A Hazajáróval a Tengerszem-csúcsra

Az évről évre egyre nagyobb számú turista az eredeti nyomvonal alatt gyakorlatilag új nyomvonalat taposott ki, valószínűleg ennek lett a következménye, hogy a Tátra Nemzeti Park (TANAP) illetékesei nemrégiben a korábbinál pár méterrel lejjebb helyezték el a láncokat. A láncok melletti tolongást magunk mögött hagyva következett az útvonal legmeredekebb szakasza, amely a Hunfalvy-völgyecske szájától a menedékházig tart. Itt a Róth Márton-csúcs hatalmas sziklafala alatti jól kiépített sziklalépcsőkön gyorsan fogy a magasság, miközben hátranézve korábbi túráinkról ismerős csúcsok, mint pl. a Kriván és a Kapor-csúcs emelkedik ki a látóhatáron.
A Hunfalvy-völgyi menedékháznál aztán már turisták sokaságát találtuk, előttünk-utánunk folyamatosan jöttek a csúcsra igyekvő, elsősorban lengyel túratársaink. A felújítás alatt lévő, de részben már üzemelő menedékháznál is tartottunk egy rövid pihenőt. A ház szállóvendégeket még nem fogad (október végére tervezik a hivatalos megnyitást), de az éttermi rész teljes kapacitással működik. Itt szerettük volna meginterjúvolni Viktor Beráneket, a ház bérlőjét, de sajnos nem tartózkodott a házban, így aztán tovább indultunk a Hunfalvy-hágó, majd a csúcs felé.

Útközben vetettünk egy vágyakozó pillantást a Hunfalvy-hágóból a Kakas-csorbába, és onnan bizonyára a Tátra-csúcsra igyekvő kis csoportra, nekünk azonban más célunk volt ezzel a nappal, így hamarosan a Tátra főgerincén található hágóban álltunk. Itt már kinyílt a látóhatár, szebbnél szebb csúcsok és völgyek látványa fogadott. A Hunfalvy-hágóból szinte már kézzelfogható közelségben van a Tengerszem-csúcs, egyik orma látható is, ezért nem is időztünk sokáig, folytattuk utunkat felfelé, a kőemberkék között. A főgerincből délnyugati irányban elágazó bordát keresztezve egyik pillanatról a másikra magunk előtt láttuk az ilyen szép időben szokás szerint emberekkel zsúfolt csúcsot, ahol gyakorlatilag közelharcot kell vívnunk azért, ha egy normális csúcsfotót szeretnénk készíteni.
A csúcsra feljutva azért valahogy mégiscsak találtunk egy talpalatnyi helyet, ahol letáborozhattunk, elkészíthettük a felvételeket, fotókat, és hosszan gyönyörködtünk a körös-körül elénk táruló látványban. Sütött a nap és kisebb felhőket is láttunk magunk felett, de azért párás, ősz eleji idő volt, így nem lehetett igazán éles fotókat készíteni a Tátra legfontosabb, innen látható csúcsairól. Ennek ellenére sűrűn kattogtak a fényképezőgépek, forgott a kamera, közel s távol kerestük az ismerős csúcsokat, hágókat, völgyeket.

De minden jónak vége szakad egyszer, így aztán mi is elindultunk lefelé a csúcsról. Lefelé már nem terveztünk forgatást, így aztán kicsit szét is szakadt kis csapatunk. Ennek aztán az lett az ára, hogy nem tudtuk élni az élet által kínált lehetőséggel, ugyanis útközben lefelé, már a Békás-tavak alatt egyszer csak szembe találkoztunk Viktor Beránekkel, aki hatalmas, és láthatóan nehéz terhet cipelve a hátán lassú, megfontolt lépésekkel haladt felfelé. Az egyik legismertebb tátrai „chatár”-ral való spontán találkozás talán még érdekesebbé tehette volna a filmet, de erről sajna a kamera nélkül lemaradtunk. Ettől függetlenül is egy élményekben gazdag túrát hagytunk magunk mögött, amelyet ideális túraidőben sikerült végigjárni.

Írta: Nagy Árpád (http://www.magas-tatra.info/)