Látnivalók Isztambulban: a Yerebatan Ciszterna
Isztambul egyik leglátványosabb és legkedveltebb látványossága a Yerebatan Ciszterna, más néven Bazilika Ciszterna, vagy Elsüllyedt Palota. Az ősi város alatt számos, az ó- és középkor fordulójáról fennmaradt földalatti víztározó található, melyek közül ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt ciszterna. A Yerebatan Ciszterna alig 150 méterre húzódik a Hagia Sophiától, így megtekintését összeköthetjük ennek és a Kék Mecsetnek a meglátogatásával.
A ciszternát Justinianus építtette 532-ben a Konstantinápoly hét dombjának egyikén található Stoa Basilica, egy nagy nyilvános tér alatt, s az építkezésen mintegy 7000 rabszolga dolgozott. A vízszűrő rendszerrel ellátott tározó az első dombon fekvő nagy palotát és a hozzá kapcsolódó épületeket, az ottomán hódítás után pedig a Topkapi rendszerét látta el friss vízzel.
A földalatti terem – melyet 336 darab 8 méternél is magasabb márványoszlop tart – 138x64 méter (9800 m2), és 80 ezer m3 vizet képes befogadni. Az oszlopfők ión és korinthoszi stílusúak, két oszlop lábazata pedig egy-egy Meduszát ábrázoló kőfejből lett kialakítva, melyek elfordítva, illetve fejjel lefelé lettek beállítva az oszlopok alá, ami arra enged következtetni, hogy nem esztétikai, csupán funkcionális céljuk volt. A hagyomány szerint viszont azért így helyezték el a két fejet, mert semlegesíteni akarták a mitológiai szörnyek, a Gorgók (Meduszák) gyilkos tekintetét. A ciszternát régi épületek nyersanyagának felhasználásával építették, ami a korabeli konstantinápolyi építkezésre jellemző, hiszen például a Hagia Sophia építésekor is számos, más területről elhurcolt építőanyagot hasznosítottak újra.
A ciszterna építése különösen magas szintű tudásról tanúskodik: a 4 méter vastag tűzálló falat speciális vízzáró habarccsal borították be. A víz a várostól mintegy 20 km-re északra elterülő belgrádi erdőben eredt, innen vezették a városba két ókori vízvezetéken, a Valens- és a Maglova-aquaductuson keresztül. A ciszterna az évszázadok során több felújításon és renováláson is átesett, az Isztambuli Városi Múzeum által végzett 1985-ös helyreállítás után 1987. szeptember 9-én nyitották meg a nagyközönség előtt.
A James Bond filmek rajongói számára minden bizonnyal ismerős lehet a hely, hiszen az 1963-as Oroszországból szeretettel című film egyik helyszíne is a Yerebatan Ciszterna volt.
Isztambul további nevezetességeiről a Látnivalók Isztambulban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
163.875 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/turquia-estambul-istanbul-mezquita-bosforo-mini-tour.jpg?itok=omobKk07 |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ***** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
219.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/52056/varosnezes-isztambulban-hotel-4-repulovel-kis.jpg?itok=5tn0UpTg |
5 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
229.750 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/52051/varoslatogatas-isztambulban-hotel-3-repulovel-kis.jpg?itok=ir-TC09g |
5 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ***** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
250.450 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/52057/varoslatogatas-isztambulban-hotel-4-repulovel-kis.jpg?itok=ID7UyK0T |
6 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
255.625 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kleopatra-beach-kis.jpg?itok=UCgb_PPj |
Kleopatra Beach Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
167.550 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_downtown_hotel_49027_2_0.jpg?itok=p6mgJ7NG |
Eftalia Downtown Hotel *** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
175.846 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/4/2/64042/1700ac282248545e08441ed72a1884a3_AQABAAEATr0KAH9QjwcFAGfDUU9WdPsVrt7-Ku6FB8Q_1_0.jpg?itok=jm6-rp2j |
Citrus Plaza Hotel (Ex. Artemis Princess Hotel) **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
163.112 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kaia_coracessium__ex_villa_sunflower_beach__57266_0.jpg?itok=9e0DX4iR |
Kaia Coracesium Hotel (Ex.Villa Sunflower Beach) **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
190.821 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/8/8/52588/eftalia_splash_resort_49094_0.jpg?itok=t9n8bNyR |
Hotel Eftalia Splash ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
196.628 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kas_torokorszag_-_77.jpg?itok=TY9z7Z0A |
A török Riviéra legszebb látnivalóiTörökország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40879/latnivalok-isztambulban-kis.jpg?itok=Yesf4vpF |
Látnivalók IsztambulbanIsztambul
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img-2254.jpeg?itok=_HQAcx5x |
Isztambul hangulataKovács Attila, 2026. január. 06Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_6420_0.jpg?itok=GiKX1Ypf |
Hihetetlen Isztambul...Kovács Attila, 2022. szeptember. 06Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.50.jpg?itok=UGOR4MIz |
Látnivalók Isztambulban: a Boszporusz palotái és villáiEtédi Alexa, 2014. február. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_3829.jpg?itok=Kvn3FseO |
Látnivalók Isztambulban: a Beyoglu-negyedEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2289.jpg?itok=O4sNS0gn |
Látnivalók Isztambulban: a Hagia SophiaEtédi Alexa, 2012. december. 12Ázsia / Törökország / Isztambul
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |


