Van az úgy, hogy váratlanul felbukkan egy régi ismerős. Egy kép, egy hangulat vagy egy már átélt jelenet játszódik le újra, és az a mély minta, ami akkor belédégett, felszínre kerülve vágyakozást ébreszt. Ellenállhatatlan erő vonz ilyenkor, megrészegítve, és minden logikus magyarázatot félredobva cselekszel ilyenkor: persze, csak ha nem fojtod el mélyben tartva a vágyakat, lelked sötét és nyirkos sarkában tömlöcbe zárva őket, míg elszáradnak, szétporladnak.

Gyanútlanul körbenéztem a Mangart csúcsa felé félúton egy oldalgerincen, hogy dél felé kémleljem a kilátást, s a távolban ott állt, a maga csorba tökéletességében. A Triglav, Szlovénia legmagasabb csúcsa, egy mély völggyel odébb emelkedett mindenek fölé. Voltam már itt, nem is vonz különösebben a tömeg, ami nyári reggeleken felfelé caplat ilyenkor, de mégis: szép emlékek ráztak meg kicsit, amik ehhez a mészkőtömbhöz kötnek. A gondolatot tett követi: két hét múlva már a Bohinji-tó partján ért a reggel, nemsokára indultunk is a Planika dóm irányába. Ezt a délről vezető, a Pag és a Mostravska útvonaltól egyszerűbb, de hosszabb gyaloglással megközelíthető útvonalat még nem próbáltam, kellemes erdei sétával indult az első szakasz. A táj szép lassan egyre inkább magashegyi jelleget ölt, és a Vodnikov Dom után már elmaradnak a fák: hegyi rétek, majd a kopár szikla veszi át a háttér szerepét. A Planikában vidám a hangulat: a metsző széltől az ebédlő melegébe húzódott szlovének nagyban hangoskodnak; itt társadalmi eseménynek számít a Triglav megmászása. 

Másnap reggel kissé megkésve sikerül elindulni: nem erősségem a korán kelés. A szombati naphoz képest nagyon szolid a sürgés-forgás a hegyen: talán az erős szél teszi, de nem hemzsegnek az emberek a hegyre vezető ösvényen.

Szlovénia legmagasabb csúcsa: Triglav túra

3 napos túra Szlovéniában

Az Alpok egyik legszebb panorámájával megáldott csúcsa vár bennünket. Erőt próbáló túra keretében jutunk fel Szlovénia legmagasabban fekvő pontjára, hogy aztán onnan jóleső érzéssel pillantsunk le a körülöttünk elterülő világra. Változatos és garantáltan hangulatos hétvége vár a kalandvágyó túrázókra.

Kellemes tempóban, könnyű, biztosított terepen tesszük meg a Kis Triglavra vezető szakaszt, majd néhány percet szusszanunk a csúcs előtt: épp elég, hogy elengedjünk egy kis csapat szlovént, akik felszerelésük (melegítő, edzőcipő) láttán hétköznapi emberek, nem sokat fogalakoznak a beülő, via ferrata szett, és sisak hiányával. Azért a mosolyt erőltetik, mikor elhaladnak mellettünk, főleg a család hős apukát követő nőtagjai, akik némi rettegéssel a szemükben araszolnak lefelé.

Láttam már 6 éveseket és 86 évest is a Triglavon, fogadott már rézfúvós együttes keltette csinnadratta is ezen a csúcson, így hát azt hittem már semmin sem lepődök meg. De most mégis. Büfé van fenn! Egy vállalkozó kedvű srác, nevezzük Fricinek, nem restellt felcipelni kiskereskedelmi mennyiségű dobozos üdítőt (értsd: sört) és azt potom 5 euróért áruba bocsátani. Ez éppen egy egységgel drágább csak, mint lent a menedékházban (ahová helikopter viszi), így úgy érzem, ez méltányos haszon. Természetesen megvetem az alkoholfogyasztás minden formáját, főleg a hegymászást nem tartom összeegyeztethetőnek a bódító italok magunkhoz vételével, így csak mosolyogtunk a komoly piaci rést észlelő, és jól betömő srác árukészletén. A Poon Hill-en, Nepálban a nénikék már napfelkelte előtt fenn csücsülnek, hogy termoszból teát és házi kötött sapkát és kesztyűt árusítsanak az Annapurnát és a Dhaulagirit megpillantani vágyó didergőknek: lehet innen jött az ötlet.

Akárhogy is legyen, a szlovén szokás szerint az első csúcshódítókat a túravezető egy erőteljes vagy finom farpofán ütéssel avatja hegymászóvá: itt egy teavajszívű hegyi medve épp csak meglegyintette a kezdőket hevederével. Egyszóval nem a hagyományos alpesi csúcsokra jellemző hangulat uralkodott fenn, inkább valamelyik jókedvű majálison érezhette magát az, aki múlt szombaton állt   fent a Triglav 2864 méteres csúcsán.