Csendes-völgy - a Liptói- és a Magas-Tátra határán

Egy napsütéses, esőmentes júliusi napon a két ifjú titánnal, Egonnal és Ádámmal kiegészülve Julcsival együtt négyesben vágtunk neki a Tátra talán leghosszabb, két fővölgyet is érintő körtúrájának. A 33 kilométer hosszú túrán megtettünk 1000 méter szintkülönbséget, érintettünk két hatalmas fővölgyet, két varázslatos mellékvölgyet, két füves hágót, láttunk három plusz öt tavat, két vízesést, és számtalan szebbnél-szebb csúcsot. Az elején és a végén hosszú aszfalt-gyaloglás, de ami a két aszfaltcsík között van, az a Tátra talán legszebb arca: gyönyörű, zöldellő völgyek, hangosan zúgó Csendes-patak, az örök kedvenc főgerinc, a barátságos Retesz-hágó, a csodálatos panorámát nyújtó Sima-hágó, a bűbájos Kolbenheyer-völgyecske, a vadregényes Fenyves-tavi-völgy, a messziről is tiszteletet parancsoló Fenyves-tavi-vízesés, a haragos Alsó-Nefcer-vízesés, és a végén a hihetetlenül zöld Kapor-patak. Címszavak egy olyan napról, melynek lelkesen vágtunk neki, és kellemesen elfáradva, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva fejeztünk be.

De ez a nap, mint ahogy a többi túranap sem csak címszavakból állt. 12 évvel ezelőtt jártam itt utoljára, akkor Tomival, aki ma már sajnos nincs közöttünk. Évek óta terveztük ennek a túrának a megismétlését, és a hosszú tervezgetés, a nem teljesen ideális időjárás miatti többszöri halasztás ezen a napon végre meghozta gyümölcsét. Bár a túra hosszához képest kicsit későn, csak fél 9-kor tudtunk elindulni Podbanszkóról (932 m), ennek ellenére bíztunk benne, hogy sikerül végigjárni a tervezett útvonalat. A 2004-es vihar óta nem jártunk a Csendes-völgyben, és a különböző forrásokban nagyon elszomorítónak festették le a völgy állapotát, egyrészt a vihar, másrészt a szútámadás miatt. Emiatt kicsit tartottunk a viszontlátástól, de azt kell mondjam, kellemesen csalódtunk. A tíz évvel ezelőtti viharnak ma már gyakorlatilag nyoma sincs, az egykori fenyvesek helyén szépen zöldell és fejlődik az új, immár vegyes, de főleg lombhullató erdő. Láttunk néhány nagyobb kiszáradt fenyőfoltot, és rögtön a túra kezdetén, még Podbanszkó közelében szembesültünk a májusi újabb szélvihar által okozott károkkal. Ezen a részen amit a 2004-es vihar meghagyott, azt a 2014-es ledöntötte…

De szerencsére a túra nem erről szólt, hiszen a Liptói- és a Lengyel-Tátra határán vezető hosszú, talán az egyik leghosszabb, két tátrai fővölgyet is érintő körtúra sokkal inkább a gyönyörű kilátásról a barátságos környezetről, a hangosan zúgó Csendes- és Kapor-patakról, valamint a bevezetőben már említett látnivalókról szólt. A 33 km hosszú túra elején 12, majd a végén újabb 8 kilométert aszfaltozott erdei úton kell megtenni. Ezt legtöbben nem szeretjük, ezt a részt igyekeztünk minél előbb magunk mögött tudni, hogy aztán megérkezzünk a valódi túraterepre, az eleinte erdőben, később törpefenyőben, majd a végén a gyephavas lejtőkön vezető ösvényre. Az aszfaltút alig emelkedik, illetve a végén alig süllyed, így az 1000 méter körüli szintkülönbséget a két aszfaltcsík közötti távon kellett megtenni.

Indulás után három órával érkeztünk el arra a pontra, ahonnan már erdei úton, majd keskeny turistaösvényen emelkedhettünk egyre magasabbra, de már közben, a völgy mélyén is többször nagyon szép panorámában volt részünk. Eleinte maga a hatalmas Csendes-völgy volt a fő látnivaló, majd a főgerinc alá beérve ismerősként köszöntek vissza a főgerinc többször bejárt sziklás-füves hegyoldalai, csúcsai. A tágas Hátsó-Csendes-völgybe bekanyarodva feltűnt a Svinca kettős csúcsa, amelyhez később egyre közelebb kerültünk. Szinte végig gyephavas jellegű gerincek között mentünk felfelé, élveztük az előttünk és a mögöttünk lévő csúcsok, völgyek, gerincek látványát.

Az igazi panoráma azonban a Retesz-hágóba (1864 m), majd az ettől 15 percre lévő Sima-hágóba (1978 m) érve tárult elénk. Előbbiből a Kapor-völgy felső mellékvölgyére, a Kolbenheyer-völgyecskére és a Kolbenheyer-tavacskára, valamint mögötte a fenséges Fenyves-tavi-völgyre és a Fenyves-tavakra nyílt szemet gyönyörködtető kilátás. Háttérben feltűntek a már többször, több irányból látott Menguszfalvi-csúcsok, a Kapor-csúcs, a piramis alakú Csorbai-csúcs, a hívogató, de turisták által nem megmászható Triumetal, vagy teljesen hátul a már szintén megmászott Kriván.

