3 nap, 3 tó, 3 ország - Az "Alpesi őrjárat" nyomán

3 napos buszos utazás az alpesi tavaknál

Ezen a különleges utazáson Közép- Európa három gyönyörű tavával ismerkedhetünk meg. Elsőként Ausztria legnagyobb tavához, a Wörthi-tóhoz látogatunk. Másnap Olaszországba utazunk, ahol „Pietro nyomán” a nálunk is nagy sikerrel vetített „Alpesi őrjárat” című filmsorozat helyszínén gyönyörködhetünk a lélegzetelállítóan szép, sötétzöld színű Braies-tó nyújtotta látványban. Harmadnap Szlovénia egyik gyöngyszeméhez, jelképéhez, a mélykék vízű Bledi-tóhoz utazunk.
“Összességében nagyon elégedettek voltunk, a sofőr munkája is emlitest érdemel. Szépen karbantartott tiszta buszon utaztunk, figyelmesen vezetett...”

Az úthoz kapcsolódó fakultatív programokat programleírásban és a térkép felett található szürke négyzetben találhatja meg. Egyes utaknál lehetséges, hogy nincs fakultatív program. 
Kérem, amennyiben valamely fakultatív program érdekes az Ön számára, a jelentkezés leadása során jelezze. A szerződéskötést követően legtöbb út esetén nem tudunk helyet biztosítani a fakultatív programokra!

Részvételi díj tartalmazza

Utazást légkondicionált autóbusszal, szállást Kranjska Gora-n, 4*-os szálloda, 2 ágyas szobáiban, büféreggelis ellátással (büfévacsora felár ellenében kérhető).

Részvételi díj nem tartalmazza

Útlemondási biztosítást, betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást, és a belépőjegyeket, egyéb étkezéseket.

Hossz: 
3 nap
Létszám: 
Minimum létszám: 30 fő

Szállás

Kranjska Gora-n, 4*-os szálloda, 2 ágyas szobáiban.

Program: 

1. nap:
Indulás Budapestről a kora reggeli órákban. Utazás Maribor – Graz útvonalon át Ausztria legismertebb, és egyben legnagyobb tavához, a Wörthi-tóhoz, melyet méltán hívnak az osztrák Riviérának. Rövid séta erejéig megállunk Karintia fővárosában, Klagenfurtban. Festői óvárosa, eldugott, árkádos, belső udvarai, mediterrán jellegű éghajlata, és a tó megtéveszthetetlen illata igazi mediterrán város benyomását kelti. A barokk és szecessziós homlokzatokkal szegélyezett utcákon tett séta igazi kulturális élmény. Megtekintjük a város jelképét, egy hatalmas kőből faragott sárkányt (Lindwurm), amelyhez Klagenfurt alapításának legendája fűződik. Rövid pihenő után tovább utazunk a tó déli partján található Pyramidenkogel, kilátótoronyhoz. A 100 méter magas fából épült torony a világ legmagasabb ilyen jellegű építménye. Az esztétikailag is rendkívül magas színvonalú torony Karintia egyik legnépszerűbb látnivalója. A kilátó egyfajta jelképes hidat képez a mennyek és a tavak, a szabadság, az élvezet és a természet között. A 360 fokos körpanoráma lélegzetelállítóan pazar, lábunk alatt tekergőzik a hosszúkás alakú, már-már mediterránnak ható, türkizkék vízű Wörther See, délre a Keutschacher See és a horizontot lezáró Karavankák fenséges hegylánca. A tó partján található Maria Wörth a nyugalom szigete. Rövid szabadidő után tovább utazás Kranjska Gora-ba, szállás, vacsora.

