Bhutan: A Mennydörgő Sárkány Birodalma, második rész

Mintegy félórányira autóval a Tigrisfészektől egy kis falu húzódik meg a völgyben. Drukgyel a neve. A falu közepén egy leégett dzong maradványai találhatóak. A dzongok tipikus bhutáni építmények. Tibeti eredetű kifejezés, talán erődkolostornak fordíthatnánk. Gyakorló buddhista élet folyik bennük, legtöbbjük a középkorban épült, bár kisebb dzongokat napjainkban is húznak fel. A kolostorokba a környékbeli falvakból adták be a fiúgyermekeket a szülők, így biztosítva minden körzet dzongjában az utánpótlást. A dzong kívülről inkább erődítményre hasonlít, erős falaival megvédve az odabent rejtőzködő buddhista tanokat és követőit. Egy főkapu található rajtuk, háború esetén a környék lakossága is itt keresett menedéket. Bhutánban több tucat dzong található, a húsz kerületnek mindegyiknek van egy fő kolostora. Ebben székel a körzeti kormányzó, a penlop.  A teljesség igénye nélkül emelnék ki néhányat közülük. A már említett kis falu Drukgyel dzongja csak romokban látható, ugyanis az 1649-ben épült kolostor 1951-ben porig égett. Viszont a romok tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a távolban húzódó Himalája csúcsaira. A felhők mögött halványan dereng Bhután legmagasabb csúcsa a 7314 méter magas Jhomolhari.

A Paro Dzong Bhután második legnagyobb városának, Paronak a büszkesége. Az ország egyik legfontosabb vallási épülete, ugyanakkor az egyik leglátogatottabb dzong. Ez az első ilyen épület, amit az országba látogató idegen megpillant, rögtön leszállás közben a repülőgépből. Eredeti neve Rinchen Phung Dzong, mely jelentése: Erőd az ékszerek hegyén. 1644-ben épült és többször funkcionált az országot megtámadó tibetiek elleni védőbástyaként. Az épület falain belül a dochey, az udvar, mely kisebb melléképületeket rejt. Itt élnek a szerzetesek, folyik a napi meditáció és a fiatal boncok tanítása. A főépületből halk morajló zaj szűrődik ki, a szerzetesek szútrákat recitálnak. Előttük a Sákjamuni Buddha és Guru Rinpoche nagyméretű szobra. Az udvar közepén egy ötemeletes torony, az utse áll.  Benne szent iratokat őriznek A Paro Dzong ismert lehet a Bhutánt nem ismerők számára is, hiszen itt forgatta Bernardo Bertolucci híres filmjét, „A Kis Buddhát”, ahol magát a Buddhát Keanu Reeves személyesítette meg.

A dzongok egyik melléképülete a kilátótorony. Ez sokszor a dzong belsejében helyezkedik el, Paroban viszont külön áll egy domb tetején. Ez a Ta Dzong, mely egykoron az ellenség megfigyelésére szolgált, vagy éppen raktár vagy börtön volt benne. Ma a Nemzeti Múzeum kiállítása található meg az épületben, mely több szinten mutatja be az ország történelmét és vallását.

Kétségkívül az ország legfontosabb dzongja a Thimphuban álló Trashi Chhoe Dzong. Gyalwa Lhanangpa láma épített itt először erődkolostort 1216-ban. Ekkor még Dho-Ngen Dzongnak, Kék Kő  Erődnek hívták. Itt helyezték el a környékbeli szerzeteseket és a helyi közigazgatási központot is. Mai nevét 1641-ben kapta, mely a Dicsőséges Vallás Erődje jelentéssel bír. Ma itt székel a buddhista szerzetesek központi tanácsa, a dratshang és itt van a királyi hivatal is. Az épület mögött a bhutáni parlament áll, a kettő között pedig egy szerény, fehér színű épület látható. Itt lakik őfelsége Jigme Khesar Namgyel Wangchuck és családja.