A Sima-hágóból aztán a Tátra újabb gyönyörű szegletére, mégpedig a Lengyel-Öt-tó völgyére, annak tavaira, valamint a völgyet határoló csúcsokra nyílt tökéletes kilátás. Turisták sokasága volt látható a Svinicán, a Zawrat-hágóban és a Zerge-hegyen, de a szép időt kihasználva a Sas úton kívül bizonyára sokan voltak a távolban feltűnő Tengerszem-csúcson, vagy a kicsit közelebb fekvő Liptói-határhegyen is. A Lengyel-Öt-tó völgyének valamennyi tava látható részben vagy egészben a hágóból, így természetesen megörökítettem az Elülső-tavat, a Kis-tavat, a Nagy-tavat, a Fekete-tavat, a Hátsó-tavat, de még ez egészen piciny Ökör-szemet is. Órákat el tudtam volna tölteni a hágóban, valamint a mellette magasodó Sima-hegyen, melyre ugyan nem vezet jelzett turistaút, de a Sima-hágóba feljutó turisták többsége a jól kijárt ösvényen bizonyára felmegy a közeli kilátócsúcsra. Most azonban hosszú út várt még minket lefelé, ezért inkább visszamentem a Retesz-hágóba, ahol a többiek addig a fűben heverészve jól megérdemelt pihenőjüket töltötték, miközben a napon szárították a zúgó patakokon történő átkelések során alaposan elázott cipőiket. Az ilyentájt szokatlanul magas vízállásnak köszönhetően több szakaszon a turistautak nyomvonala is víz alatt volt, így szinte lehetetlen vállalkozás volt száraz lábbal végigjárni ezt a túrát.

A Retesz-hágóból utunk a Kolbenheyer-völgyecskén át vezetett a Kapor-völgybe, melynek keleti oldala a Csendes-völgy füves domboldalaival ellentétben már a Magas-Tátra sziklás gerinceit idézi. Ahogy a zöldellő kis völgyecskéből egyre lejjebb ereszkedtünk a Kapor-völgy irányába, eltűntek a Fenyves-tavak, hiszen egy szintre kerültünk velük, feltűnt viszont a Fenyves-völgyi-vízesés, amely 30 méteres magasságával a Magas-Tátra második legmagasabb vízesése. Az időjárás továbbra is ideális volt, zöldellő völgyek, szürke sziklafalak, világoskék égbolt, sötétkék tavak, fehér bárányfelhők, kell ennél szebb színpaletta egy természetfotós számára? Emiatt többször megálltunk fotózni, hiszen a látvány folyamatosan megállásra ösztökélt. Az út mellett több helyen pihenőpadok vannak felállítva, de mindkét völgyben több esőbeálló is védelmet nyújt az erre járóknak, ha esetleg rosszra fordul az idő. Nekünk azonban ezen a napon nem kellett ezeket használni, igaz a fiúk valamennyi padot igénybe vették egy rövid kis pihenő céljára.

A Hincó-völgybe vezető elágazástól már csak egy hosszú ereszkedés várt ránk Podbanszkóig, de útközben azért még benéztünk a Nefcer-völgy turisták által is járható rövid alsó részébe, az Alsó-Nefcer-vízeséshez. A délutáni fényeknek köszönhetően a Csendes-patakhoz hasonlóan hangosan, szinte már haragosan zúgó Kapor-patak valószerűtlenül zöld színű vize is többszöri megállásra és fotózásra csábított, de a bal kéz felől fölénk magasodó méltóságteljes Krivánt is minden irányból lefotóztuk. Nem értettük, hogy reggel, indulásnál miért nem vettük észre az orrunk előtt magasodó hatalmas tömbjét, de aztán a reggeli fotókat visszanézve láthattuk, hogy amikor elindultunk a túrára, az egész tömböt fehér felhő borította.

A végén aztán a fáradtságnak és az ismét lábunk alatt érzett aszfaltnak köszönhetően a tempó is alábbhagyott, a túra legvégén már csak a parkolóban hagyott autóban történő jól megérdemelt pihenő mielőbbi elérése lebegett a szemünk előtt. Ezt nagyjából háromnegyed hét körül sikerült elérnünk, így egy hosszú, embert próbáló túra végén a fiúk fáradtan estek be az autó hátsó ülésére, ahol az indulást követő két percen belül békésen aludtak. Bár sportos, sokat mozgó fiúkról van szó, teljesítményük tiszteletet parancsoló, le a kalappal előttük, hiszen zokszó nélkül végigcsinálták ezt a felnőttnek is becsületére váró túrát.

Ahogy kezdtem az elején, ennek a túrának lelkesen vágtunk neki, és kellemesen elfáradva, de felejthetetlen élményekkel gazdagodva fejeztük be. Ajánlom ezt a túrát mindenkinek, aki szereti a Tátrát, aki szereti a magas hegyeket, a zöldellő völgyeket, a hatalmas csúcsokat, a gyönyörű tavakat, és nem utolsósorban annak, aki ezért hajlandó 33 kilométert gyalogolni. Ám aki a Csendes- és a Kapor-völgybe indul, annak azt javaslom, hogy egyéb felszerelése mellett ne hagyja otthon a medveriasztó csengőt sem…

A túra során készült fotók feliratozva Picasa webalbumomban tekinthetők meg.