Egy ashram mindennapjai, Dél-India

Kozma Dániel: Az ashram földi paradicsomnak bizonyult. A mester testi távolléte ellenére személyisége és bölcsessége hatását mindenütt tetten érhettük. Az egész terület gyakorlatilag egy vékony kerítésnyire és egy bozótosnyira volt a szent hegytől, azaz, majdhogynem az Arunachalán épült.

A vallásos szempontból is elismert szentség eme megkérdőjelezhetetlen közelsége mellett maga a természet volt a legszentebb jelenlét. Gondosan művelt, organikus ájurvédikus ültetvények, saját fűszer-, és gyümölcsöskert állt rendelkezésre, számtalan bámulatba ejtő méretű és színezetű pillangóval.

A legkülönlegesebb mégis az volt, hogy az évek alatt arborétummá tett ashram nem csak a növényeknek adott otthont, hanem egy ritka trópusi madarakból is létrehozott egyedülálló életközösségnek is. A tavirózsák és a pillangók között pávák lépdeltek, a hajnali hűsben madár-ének orgia, a bágyadt délutáni fényben pedig közeli tehenek bőgése tette a csendet még hallhatóbbá. Az ashram gyakorlatilag egy szellemi iskola, egy bentlakásos kolostorszerűség, de világiak is lakhatják, és egy-egy mester köré szerveződik működésük. Ősi hagyomány ez itt.

Mivel évek óta csak vártam, hogy visszatérjek Dél-Indiába, és végre a helyi ételeket ehessem, hatalmas evészeteket rendeztem az autentikus növényi étrendből, amelyet egy gyanús étteremben is folytattam. Aki járt már Indiában, tudja, hogy az efféle hibák mindig következményekkel járnak. Az egészségem megrendült, és az erre a célra hozott nyugati gyógyszer sem használt. Az ashramban már alig tudtam enni, de túl finom volt az étel ahhoz, hogy ne próbálkozzak. Itt ugyanis szatvikus ételeket főztek. A hinduk szerint három minősége van az életnek, a radzsasztikus, a tamasztikus és a szatvikus. Az első az aktív, cselekvő, a második a passzív, elbomló, a harmadik pedig a fény, bölcsesség, szépség, szellemiség. Ez azért fontos, mert amit eszel, az határozza meg a működésed. Ez esetben a megvilágosodást és szellemi fejlődést kereső szerzetesek és egyéb keresők számára a fény minőségű étel szükséges. A sok szeretettel, házi minőségben készülő étel, mely tele volt orvosságnak is beillő fűszerkeverékekkel és organikus alapanyagokkal, hamar meggyógyított. Egyre többet tudtam enni, ami miatt végre a tamil szakácsnő is megnyugodhatott, nem azért nem fogyott az étel, mert nem ízlett. Bájos kertész és munkás barátaink számára egyébként folyamatosan nyújtottunk inspirációt a pletykálkodásra, a viccelődésre. Valószínűleg mindenféle olyan dolgot csináltunk vagy mondtunk, ami számukra furcsa volt. Félig nem értettük csak a jelenséget, azaz jót derültünk azon, hogy derültséget okozunk. Hajnalban jógáztunk az egyik ház tetején, alkonyatkor meditáltunk a csarnokban, mely eleinte üres volt, majd helyi lakosok és pávák is betértek még mellénk. Rendszeres ritmusnak tűnt a dolog.

Lassan olyannyira elandalított minket a hely hangulata, hogy az alkotásban és csendes megnyugvásban töltött napok során elvesztettük az időérzékünket. Az út költségvetésében jelentős hányadot képviselő Goára tervezett kirándulásról egyszerűen lekéstünk. A keresett csendet azonban megtaláltuk itt. Sokszor a mester csak annyit mond ezen a helyen tanítványainak, hogy tartsák a szótlanságukat és merüljenek el a természet szemlélésében keresve azt a titkot, hogy kik is ők valójában. Az öröm, a béke, a szépség, az elmélyülés, a kreativitás, az ihletettség, az emelkedettség és a z egyszerű játékosság áradt mindenből. Még megkésve sem volt könnyű hátrahagyni ezt a helyet, ahová ígéretet tettünk, hogy visszatérünk, a guruval való találkozás reményében. Dél-India felfedte e néhány nap alatt igazi kincseit. A szellemiség, a kreativitás, az odaadás, a hit, a természet szépsége és egyfajta hamisítatlan emberi őszinteség, romlatlan valóságosság. A finom ételek öröme, egészsége, a munkálkodás megszokottsága, a szellemiség közelsége, a megőrzött természet szépsége mind gyógyító és felemelő összességé álltak össze, melyre nyugaton szinte soha, de még keleten sem gyakran akad az utazó. Ezzel a melegséggel indultunk tovább. Szöveg: Kozma Dániel Fotók: Pethes Zsuzsi