Egy útinapló kezdete: Avagy utazás, mint függőség.

Nagy Gergely

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, az utazás egy drog. Egy komoly függőséget okozó „szer”. De más anyagokkal szemben ez fölébreszti az embert, nem eltompítja. Felébreszt a beidegződött rutinból. Ráébreszt a világ, és önmagad sokszínűségére.

Nem vagyok biztos benne mikor kezdődött nálam. Még gimnáziumban ellógtam három napra a Mecsekbe Fotózni. Lehet hogy itt szoktam rá az utazásra, a felfedezés érzésére.

Aztán jött két hét Írország. Stoppal. Utána már kezdtek komolyra fordulni a dolgok. Az elvonási-tünetek nap mint nap érezhetőek voltak. Fél év otthon? Vállalhatatlan. (Nő az embertársakkal szembeni kritizmus, fásultság, csökken a természetes kíváncsiság stb..) Eddig bírtam.

Következett két és fél hónap Jemen. Végig egy szigeten. Ez valamelyest enyhített a szimptómákon. Utána majd egy évig kibírtam itthon. Persze egy kis európai stoppolást muszáj volt beiktatni.

De most már a benső késztetés tűrhetetlen.

Most jön a következő lépcsőfok. Elindulok. Vagy is elindulunk, mert találtam egy társat akinél ugyancsak függőség áll fent. Így már ketten mehetünk az úton. Elindulunk keletnek aztán a Föld görbületét követve, visszaérünk a kiindulási pontunkhoz. Legalább is, ez egy terv. De az utazás-függőségben az a szép hogy folyton változik. Lehet holnap már más lesz a terv.

Közben megpróbálok blogot írni, ide az utazom.com-ra. Bár ismerve magamat, a kép mindig több lesz mint az írásos információ.

Ha érdekel, kiegészítésnek ITT van még olvasni, meg néznivaló.

Vagy itt: www.facebook.com/lightandnature

AJÁNLATOT KÉREK