A goembák vagy gompák szintén vallási építmények. Elsősorban abban különböznek a dzongoktól, hogy kizárólag vallási célra használják őket és nincs erőd jellegű funkciójuk. Gyakorlatilag buddhista kolostorok, melyek távoli, nyugodt helyeken épültek fel, hogy senki ne zavarja a szerzetesek nyugalmát. Nehezen megközelíthető vidéken, barlangok közelében építették a goembákat, ahol biztosítva volt a zavartalan meditáció lehetősége. A goemba belső részén van a lhakhang, mely a fő imacsarnokot jelenti. A lhakhang falain körben imamalmok sorakoznak, mielőtt valaki belép a kolostorba megkerüli az épületet és megforgatja az imamalmokat. Az udvaron imazászlókat lenget a szél.

Minden goembában megtalálható a négy fő irány istenségének a képe vagy szobra a lhakhang bejáratánál. Tibeti eredetű égi harcosok, aki védik a kolostort a rossz szellemektől. Mindegyiknek más a színe és más-más tárgyat tart a kezében. Az első Chenmizang, ő a nyugati vörös király, kezében csortennel (sztúpával) és kígyóval. A kígyók istenének is nevezik. Yulkhorsung a keleti fehér király kezében fuvolával. Az égi eredetű zenei lények védője. Namthose az északi aranykirály. Mongúzt és győzelmi lobogót tart. Ő a gazdagság istene. Az utolsó pedig, Phagchepo, a déli kék király. Kezében karddal ábrázolják.

Bhután legnevezetesebb goembája a már fentebb részletezett Tigrisfészek. Említésre méltó még a Tamchhog Lhakhang, mely félúton fekszik Paro és Thimphu között. A kolostor vezetője állítja, egyenes ági leszármazottja Thangthong Gyalponak, aki a 15. században érkezett Bhutánba Tibetből. A Nyingma irányzat képviselője volt, akit a híres, vashíd-építő szentként tartanak számon. Élete során Tibetben és Bhutánban több, mint 100 vashidat épített fel, ezek egyike ma is ott feszül a Tamchhog Lhakhang előtt.  A hídépítő szent szobrokat is készített, sőt dalokat szerzett, melyek a mai napig részét képezik a bhutáni népzenének.

Nemzeti íjászat népviseletben

A bhutániak nemzeti sportja a datse, az íjászat. Minden kis település büszkélkedik egy íjász csapattal és versenypályával. A versenyzők mintegy 120 méterről próbálják eltalálni a kb. 30 cm átmérőjű céltáblát. (Megjegyezném az olimpiai versenytáv ennél jóval rövidebb.) Régen kézzel készített bambuszíjakkal versenyeztek, ma már modern nyugati szerkezeteket használnak. Feláll az egyik versenyző. A többiek hangosan szurkolnak neki. Az íjász koncentrál, majd lő. A céltáblánál gyülekezik a másik csapat. Ha a nyílvessző a céltáblába talál, hangosan sopánkodnak és sajnálkoznak. Ha nem talál, akkor vicces, a másikat kifigurázó táncot lejtenek és jókat nevetnek. Aztán cserélnek. A végén természetesen szent a béke, hiszen ez egy békés és boldog ország. Apropó, Bhután az egyetlen ország a világon, ahol mérik a Nemzeti Boldogság Szintet, mint nálunk a GDP-t. Ez alapján Bhután minden kétséget kizáróan egy boldog ország.

