Ingyenes nyári szórakozás Rómában 2013
Kitört a nyár Rómában, ezzel együtt elkezdődtek a hagyományos nyári programok is: a Lungo il Tevere, a Roma Vintage és a Miracle Players előadásai is.
A Tevere parti programok szeptember 1-ig tartanak. Nincs is kellemesebb, mint a mediterrán éjszakában sétálni a folyó parti forgatagban, megnézni közben egy-egy kiállítást, esetleg táncos programot, leülni az asztalokhoz inni egy frissítő italt, vagy vásárolgatni a kirakott árukból. Hasonlóan szórakozhatunk a Roma Vintage-on a Caracalla termái közelében levő parkban, ahol a portékák régebbiek, 60-as, 70-es és 80-as évekből valók. Nagyobb a tér, számtalan éjszakai koncertet hallgathatunk.
A Miraracle Players színházi társulata az idén Róma dióhéjban című darabját adja elő angolul burleszk stílusban. Most is a Forum Romanumon a Mamertine börtön előtt lépnek fel minden pénteken augusztus 2-ig. Az első előadás ma 19.30 h-kor kezdődik, és 40 percig tart.
Forrás: orokvaros.network.hu
Képek: www.lungoiltevereroma.it, www.listagiancarlo.it, www.university2night.it,
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/colosseum-rome.jpg?itok=6IAww8st |
4 napos városlátogatás Rómában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
197.800 Ft4 nap / 3 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/ro3.jpg?itok=fwqTQE_a |
5 napos városlátogatás Rómában - Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
223.468 Ft5 nap / 4 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38370/5-napos-varoslatogatas-romaban-hotel-kis_0.jpg?itok=LEEyBZNQ |
5 napos városlátogatás Rómában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
228.850 Ft5 nap / 4 éj |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/75641/romai-setak-kis.jpg?itok=e-RRqUiY |
Római séták5 napos Róma városlátogatás
Következő indulás: 2026. december 11.
269.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59035/tavaszkoszonto-romaban-repulovel-2021-kis.jpg?itok=GuxxVylL |
Tavaszköszöntő Rómában - repülővel4 napos városnézés Rómában
Következő indulás: 2027. március 12.
284.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_im30580.jpg?itok=YVvryrE9 |
Rina Hotel **** AlgheroOlaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
299.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/roma_utazas.jpg?itok=zDdxgfrL |
Róma képekbenKovács Attila, 2025. október. 11Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/roma_varoslatogatas.jpg?itok=p6TAYBjr |
Róma leghíresebb látnivalóiKovács Attila, 2021. február. 07Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nyito.2_0.jpg?itok=XiwZ3bSX |
Látnivalók Rómában: Caracalla thermáiSólyom Márk, 2014. szeptember. 30Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nyito.3.jpg?itok=3FVVl2M8 |
Látnivalók Rómában: A Svájci GárdaEtédi Alexa, 2014. május. 15Európa / Olaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.3.jpg?itok=BvfdQ9EH |
Látnivalók Rómában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 24Európa / Olaszország / Róma
|




