
Málta fővárosa - Valetta
Málta fővárosa 2018-ban Valletta Európa kulturális fővárosa lesz. Erre a jeles alkalomra készülve sorra nyílnak az éttermek, apró butik hotelek, turisztikai és kulturális programokkal készül ünneplőbe öltözni a város. Málta szigetének legnagyobb városa, az erődített Valletta kétségtelenül egy barokk építészeti remekmű, de nem csak a múlt elevenedik meg itt – a város egyben kozmopolita identitást is hordoz. Építészeti értékei mellett a gazdag történelem, az élénk művészeti és a kulturális élet egyvelege jellemzi.

Amikor Jean Parisot de la Valette nagymester lefektette a város első alapkövét 1566-ban, új székhelyet álmodott meg a Szentföldről elűzött Jeruzsálemi Szent János Lovagrend számára. A lovagok a hivatalos Citta’ Umilissima (a Legalázatosabb Város) nevet adták a helynek, majd a lélegzetelállítóan szépséges és fenséges kertjei, palotái, fogadói és templomai miatt Európa uralkodóházai hamarosan a Superbissima (Legbüszkébb) névre keresztelték. Az “egy város, amelyet úriemberek építettek úriemberek számára” néven is közismert Valletta tökéletes helyszínt nyújt egy izgalmas, hosszú hétvégés kikapcsolódáshoz.

Már a Valetta főkapuja is impozáns látvánnyal fogad. A neves építés Renzo Piano tervei alapján és felügyelete mellett 2014-ben átadásra került a City Gate, a város kapuja az új Parlament és Opera épületegyüttesével. Hálós elrendezésű, mérnöki munkát dicsérő utcahálózata szeli ketté a félszigeten lévő dombot, elegáns terekkel, amelyek az ország számos fő közigazgatási épületeinek adnak helyet – itt található az Auberge de Castille, a St. James Cavallier Kreatív és Művészeti Központ.

A South Streeten a Szépművészeti Múzeum hívogatja a látogatókat, míg a főútvonal mentén, a Republic Streeten egymás után sorakoznak az elegáns üzletek és kávéházak. A díszes utca egy felbecsülhetetlen értékű barokk drágakőhöz, a Szent János katedrálishoz vezet. Ez a katedrális ad otthont többek között Caravaggio híres, Szent János lefejezése című freskójának. Egyedülálló koncerteket és színházi előadásokat láthatunk a lovagok által épített Manoel Színházban és a lenyűgöző Sacra Infermeria épületében – ez a régi Lovagrend kórházépülete, ma a Mediterrán Konferencia Központ nevet viseli.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697547289_karneval-maltan6_0.jpg?itok=ZcqxR1K5 |
Karnevál Máltán - Hajóval GozóTavaszi karneváli hangulat a lovagrend árnyékában!
Következő indulás: 2027. február 05.
244.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1699361671_malta-292183_0.jpg?itok=kkpFUW1- |
Tavaszköszöntő Málta és Gozo SzigeténMáltai varázslat a lovagrend árnyékában! Málta és Gozo hajóval.
Következő indulás: 2027. március 26.
254.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/3/8/84838/1708945439_tavaszkoszonto-maltan-es-gozon7_0.jpg?itok=l8gUDYBP |
Nyárbúcsúztató MáltánMáltai varázslat a lovagrend árnyékában! Gozo és Comino hajóval
Következő indulás: 2026. november 12.
262.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/9/105759/3433_web_0.jpg?itok=U6kfiBAa |
Tavaszi felüdülés Máltán — csoportos utazás a pünkösdi hosszú hétvégén 2027.05.14-19.6 napos körutazás Máltán
Következő indulás: 2027. május 14.
269.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-5932-343815_0_0.jpg?itok=zHfhB69S |
Málta szépségei6 napos városnézés Máltán, repülővel
Következő indulás: 2027. május 20.
269.900 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sliema-travel-guide-travel-s-helper.jpg?itok=9wbGd9Q9 |
ST Bayview Hotel *** SliemaMálta / Sliema / Európa
143.520 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/pools_august_6.jpg?itok=VzjiHU6B |
Ramla Bay Resort **** MelliehaMálta / Mellieha Bay / Európa
142.278 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kepernyokep_2024-06-20_145239.jpg?itok=FlnnKJMc |
Hotel Mistral *** Málta, St. Julian’sMálta / St. Julians / Európa
159.666 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/hotel-1926-sliema_3.jpg?itok=iLhngmDR |
Hotel 1926 Le Soleil **** SliemaMálta / Sliema / Európa
159.666 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/706fe817-03b0-4301-b26f-13f421655f93.jpeg?itok=_ISpu_Zs |
Barceló Fortina Malta Hotel ***** Málta, SliemaMálta / Sliema / Európa
189.474 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/malta_1.jpg?itok=zJGuhRoQ |
Málta legszebb látnivalóiMálta
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/malta_utazas_0.jpg?itok=C18H93Qn |
Mágikus Málta - miért érdemes ide utazni?Kovács Attila, 2026. április. 01Málta
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/malta_utazas_13.jpg?itok=8_3e8y1_ |
Málta legjobb strandjaiutazom.com, 2017. május. 09Málta
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_4605d.jpg?itok=OLwJe9L9 |
5 ok, amiért Máltán tanulj angolulutazom.com, 2017. május. 08Málta
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kep/71327/malta-legfinomabb-etelei-kis.jpg?itok=DakR2Sgz |
Málta legfinomabb ételeiutazom.com, 2017. május. 08Málta
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/0f6383a30fcca96a456aee4a17006dae.jpg?itok=Y9enHFQj |
Málta és Gozo - a búvárok paradicsomaKovács Attila, 2017. április. 25Málta
|