Visszatérve az íjászokra, a versenyzők népviseletben lépnek pályára. Ez nem is lehet kérdés, hiszen királyi rendelet alapján minden bhutáni polgár köteles népviseletet ölteni munka közben, ünnepeken, hivatalos rendezvényeken, sőt szinte mindig. A férfiak viselete a gho, mely térdig érő kaftán szerű viselet. Derék tájon egy keskeny, szőtt öv, a kera tartja össze. A nők viselete a kira, mely bokáig ér és szabásában, színében, mintájában különbözik a férfiak ruhájától. A bhutáni öltözet fontos darabja a kabney. Egyfajta sál, melyet hivatalos ünnepeken viselnek a férfiak. A sálak színének külön jelentése van. A fehér sál vörös szegéllyel  a katonák viselete. Fehér vörös csíkozással a falu főnöké, fehér kék csíkokkal pedig a kisebb szerzeteseké. A vörös sálat a hivatalnokok viselik, a kéket pedig a Királyi Tanács tagjai. Narancssárga jár a minisztereknek, míg a sáfrányszínű sálat csak két ember veheti nyakába, a király és a Je Khenpo, vagyis a Drukpa Kagyu rend feje.

A szerzetesek számára tiltott az íjászat. Így hát kitaláltak maguknak egy saját sportágat, a kődobálást. A daygo során egy lapos kővel el kell találni egy céltáblát. Ritka dolog a kolostorok belsejében követ dobáló szentemberekek látványa.

A bhutáni lakóház

A bhutáni lakóházak általában többszintűek. Az épület szerkezete fából készül, melyet kövekkel és vályoggal erősítenek meg.  A ház kőlábakon áll, így az épület alatt kialakul egy fajta pince helység, mely tulajdonképpen az épület első szintje, bár a földtől mindössze egy méter magasan áll. Raktárként tökéletesen funkcionál. A második szint, ahol mi európaiak már lakni szoktunk, érdekes meglepetést rejteget. Két helysége van, az egyik gabonatárolóként működik, a másik a lovak szállásaként szolgál. A harmadik szint maga a család élőhelye. Itt van a konyha, a hálószoba, illetve minden egyes család rendelkezik egy kisebb helyiséggel, melynek neve choesum. Ez a családi szentély. A felső szint padlás, ahol gyümölcsöt, zöldséget szárítanak és tárolnak. Az épület teteje fából vagy bambusznádból készül. A házon a helyi hiedelmeknek megfelelően különböző motívumok találhatóak. A ház környékén mindig található egy pókhálószerűen megfont rombuszalakú tárgy, a dzoe. Szellemfogóként használják, ezért a ház közelében (de nem a házban) helyezik el, hogy a közeledő szellemet fogságba ejtse. A házon belül különböző helyeken helyezik el a tibeti buddhizmus nyolc siker szimbólumát. Ezek sorrendben a következők: a duk (esernyő), mely véd a negatív erőktől és a betegségektől; a gyeltsen (győzelmi lobogó), mely a buddhista doktrínák gonosz erők feletti győzelmét hirdeti; a dungkar (fehér kagyló), a dharma (tan) átadás szimbóluma; a pelgibeu (végtelen csomó), mely a tudat és az elme egyesítését jelenti; a serbga (aranyhal), mely minden lény boldogságát, a szenvedés óceánjába való fulladás félelmétől való megszabadulást hozza el a ház lakóihoz; a pema (lótuszvirág) a tiszta test, elme és beszéd jele; a bumpa (kincses váza), a hosszú életért és jólétért felelős; és végül a khorlo (aranykerék), mely a buddhista doktrínákat jelenti.

Ezeken a szimbólumokon kívül különböző istenek és szentek képeit is felfestik a falakra, ezek területenként változóak. Padmasambhava természetesen mindenhol jelen van. A legmegdöbbentőbb viszont, hogy a lakóépületek falára hatalmas falloszok vannak festve. Néha a tetőre akasztva lógnak lefelé, máskor pedig a bejárat két oldalán helyezik el őket. Némelyiket számunkra megdöbbentő módon erekciós állapotban ejakulálás közben ábrázolják. Rengeteg olyan kultúra létezik a földön, ahol a fallosz termékenység szimbólumként van jelen. Nekem is ez volt az első gondolatom, de mint kiderült tévedtem. Bhutánban a fallosz a házat a gonosztól védi meg.

