A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)

A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)

Gyalogtúra a Tátra legnépszerűbb csúcsára

A Magas-Tátra számtalan szebbnél szebb túracélpontot kínál, ezek közül egyértelműen a Tengerszem-csúcs (Rysy) tart számot a legnagyobb érdeklődésre. A csúcsra vezető túraútvonalon varázslatos szépségű tengerszemek mellett, izgalmas, technikai segédeszközökkel biztonságosan járhatóvá tett sziklapárkányon át jutunk el a Tátra legmagasabban fekvő menedékházához. Innen szinte karnyújtásnyira van a Magas-Tátra legmagasabb, jelzett turistaúton elérhető csúcsa, melynek tetején a páratlan tátrai panorámában gyönyörködve élhetjük át a csúcshódítás izét.

Alapár tartalmazza

az utazást és a túravezetést.

Alapár nem tartalmazza

az étkezést és az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Hossz: 
1 nap
Létszám: 
30-45 fő

Nehézség:

Magashegyi csúcstúra, annak megfelelő nehézséggel. Magashegyi, sziklás terepen, láncokkal biztosított párkányon biztonsággal mozgóknak ajánljuk, fontos a jó mozgáskoordináció és a szédülésmentesség. Tériszonyosoknak nem ajánlott! Kezdő túrázóknak – a jelentős táv és szintkülönbség miatt – csak hasonló terepen megtett kisebb szintkülönbségű bemelegítő túrák után ajánljuk. 

Nagy Árpád
Rendszeresen túrázom a Magas-, a Liptói-, a Bélai-, a Lengyel- és az Alacsony-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban, a Kis- és Nagy-Fátrában, Szlovákia és Dél-Lengyelország legszebb...
Papp Csongor
Csongor a hegyekben érzi magát a legszabadabbnak. Mély elhivatottságot érez a természetjárás, a fotózás és a via ferraták iránt.

Élménybeszámolók

» A Magas-Tátra fényes, fehér oldala - Molnár Tibor, 2011. november. 24
» Medvekaland a Magas-Tátrában - Kovács Attila, 2011. december. 25

Kapcsolódó cikkek

» Tavaszi túra a Tátrában - Kovács Attila, 2013. május. 26
» Magas-Tátra - túra a Hosszú tavi menedékházhoz - Kovács Attila, 2013. március. 25
» Túra a Zöld-tónál (Magas-Tátra) - Négyesi Miklós, 2013. január. 04
» Szlovák nyelvtan gyorstalpaló sörrel - magas-tatra.info, 2014. december. 10
» Hogy kaphatunk segítséget a hegyekben? - magas-tatra.info, 2014. október. 11
» Gyalogtúra a Tátrában -a Téry-menedékházhoz - Kovács Attila, 2014. július. 29
» Szilveszteri kirándulás Szlovákiában - Czinke István, 2014. január. 03
» Visszatérés a Gyömbérre és a Chopokra - Nagy Árpád, 2013. november. 25
Hasonló utazások, nyaralások:
» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap
» A Magas-Tátra legszebb tavai - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák Vörös-torony-hágó (2352 m) - 1 nap
Részletes program
Budapest – Poprádi-tó megálló. Poprádi-tó – Tengerszem-csúcs – Poprádi-tó. Poprádi-tó megálló – Budapest.

Hajnalban (4.30-kor) találkozunk Budapesten a Hősök terén, a Műcsarnok mögötti buszparkolóban, indulás 4.45-kor. Kora délelőtt érkezünk meg túránk kiindulópontjára, a Poprádi-tó villamos megállóhely melletti parkolóba (1250 méter), ahonnan már gyalogosan folytatjuk utunkat. Szilárd burkolatú erdei úton, hangulatos fenyvesek között jutunk el a Poprádi-tóig (1494 méter), ahol rákanyarodunk a Menguszfalvi-völgybe vezető túraösvényre. A fenyvesek lassan törpefenyőkké szelídülnek, majd ezek is elmaradnak, és a piros jelzésre rátérve hamarosan megérkezünk a Békás-tavakhoz, ahonnan több más csúcs mellett már jól látszik maga a Tengerszem-csúcs is. A tavakat magunk mögött hagyva egy rövid, láncokkal biztosított technikás szakaszhoz jutunk, amely a közeli menedékház alatti emelkedőhöz vezet. Innen már csak egy kis kitartás, és a 2250 méter magasan álló Hunfalvy-völgyi menedékházhoz érkezünk. Itt pár percet pihenünk, feltöltjük magunkat energiával az elkövetkező csúcshódításhoz, majd a hátra lévő 250 méter szintkülönbség leküzdésével a Hunfalvy-hágón át elérjük a Tengerszem csúcsot (2499 méter). A csúcson teljes körpanoráma fogad bennünket, a Magas-Tátra közeli és távoli csúcsai mellett a Lengyel-Tátra legszebb völgyébe is betekintést nyerhetünk. Miután fényképezőgépeinkkel megörökítettük ezt a gyönyörű panorámát, és magunkba szívtuk a csúcs levegőjét, visszaindulunk a menedékház irányába, majd onnan tovább ereszkedve a már ismert útvonalon érjük el túránk kiindulópontját. Útközben teszünk egy rövid kitérőt a Poprádi-tóhoz, ahol a tó melletti menedékházak egyikében lehetőség nyílik egy kis frissítőre.  Kellemesen elfáradva az esti órákban érkezünk vissza a parkolóban várakozó autóbuszunkhoz, majd elindulunk hazafelé. Budapestre várhatóan a késő esti órákban érkezünk.

