A Magas-Tátra fényes, fehér oldala

Ezegyszer kivételesen szerencsénk volt az időjárással, már itthon tudtuk, hogy csodálatos pár nap lesz. Minden stimmelt: tátrai viszonyokhoz képest kevés, megülepedett hó volt csak, 2-es lavinaveszély, ragyogó napsütés, a hőmérséklet kicsivel nulla alatt, és ehhez ajándék szélcsend. A tankönyvek szerint ilyen ideális állapot nem létezik a Tátrában.

Forrás: Wikipedia

Péntek este érkeztünk a Poprádi házba, útközben jót mulattunk a képtelen helyi legendán, miszerint a rókák éjjel elviszik az erkélyen hagyott kaját. Reggel aztán konstatáltuk, hogy a legenda nagyon is valóság, mikor Évi a joghurtkészletei helyett csak egy összetört dobozt talált, azt is a domboldalon. Hát négylábú barátunk emésztése biztos rendben lesz egy darabig...

Szombaton a Tengerszem-csúcsot (a.k.a. Rysy) vettük célba, kicsit bemelegíteni a jégcsákányt meg a hágóvasat. A csúcs közvetlen környékét és egy (felesleges) traverzt leszámítva ez a túra nem volt különösebben nehéz, ami meglepetésként ért, mivel eddig szinte minden történet, amit a Rysyről hallottam, úgy végződött, hogy "...aztán visszafordultunk, mert nagy volt a lavinaveszély.", "...de végül nem mentünk a rossz idő miatt." vagy "... a szakadó hóesésben nem találtuk az utat.". Hát mi nem sok felhőt láttunk:

A Tengerszem-csúcson. Háttérben a Tátra-csúcs és a Roth-Márton csúcs.
A Tengerszem-csúcson. Háttérben a Tátra-csúcs és a Roth-Márton csúcs.

Útvonalunk a Tengerszem-csúcs kettős csúcsára
Útvonalunk a Tengerszem-csúcs kettős csúcsára

Szombat este megérkeztek a MAHOE téli tanfolyam résztvevői és az oktatók, Cinó és Szlankó Zoli, amitől csak még jobb lett a hangulat a házban. :-)

Vasárnapra egy könnyű kuloárt kerestünk, amin megízlelhetjük, hogy mi is a kuloármászás - többünknek még teljesen új volt a műfaj. Cinó tanácsát (Ezúton is köszönjük!) követve a Pátria-kuloárra esett a választás, ami a Menguszfalvi-völgy Nyugati oldalán, egészen Délen van. Szerencsére a kora hajnali indulásunk (8 körül) ellenére már megelőzött pár túrasíző, így készre taposott nyomok vártak ránk és az alulról még félelmetesnek tűnő kuloár megmászása inkább egy hosszú lépcsőzésre emlékeztetett.

Kuloárban fel, kuloárban le...
Kuloárban fel, kuloárban le...

Miután kikászálódtunk a kuloárból, felballagtunk a Kis Bástyára, ahonnan tökéletesen be lehetett látni a Menguszfalvi-völgyet és az Omladék-völgyet is, így 3D-ben tanulmányozhattuk a következő napokra tervezett túráink útvonalát.

A Pátria és a Kis-Bástya közötti gerincszakasz
A Pátria és a Kis-Bástya közötti gerincszakasz

Kilátás a Kis-Bástyáról a Menguszfalvi-völgyre és az Omladék-völgyre
Kilátás a Kis-Bástyáról a Menguszfalvi-völgyre és az Omladék-völgyre

Röpke pihenő után a csapat egyik része a feljöveteli útvonalon tért vissza a házba, néhányan pedig kalandoztunk még egy kicsit. Egy picit sziklásabb, meredekebb részen a Széles-kuloár tetejéhez ereszkedtünk le, itt-ott még kötélbiztosítást is használva, biztos, ami sicher alapon. A kuloárban ereszkedni aztán igazi móka volt: a lábszárig süllyedő, félkemény hóban szinte siklottunk lefelé, percek alatt elértük azt a helyet, ahol... rossz irányt választottunk a további ereszkedéshez, kicsit meghosszabbítva a törpefenyős szakaszt. :-)

Tudtuk ugyan, hogy a Széles-kuloárt ritkán másszák, mert a völgyben csak törpefenyveseken keresztül lehet megközelíteni, amin szívás átkelni (random helyeken derékig szakadsz a hóba, orra esel, beakad a hágóvas az ágakba, arcon csapnak az ágak...), de valahogy úgy voltunk vele, hogy egyszer ezt is meg kell tapasztalni. Hát meg is tapasztaltuk, úgy hogy bölcs oktatónk Kiszely Matyi szavajárásával élve rögtön háromszor csináltunk ilyet: először, utoljára és soha többé az életben.

Vasárnapra merész célt tűztünk ki, a Tátra-csúcsot, az Omladék-völgyön, Sárkány-tavi-nyergen és az ikercsúcsokhoz vezető markáns főkuloáron keresztül.

