Bhutan: A Mennydörgő Sárkány Birodalma, első rész

Paro nemzetközi repülőterére csak a nemzeti légitársaság, a Druk Air gépei szállhatnak le. Mindössze nyolc pilótának van külön engedélye, hogy a világ egyik legnehezebben megközelíthető leszállópályájára utasszállító gépeket tegyen le. Gépünk hirtelen ereszkedni kezd, majd berepül a Paro-völgybe. Odalent a hegyoldalakon apró hangyákként tüsténkednek a helyiek, amint kicsiny rizsparcellájukon munkálkodva dolgoznak meg a mindennapi betevőért. A gép többszöri jobb- és balfordulóval követi a hegyvonal irányát, majd biztonságosan landol az aszfalton. Bhután, a világ egyik legelzártabb országa, a Mennydörgő Sárkány Birodalma.

 

A repülőtéren a bhutáni uralkodók fényképe fogadja a látogatót. Jelenleg a mindössze 30 éves Jigme Khesar Namgyel Wangchuck, az ötödik király van hatalmon, a nép nagy megelégedésére. Népszerű, fiatal uralkodó, aki, mint mondják a helyiek, ha úgy tartja kedve kimegy a térre és beáll futballozni a fiatalok közé. A kis abszolút monarchia feje igazi szimbólum. Ott tartózkodásom alatt senkivel nem találkozom, aki ne beszélne róla tisztelettel és odaadó csodálattal. Ráadásul mindez korántsem azért történik, mert félnének őfelségétől. Pont ellenkezőleg, az ország igazi vezetőjének tartják.

Bhután egyfajta buddhista királyság. A buddhizmus mahajana irányzata van jelen az országban, ezen belül pedig a tibeti eredetű rendek telepedtek meg itt. A tibeti buddhizmusban négy nagyobb irányzatot különböztetünk meg, több kisebb mellett. Az első a Karma Kagyu, vezetője a karmapa. A kagyu kifejezés „suttogva átadott tanítás”-t jelent. A második a Gelug irányzat, talán ez a legismertebb a világon, hiszen az élén a Dalai Láma áll. Az ő köznapi nevük a sárga sipkás rend. A harmadik a Nyingma, mely valószínűleg a legrégebbi tibeti buddhista irányzat. Maga a nyingma kifejezés is öreget, régit jelent. Ismertebb nevükön ők a vörös sipkások rendje. Ez az irányzat került be először Bhutánba Tibetből. A negyedik rend pedig a már bhutáni sajátosságokkal rendelkező Drukpa Kagyu, mely inkább a Karma Kagyu egyik oldalirányzatának tekinthető. A Druk az ország nevének eredetére utal. A bhutániak országukat Druk Yul-nak, vagyis a Mennydörgő Sárkány Birodalmának nevezik saját, dzonghka nyelvükön.

Mesélik, egy kicsiny királyság, Bumthang feje, bizonyos Sindhu Raja nagy bajba került. Lelkét elragadta egy démon. A legjobb mesterek gyűltek össze a király gyógyítására, de egyikük sem tudott mit tenni. Ekkor meghívták a híres, tantrikus mestert Padmasambhavát, hogy segítsen a királyon. A guru, akit akkor már Guru Rinpochénak, vagyis Tiszteletreméltó mesternek hívtak, a démonnak a buddhizmusról mesélt, és tanításai révén a gonosz maga is el kezdte követni a Sákjamuni Buddha tanait. A meggyógyult király és az ellenségei is érdeklődni kezdtek az új tanok iránt, így az országban hosszú békeidő köszönt be.

Guru Rinpoche, a bhutániak szent atyja

Guru Rinpoche születését már a Buddha is megjósolta. A 8. században élt mester innen kapta eredeti nevét, a Padmasambhava jelentése „Lótusz Virágból Született”, pontosan, mint nagy elődje a Sákja nemzetségbeli Gautáma Sziddhárta herceg, a Buddha. Guru Rinpoche Bhumtang-beli látogatása a buddhizmus Bhutánba való behozatalát jelentette. Nyolc különböző manifesztációja létezik, ezekben az alakokban utazta körbe Tibetet, Nepált és Bhutánt.