2. nap:
Reggeli után a Kranjska Goratól 2 km-re található Jasna tóhoz indulunk. A tavacska valószínűtlenül kék, tiszta vízével és világos parti homokjával a környék népszerű kirándulócélpontja. Rövid tóparti séta után „Pietro nyomában” az Alpok idilli, dél-tiroli részén található Braies-tóhoz utazunk. A gyönyörű tó a Dolomitokban fekszik, 1496 m-rel a tengerszint fölött. Három oldalról magas hegycsúcsok veszik körbe, melyek tükröződése a sötétzöld tóban lenyűgöző látványt nyújt. A tó partján sétálva, felkeressük a magyar televízióban is játszott Alpesi őrjárat című sorozat helyszíneit. Ellátogatunk San Candidoba is, mely 1173 m magasan fekvő város. A település legféltettebb kincse az apátsági templom, mely a tiroli román kori egyházi építészet gyöngyszeme. Visszatérés Kranjska Gora-ra, szállás, vacsora.

3. nap:
Reggeli után elutazás a mélykék vízű tó partján épült Bledbe, mely méltán világhírű üdülőváros. Séta a tó körül, mely egy termálforrás által táplált tengerszem, magas hegyekkel körülvéve. Fakultatív program keretében hajókázás (pletnázás) a Bledi tavon, megtekintjük a tó közepén álló piciny szigetecskén található barokk Mária mennybemenetele templomot. Úgy tartják, aki háromszor meghúzza a templom harangját, és közben gondol valamire, annak teljesül egy kívánsága. Érdemes felsétálni a Bledi várba, mely egy a tó fölé magasodó mészkő sziklaszirtre épült, s ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tóra és a környező hegyvidékre. Lefele útban, a várhegy alatt érdemes megtekinteni a neogótikus Szent Márton plébánia templomot. Hazautazás, útközben rövid pihenő a finomságokat is tartogató Trojanéban, ahol megkóstolhatjuk a csokoládés és ízes fánkokat. Érkezés a késő esti órákban.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

2026.11.13. időpontban 2 éjszakára
129.900 Ft/fő-től

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

Utazást légkondicionált autóbusszal, szállást Kranjska Gora-n, 4*-os szálloda, 2 ágyas szobáiban, büféreggelis ellátással (büfévacsora felár ellenében kérhető).

Részvételi díj nem tartalmazza: 

Útlemondási biztosítást, betegség-, baleset-, poggyászbiztosítást, és a belépőjegyeket, egyéb étkezéseket.

Helyszíni költségek leírása: 

Helyszínen fizetendő belépőjegyek: 70 EUR/fő

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő. Indulástól számított 30 napon belüli foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Légkondicionált autóbusszal.
Felszállási lehetőségek: Budapest, Székesfehérvár, Siófok, Nagykanizsa

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Vélemények, értékelések
4.7
10 értékelés alapján
Szervezés értékelése
4.8
Program értékelése
4.5
Szállás értékelése
5.0
Túravezetők értékelése
4.1
Utazás értékelése
4.7
Salgótarján
4.4
Szuper páros volt az idegenvezető és a sofőr. Figyelmes, körültekintő bánásmód, megfelelő tartalmú és mennyiségű információ, csoport/utazóbarát, rohanásmentes programszervezés. Nagyszerűen éreztem magam! Köszönöm!

Elégedett voltam mindennel.
Gyömrő
4.8
Gyönyörű helyek, tiszta igényes szállás, jó bőséges reggeli.
Budapest, IV. kerület
5.0
Összességében nagyon elégedettek voltunk, a sofőr munkája is emlitest érdemel. Szépen karbantartott tiszta buszon utaztunk, figyelmesen vezetett, pontos volt. Az idegenvezető lelkes volt, nagyon pozitív karakter. Az első napon semmit nem láttunk a tóból a köd mitt, esetleg a jövőben érdemes lenne ilyen esetre alternatív programot találni amennyiben a lehetőségek engedik.
Budapest
4.4
A buszozás során egy kis halk zenét, esetleg filmvetítést szívesen vettem volna.
Kecskemét
4.8
Csodálatos élmény volt. A második napon jobb lett volna kevesebbet utazni.
Pécs
4.6
Budapest, XVIII. kerület
4.8
Veszprém
4.4
Budapest
5.0
Budapest, IV. kerület
4.5
Írjon véleményt Ön is!

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!