Takin, jak, hópárduc és a migei

Sajnos Bhutánban kicsi az esélye, hogy az odalátogató különleges, a Himalájában élő vadállatokat figyeljen meg természetes környezetében. Hosszú hegyi túrákra van szükség, és még akkor sem garantált a vadakkal való találkozás. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bhután állatvilága ne lenne érdekes és változatos.

Mindjárt itt van az ország nemzeti állata a takin (Budorcas taxicolor). Mesélik, a 15. században az országba érkezet az őrült, csodatevéséről híres Drukpa Kunley láma. Az emberek összegyűltek és kérték a különböző csodákra. A láma azt mondta először ebédre kér egy egész tehenet és egy kecskét. Mikor megkapta, jóízűen elfogyasztotta azokat, csak a csontokat hagyta meg. Majd a kecske fejét a tehén csontjaira helyezte és életet lehelt belé. Az emberek nagy megrökönyödésére az állat felállt és elindult. Ő lett a dong gyem tsey, vagyis a takin. A takin patás állat, mely a Himalája lejtőin él. Jámbor, bamba jószág, az emberekhez is hozzászokott. Ennek ellenére nehéz őket vadon megfigyelni, mert aránylag kevés él belőlük.

Sokkal könnyebb találkozni a bhutániak (és más himalájai népek) által háziasított jakkal (Bos grunniens). A párosujjú patások rendjébe tartozó tülkösszarvú állatfaj mind vadon, mind háziasítva megtalálható Bhutánban. A helyiek tejéért és húsáért tartják, illetve igavonó állatként hasznosítják. A tisztavérű jak inkább már csak a vadonban található meg. A háziasított fajta sokszor kereszteződik a tehénnel. Az ilyen kereszteződésből született állatokat dzonak hívják.

Bhutánban két nagyobb macskafaj is biztonságos menedéket lel a természetben. A világ egyik legritkább ragadozója a hópárduc (Uncia uncia), mely a Himalája magas hegyeiben él. Nagyon ritkán kerül az ember szeme elé, kerüli a településeket. Patásokat (főleg fiatal jakot, vadjuhot, vadkecskét), rágcsálókat és madarakat zsákmányol. A másik nagymacska-féle is komolyan veszélyeztetett. A bengáli tigris (Panthera tigris bengalensis ) egy kisebb, izolált populációja él a bhutáni Royal Manas és Jigme Dorji nemzeti parkokban. Kerülik az embert, így ritkán kerülnek szem elé. A kormány igen komoly erőfeszítéseket tesz a bhutáni tigris kolónia megmentése érdekében.

Azt hiszem, hogy a bhutáni állatvilág ismertetésekor nem maradhat ki a legfurcsább és legismeretlenebb lény, a migei. Ő gyakorlatilag azonos a Nepálban élő (vagy nem élő) jetivel, bár a migei megjelenésében jelentősen különbözik a jetitől. Nagy, szőrös, büdös majomszerű lény, akinek a lábfeje fordítva áll, hogy megtévessze az őt üldözőket. Ha akar láthatatlanná válik és eltűnik az emberek szeme elől. Nos Bhutánban a migei létezése nem kérdéses. Vannak emberek akik vallják, hogy találkoztak vele, sőt egy asszony állítja, évekig élt együtt a migei-jel és gyermekeket is szült neki. De azok olyan csúnyák lettek, hogy szégyellené megmutatni őket. Mindenesetre a bhutáni kormány létrehozta az ország keleti részén a világ egyetlen, hivatalosan a migei védelmében alapított vadrezervátumát, a Sakteng Rezervátumot. Azért találkozom olyan emberrel, aki nem hisz a migei létezésében. Helyi idegenvezetőm kérdésemre, gúnyosan mosolyog. Ez csak egy legenda, mondta, tanult ember nem hisz az ilyen butaságokban. Na persze, ő napi szinten találkozik szkeptikus nyugati emberekkel, naná, hogy nem hisz benne.

Jándi Attila

nyiragongo.hu