A mai Pakisztán területén található Uddijanában született egy kék lótuszvirágból nyolc évesen. Ekkor a Tshokye Dorji nevet kapta, jelentése „A Tóból Született Gyémánt Mennydörgés”. Tanulmányai során ruházták fel a Sakya Senge (Sákja Nemzetségbeli Oroszlán) névvel, ebben a formájában a történelmi Buddha második reinkarnációjaként tartják számon. Miután elérte azt a szintet, hogy képes lett az istenek megtapasztalására, a Loden Chogsey nevet kapta. Jelentése: A Felső Tudás Birtoklója. Mikor Guru Rinpoche egy Zahor nevű király lányát magával vitte, hogy átadja neki a Buddha tanait, a dühös uralkodó mindkettőjükre tűzhalált szabott ki. Guru Rinpoche azonban a máglyát tóvá változtatta, ekkor kapta a Padmasambhava nevet, melyet dzonghka nyelven Pema Jugney-nek is neveznek. Ezután a guru visszatért szülőföldjére, ahol szintén tűzhalállal próbáltak megszabadulni tőle, de ő újra csak életben maradt. Kísérői mind elégtek, ő viszont egy lótuszlevélen ülve találta magát egy tavon. Ekkor vált Padma Gjalpóvá, vagyis Lótusz Királlyá. Guru Rinpoche hatalmas erejével a khandromokat (gonosz nőnemű istenségeket) Buddha tanainak követőivé változtatta, így megkapta a Nyima Yeozer (A Megvilágosodás Napsugara) nevet. Mikor ötszáz eltévelyedett mester megpróbálta elpusztítani a Buddha doktrínáit, szavai erejével villámokat szított, melyek megsemmisítették a megbolydult papokat. Ekkor lett Sengye Dradrok, az Üvöltő Oroszlán. A nyolcadik manifesztációja Guru Rinpochénak a Félelmetes Mennydörgés, vagyis a Dorji Drakpo alakja. Ebben az alakban a guru egy tigris hátán lovagolva repül.

A Tigrisfészek

Guru Rinpoche egy tigris hátán repült be a Paro-völgye fölé magasodó hegyekbe. Ott egy 900 méteres sziklába vájt barlangban meditált három hónapig. A helyén 1692-ben templom épült, mely a Taktshang Goemba nevet kapta. Magyarul, a Tigrisfészek. Kis falvakon keresztül vezet az út a hegy lábához. Mikor feltűnik a Tigrisfészek a hegy tetején, mindenki elnémul. A buddhista világ egyik legrejtettebb csodája tárul elénk. Az ámulat nem tart sokáig, hiszen hamarosan kiderül, a templomig két és fél órát kell gyalogolni hegynek felfelé. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy egy repülő tigris vigye fel a hegy tetejére…

A hegy lábánál póni lovak sorakoznak. A kényelmesebb turisták számára ez is egy megoldás a hegymászásra. A kis állatokat nem vezetik, csak felültetik rá a lovasokat és azok maguktól elindulnak felfelé. Útközben zarándokok ezrei, nemcsak bhutániak, hanem indiaiak, nepáliak, tibetiek sőt kínaiak is vannak közöttük. Lassan kapaszkodnak felfelé, kezükben imamalom, csendesen szútrákat mormolnak maguk elé. Elvétve látni őket, amint földre borulnak, majd felállnak, lépnek egyet és ismét leborulnak. Így haladva teszik meg az utat a templomig. A hegyi kaptató egyik oldalán sziklafal, a másikon szakadék tátong. A kis pónilovak halálos biztonsággal lépdelnek felfelé, néha egy-egy nagyobb emelkedő elején megállnak pihenni.

A szakadék szélén gyalogolnak, aggódó félelmet keltve ezzel a hátukon ülő gyakorlatlan lovasban. Az út szélén imazászlók susognak a szélben, alkalmanként templomok díszítik az egyébként is lélegzetelállító tájat. Az utolsó pár száz métert már mindenkinek gyalog kell megtennie. Mielőtt belépünk a templomba, levesszük a cipőnket és kint hagyjuk a fényképezőgépeket. Több tucatnyi értékes fotóapparát hever a bejáratnál őrizetlenül.

Mégsem tűnik el semmi, kifelé jövet mindenki a saját csomagját veszi fel. A templom maga többé-kevésbé eredeti, bár a központi épület egykoron leégett, ezért újjá kellett építeni. Odabent több kisebb helyiségben Buddha szobrok, sőt maga Guru Rinpoche is megjelenik néhány manifesztációjában. Nem is a látvány a fontos, hanem a hely szelleme. Ott vagyunk, ahol a nagy szent maga is meditált, mielőtt Bhutánban elterjesztette a buddhizmust. Benézünk barlangjába, ahol hónapokon keresztül élt napi egy rizsszemet véve magához táplálékként. Lefelé a hegyről nem lehet lóháton jönni. Ezek a kis önfeledt jószágok vidáman ugrálnak a szakadék szélén és rohannak lefelé. Így hát gyalogol mindenki, de nem is bánom, mert a lefelé hömpölygő zarándokok tömege magával ragadja az embert. Néha megállok én is és elhelyezek egy áldozati követ az út szélén, majd megyek tovább.

Folytatása következik...

Jándi Attila

nyiragongo.hu

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Everest alaptábor Gokyo-völgy gyalogtúra - 20 nap + 3 nap (Chitwan Nemzeti Park hosszabítás)
» Nepál a Himalája országa - 11 / 12 nap
» Bengália és Szikkim - 15 nap

Cikkeink

» Csodás képek Ladakh-ból - Kovács Attila
» Bhután: a Mennyei Királyság - Travellina
» Bhutan: A Mennydörgő Sárkány Birodalma, második rész - Jándi Attila
» 10 legszebb hegy az utazom.com szerint - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!