Túratáv 19,5 km, szintkülönbség 1250 méter fel és le, a menetidő 9-10 óra.

 

Ár & Jelentkezés
Alapár tartalmazza: 

az utazást és a túravezetést.

Alapár nem tartalmazza: 

az étkezést és az utas valamint az útlemondási biztosítást.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
nincs.
Várható költőpénz szükséglet: 
10 - 20 Euro/fő .
Előleg: 

A részvételi díj foglaláskor, egy összegben fizetendő.

Kiutazási forma: 
busz
Felszerelés ajánló

20-30 literes kis hátizsák a napi felszerelésnek. Esőkabát, túraruházat, túrabakancs! Javasolt még túrabot.
Váltás cipőt, ruhát célszerű a buszban hagyni.

Egyéb részletek
Kiutazás: 

Autóbusszal utazunk, amelyet két gyakorlott gépkocsivezető irányít. Oda- és visszaúton kb. 3-4 óránként tartunk rövid pihenőket benzinkutaknál vagy nagyobb parkolókban. A pihenőhelyek mosdóiban néha fizetni kell, ezért jó, ha van aprópénz. A buszokon ülésrend van, a helyfoglalás az előleg-befizetés sorrendjében történik, amit jelentkezéskor jelezni kell. A teljes csoport elhelyezése érdekében az iroda fenntartja magának a jogot, hogy a helyfoglaláson változtasson. A fel illetve leszállások csak a kijelölt felszálló helyeken lehetségesek. Haza érkezés a késő esti órákban.

