas-2013-kis.jpg?itok=Y-Mq-2gQ |
Tengerparti Nyaralás - 2015Bulgária / Ciprus / Franciaország / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/684442050_e2ec18e415_o.jpg?itok=dgJBSMIt |
Nincs nyoma Noénak az ArarátonEtédi Alexa, 2013. június. 10Ázsia / Örményország / Törökország / Közel-Kelet / Irán
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/trajan_horse_troy_tours-tarih-12.08.2008.17.13.40.jpg?itok=dTbUDWq4 |
Elfelejtett ősi városokEtédi Alexa, 2013. június. 07Afrika / Egyiptom / Tunézia / Ázsia / Irak / Pakisztán / Törökország / Közel-Kelet / Jordánia
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kapadokya-goreme-urgup_69.jpg?itok=0nYwYoBx |
A világ 10 legcsodálatosabb helyszíneEtédi Alexa, 2013. május. 15Afrika / Tanzánia / Ausztrália / Ázsia / Törökország / Göreme / Kappadókia / Dél-Amerika / Argentína / Brazília / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img-2254.jpeg?itok=_HQAcx5x |
Isztambul hangulataKovács Attila, 2023. június. 18Ázsia / Törökország / Isztambul
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/2009_01_01_turkey_fishingboat_300_1.jpeg?itok=-PqM_tGQ |
Törökországi kalandokKovács Attila, 2023. május. 24Ázsia / Törökország
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40133/advent-krakkoban-kis_1.jpg?itok=_HqFLkKM |
Advent Krakkóban2 Napos Buszos Városlátogatás Lengyelországban
Következő indulás: 2023. december 09.
45.201 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2023. december 02.
51.297 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/4541/adventi-varazslat-becsben-kis_0.jpg?itok=H-oPiRzJ |
Adventi Varázslat Bécsben2 napos adventi kikapcsolódás
Következő indulás: 2023. december 02.
53.800 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2023. december 09.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59982/cseh-es-morvaorszag-rejtett-kastelyai-kis_2.jpg?itok=2cK28Zik |
Cseh és Morvaország rejtett kastélyai2 napos körutazás Csehországban.
Következő indulás: 2023. október 14.
56.500 Ft |