A Tátra-csúcs ikercsúcsai és köztük a főkuloár
A Tátra-csúcs ikercsúcsai és köztük a főkuloár

Tartottunk ugyan kicsit a kuloártól, mert előző nap a Kis-Bástyáról szemlélve durvának tűnt, de "hát legfeljebb visszafordulunk" alapon végül meggyőztük magunkat, hogy ilyen időjárás 100 év múlva lesz legközelebb. Élőben aztán szokás szerint minden más volt, mint amire számítottunk. Előzetes térképtanulmányozás, GPS, 3D-ben megszemlélés ide vagy oda, amikor a Sárkány-tavi-nyereg fölé értünk, elbizonytalanodtunk, hogy melyik is az a kuloár, ami annyira markáns, hogy nem lehet eltéveszteni. Meredek havas lejtő, aztán megint egy, és még távolabb is továbbiak, bármelyik lehetne. Végül is szerencsésen eltaláltuk a főkuloárt, de erről csak utólag bizonyosodtunk meg.

Közelről aztán már nem volt olyan félelemetes, mint amilyennek előző nap láttuk. Picit ugyan meredekebb volt a Pátriánál, meg magunknak kellett nyomot rugni, de végül itt is csak lépkedni kellett fölfelé. Nyomasztóbb volt a bizonytalanság, hogy a fárasztó emelkedés esetleg felesleges, mert nem jó helyen járunk. Csak az nyugtatott, hogy így is, úgy is élvezzük az egészet: a szikrázó napsütésben az "egyszálpóló" is pont elég volt.

Bóklászásunk a Tátra-csúcs oldalában
Bóklászásunk a Tátra-csúcs oldalában

A meglepetés aztán a kuloár végén ért bennünket. Valahogy úgy képzeltük, hogy ha elérjük a hópárkányt a kuloár tetején, akkor már csak pár lépés séta a csúcs. De nem. :-) A hópárkányon állva a GPS közölte, hogy a csúcs 20 m-rel arrébb és 20 m-rel magasabban van, csakhogy mindkét oldalon meredek jeges sziklafalak tornyosultak, amik nekünk mászhatatlannak tűntek.

Közel a Tátra-csúcshoz, a kuloár tetején
Közel a Tátra-csúcshoz, a kuloár tetején
(A bal alsó sarokban megfigyelhető egy a hó alól kilátszó acél lépcsőfok/kapaszkodó)

Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a hegy északi oldaláról dermesztő szél süvített át a hópárkány felett, ami a felkapkodott ruharétegek ellenére másodpercek alatt mirelitté fagyasztott bennünket, ahogy felértünk. Így végül gyorsan a visszafordulás mellett döntöttünk és az ereszkedésünk első pár méterét kötéllel biztosítottuk.

Nem hagyott nyugodni a kétség, hogy rossz kuloárt másztunk, így egy kétszemélyes felderítő csapattal kerültünk még egyet DNY-i irányba a hegy oldalában és felmásztunk az egyik széles szomszédos kuloárban is, de aztán 2500 m körül megint függőleges falak állták utunkat, így feladtuk és hazafelé vettük az irányt. A kalandos nap végére a lemenő nap tette fel a pontot, ahogy a Sárkány-tavi-tornyot és a Vaskapu-hócsúcsot megfestette.

Sárkány-tavi-torony
Sárkány-tavi-torony (jobbra az előtérben) és a Tompa-hegy az Omladék-völgy túoldalán

Naplemente az Omladék-völgyben
Naplemente az Omladék-völgyben. Háttérben a Vaskapu-hágó és a Vaskapu-hócsúcs

Kedden a sebesülteket (bakancs-feltörte láb), gyomorrontásban szenvedőket stb. hátrahagyva, megfogyatkozva, de töretlen jókedvvel vágtunk neki levezető kirándulásunknak. A reggeli hideg miatt az Omladék-völgyben gyorsan felmásztunk a Jeges-tóhoz (vajon miért hívják így?), onnan pedig a Rét-nyeregbe, ahol végül kiolvasztott bennünket a napsütés.

Gerinctúra az Omladék-völgy déli oldalán
Gerinctúra az Omladék-völgy déli oldalán

A következő 2 óra egy laza séta volt a völgy déli oldalán a gerincen, a Tompa-hegy érintésével. Csodás kilátás volt, remekül lehetett tanulmányozni a Tátra-csúcson az előző napi túránkat, mivel az összes lábnyomunk kristálytisztán látszott. Csináltunk még pár reklámfotót a Cherry Coke-nak meg a jégcsákánygyártóknak, aztán az Oszterva nyeregből visszaereszkedtünk a házhoz.

A Poprád-tavi hegyi szálló, a Menguszfalvi-völgy aljában - az Oszterva-nyeregből
A Poprád-tavi hegyi szálló, a Menguszfalvi-völgy aljában - az Oszterva-nyeregből

Azt hiszem, ez alatt a 4 nap alatt megbocsátottam a Magas Tátrának, hogy az elmúlt két évben minden ottani mászó tervünket keresztülhúzta az esős időjárása. :-)

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Információs oldalak

» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Karácsonyi utazások

Cikkeink

» Szlovák autópálya matrica - Kovács Attila
» Túra a Szlovák Paradicsomban - Sucha Bela - Nagy Árpád
» Szlovák nyelvtan gyorstalpaló sörrel - magas-tatra.info
» Hogy kaphatunk segítséget a hegyekben? - magas-tatra.info
» Gyalogtúra a Tátrában -a Téry-menedékházhoz - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!