Étkezés: 
Célszerű élelmet itthonról hozni, az útbaeső menedékházban van lehetőség meleg ételeket italokat vásárolni. 1,5 liter folyadék szükséges napközbenre, a menedékházban csak vásárolni lehet vizet.
Időjárás: 
Alapvetően jó időre számíthatunk, de a magas hegyekre jellemző változékony idő is lehetséges. Célszerű esőkabátot, esőnadrágot mindenképp becsomagolni, esetlegesen a buszon váltás ruhát hagyni a hazautazásra.
Csomagolás: 
20-30 literes hátizsákba csomagold a felszerelésed, a váltó ruházatot a buszon hagyhatod.
Vízum: 
Magyar állampolgárok érvényes, új típusú személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Szlovákiába.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő utasbiztosítás megkötése ajánlott, ezt jelentkezéskor irodánknál is megkötheted! Olyan biztosításra van szükség ami tartalmaz esetleges helikopteres mentést is! Bankkártya mellé rendelt biztosítás nem minden esetben megfelelő, kérjük ellenőrizd! europai egészségbiztosítási kártya (ingyenes) kiváltása külföldi utak esetén ajánlott.
Korhatár: 
14 éves kortól ajánlott a túra.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz-és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Irodánk munkatársai kizárólag elsősegélynyújtásban tudnak segítséget nyújtani, gyógyszereket nem áll módjukban biztosítani a résztvevők számára.
Vélemények, értékelések
4.8
38 értékelés alapján
Szervezés értékelése
4.8
Program értékelése
4.8
Túravezetők értékelése
5.0
Utazás értékelése
4.4
A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter)
Páty
5.0
5*
Minden szupet volt
Budapest, XX. kerület
4.8
Nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére is hogy sajnos nem tudtuk megtenni a túrát a csúcsig az időjárás miatt.
A túra vezetők nagyon figyelmesek voltak és sok információt tudhattunk meg az úticélunkról.
Külön köszönet a türelmükért és a sok bíztatásért :)
Első Tátra túránk volt, de ezer százalék hogy nem az utolsó :)
Köszönjük
Somlóvásárhely
4.3
Jól éreztük magunkat. Köszönjük!
Nagykovácsi
5.0
Párommal és tesómmal vettünk részt a Tengerszem Csúcs meghódításában, bár csak a Hunfalvy gerincig jutottunk, nagyon élveztük a kilátást. Mindenkinek ajánlom, de fizikai felkészültséget igényel, nagyon elfáradtunk a végére. Köszönjük az élményt.
Budapest, XIV. kerület
4.8
Sajnos a korán érkezett tél miatt a csúcstámadás elmaradt, de szép időben, szép természeti adottságok között kellemesen fárasztó túrát mentünk és új arcát ismertük meg a Tátrának.
Budapest, XI. kerület
5.0
Nagyon jó túrával sikerült lezárni a 7 Tátracsúcs sorozatot. A Tátra csodaszép még felhős időjárás esetén is. Biztos vagyok benne, hogy fogunk még együtt utazni. Köszönöm a szervezést!
Érd
5.0
Egy jó kis túra gyönyörű helyen sok-sok információval egy jól felkészült túravezető csapattal.Köszönöm!!!
Solymár
4.8
Élmény volt a túra, egy igazán látványos, változatos útvonallal, optimális idővel.
Köszönet a túravezetésért, a sok érdekes információért, sztoriért!
Budapest, XVI. kerület
4.8
A túravezetők nagyon kedvesek voltak és türelmesek a lassabbakkal is! :)
Mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem könnyű de nagyon jó program volt.
Szigetszentmiklós
4.5
Mindent rendben találtam.
Budapest
5.0
Nagyszerű út ,pazar helyen csodás emberekkel mesebeli tájon :D !!!!!!
Nagyon emlékezetes út csak ajánlani tudom mindenkinek ki szerelmes a hegyekbe .
KÖSZÖNÖM !!!!!
Várpalota
4.4
Megérte elmenni nagyon jó túra volt,gyönyörű helyekre jutottunk el nagyon elégedett vagyok a túravezetőkkel is! Mindenkinek ajánlom a Tengerszem csúcs túrát akit érdekel az ilyesmi de hozzáteszem hogy megfelelő fizikai felkészültség nélkül nehéz feljutni de aki kihívást lát a dologban és felkészül rá és van elég kitartása végigcsinálni 1250 méter szintemelkedést odavissza 8 óra alatt annak hajrá mert imádnifogja!:) Örülök hogy részt vehettem ebben és örülök hogy első tátrai utamon sikerült felérjünk a csúcsra is ami persze köszönhető a remek időjárásnak is amit volt szerencsénk kifogni.Még annyi hogy ez egy csúcstúra volt aminek a csúcsra való felérés volt a fő célja tehát aki sétálós pihenős fényképezgetős túrát keres az válasszon másik utat mert itt azért folyamatosan haladtunk minimális pihenőkkel viszont sikeresen fel és le is értünk a csúcsról még sötétedés előtt ami máshogy nem lett volna lehetséges. összegezve:Nem volt könnyű de remek volt megérte minden perce:)
Debrecen
5.0
Nagyon jól éreztem magam, a túravezetést különösen kiemelném, nagyon jó volt.
Győrzámoly
5.0
Nagyon kedves és segítőkész túravezetők, szép túraútvonal, ideális időjárási viszonyok. Minden adott volt, hogy jól érezzem magam.. Különösen tetszett egyik túravezetőnk élvezetes ismertetője.
Az ajándék hűtőmágnesek pedig feledhetetlenné tették számomra ezt a napot.
Budapest
4.8
Nem volt könnyű túra, de nem is számítottam rá, hogy az lesz, viszont hihetetlenül szép tájakat jártunk be. A természetnek ezt a vad arcát Magyarországon nemigen lehet látni, már csak emiatt is érdemes felküzdeni magunkat a hegy tetejére, és onnan vissza. :)
A három túravezető nagyon kedves, segítőkész, mindenkivel barátságosak, és probléma nélkül vezették végig a busznyi embert a túrán. Csillagos ötös mindhármuknak.

Sajnos Lengyelország elrejtőzött a felhőpaplan alá, így nem láthattam, milyen. Legközelebb majd meg fogom nézni. :)
Diósd
4.8
A túravezető, Árpi, rengeteg érdekes dolgot mesélt a Tátráról, már csak ezért is megérte elmenni, köszönöm! A túra során végig biztonságban éreztem magam, a túravezetők folyamatosan elláttak megfelelő információkkal, maximálisan figyeltek ránk.
Dunaújváros
5.0
Nagyon kellemes túra volt, jó társasággal, köszönöm.
Budapest
4.8
Fantasztikus volt a túra, amit ezúton is köszönök a túravezetőknek és külön Nagy Árpádnak a hasznos információkért a Tátráról és a látnivalókról! A busz lehetett volna kényelmesebb, de amúgy minden nagyon jó volt, a szervezés és a vezetés is. A táj önmagáért beszél, szerencsére jó időnk volt. Ajánlom mindenkinek, nem bántam meg, legközelebb is szívesen megyek. :)
Budapest
5.0
Minden rendben volt!
Budapest, XI. kerület
4.4
Szuper túra volt, mint eddig mindegyik, amin voltam veletek. Egyvalamiért fájt a szívem egyedül: a Hunfalvy-menedékházért, sajnos 5 perc sem maradt a meglátogatására, pedig Árpád beszámolója alapján nagyon kíváncsi lettem volna egy ilyen magasan lévő menedékház üzemeltetésére, hangulatára. Ezt leszámítva nagyon jó volt.
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!