
10 ősi város, ahol még ma is élnek
Csokorba szedtünk a világ legrégebb óta lakott települései közül tízet, melyek máig őrzik ősi hangulatukat, ahol minden kő régi történeteket mesélhetne, s ahol mégis úgy pezseg az élet, mint a legmodernebb metropoliszokban.
10. Ife, Nigéria – alapították: kb. Kr. e. 350
A yoruba nép máig az emberiség mitikus bölcsőjének tartja ősi városát. A legenda szerint két istenségük egyike hozta létre az első embereket agyagból, akik közül az egyikből király lett. A XI. században a város a királyság fővárosa lett, az itt élő emberek neves kézművesek voltak; hozzájuk köthetők a régió híres terrakotta fejei, melyeket az elkövetkező kétszáz évben alkottak. A XVIII. században majdnem megsemmisült, de a rabszolga-kereskedelem sem tett jót virágzásának. Ife városában található ma az ország egyik legnagyobb egyeteme, valamint a Nigériai Történelmi Társaság. Ife ma 600 ezer lakosú város.
9. Balkh, Afganisztán – alapították: kb. Kr. e. 500
Alapítása idején Baktra néven ismerték, s a Nagy Sándor által meghódított Perzsia Baktria tartományának központja volt. Miután jó néhány hódító leigázta, Khoraszan fővárosa lett. Balkh a középkor során a tudás, a művészetek központja lett, s a „Városok anyja” nevet ragasztották rá, s úgy tartják, itt alakult ki a zoroasztriánus vallás is. A XIII. században, Dzsingisz kán hódítása során a város nagy része elpusztult, s a XV. századig csak romjai álltak. Ma sem sokkal nagyobb egy falunál (lakossága néhány ezer fő), ennek ellenére néhány régi épület fennmaradt, köztük számos buddhista sírépítmény, és a város külső falai.
8. Luoyang, Kína – alapították: kb. Kr. e. 1050
Egyike Kína nyolc ősi fővárosának, a Csou-dinasztia uralkodása alatt, a Kr. e. XI. században alapították. Az elkövetkező idők során kilenc egymást követő dinasztia fővárosa volt. Sajnos a város egy jelentős gazdasági válságon ment keresztül, mely az 1900-as évek közepéig tartott. A luoyangi iparosodás a Szovjetunió közreműködésével éledt újjá. A város egyik nagy építészeti és spirituális kincse a Fehér Ló Templom, mely a kínai buddhizmus bölcsője, s a Kr. u. I. században épült. Emellett a városban találhatók az UNESCO Világörökség által védett Longmen grották, mely egy sor buddhista barlang, s a buddhista építészet gyöngyszemei.
7. Patras (Pátra), Görögország – alapították: kb. Kr. e. 1100
Bár a régészeti bizonyítékok szerint a települést a Kr. e. III. évezredben alapították, városként a II. évezredtől működött. Történelme kezdeti időszakában viszonylag jelentéktelen volt, csak a második akháj liga (görög poliszok szövetsége) idején nőtt meg a fontossága. Tengerparti elhelyezkedésének köszönhetően a város fontos kereskedelmi központ volt, s ma is az. Sajnos nagyon kevés ókori épülete maradt meg, ezek egyike egy római kori Odeon (kis színház épület, mely a II. században épült), és egy ősi akropolisz a Kr. e. XIV. századból, melyet a legenda szerint maga Héraklész épített.
6. Kutaisi, Grúzia – alapították: kb. Kr. e. 1400
Kutaisi Grúzia egyik legrégebbi és legnagyobb városa, mely olyan királyságok fővárosa volt, mint a Kr. e. VI. században létezett Kolkhisz. Ez a királyság az Argonauták, Jaszón és az aranygyapjú ógörög mítoszából lehet ismerős számunkra. A várost később számos támadás érte, többek között a mongolok és a törökök is kifosztották. A XII. században Kutaisi a Grúz Királyság fővárosa lett, s páratlan építkezések kezdődtek benne. Ekkor épült Kutaisi egyik leghíresebb nevezetessége, a Gelati kolostor, mely a középkori grúz építészet gyöngyszeme. Az épület nagyon jó állapotban maradt fenn, ma UNESCO Világörökségi védelem alatt áll.
5. Türosz, Libanon – alapították: kb. Kr. e. 2750
Az ősi föníciai kikötőváros, Türosz kedvező fekvése miatt hamarosan virágzó kereskedőközpont lett, de épp ezért többször is támadásokkal kellett szembe néznie: a babiloni király, Nabukodonozor 13 éven át sikertelenül ostromolta, majd Nagy Sándor vette be falait, a várost pedig – az ellenállás miatt – földig rombolta. Itt, vagy a közeli Szidonban állítottak elő először bíbor festékanyagot (a bíborcsiga nedvéből), amely miatt a görögök Phoinikes-nek – bíbor népnek – nevezték őket, innen ered a föníciai elnevezés. Az ókorban Türosz egy kis szigeten helyezkedett el, de Nagy Sándor hatalmas töltést emeltetett, s így összekötötte a települést a szárazfölddel. A város ma Sour néven ismert, s Libanonban található. Számos római kori nevezetességgel büszkélkedik, ezek egyike egy II. században épített hippodrom, mely az egyik létező legnagyobb a világon.
4. Szidon, Libanon – alapították: kb. Kr. e. 3000
Szidon neve a görög ’halászat’ szóból ered, amely tökéletesen rávilágít a föníciai kikötőváros egyik legfontosabb bevételi forrására, a halászatra. Emellett persze kereskedelméről és üveggyártásáról is híres volt. Akár csak testvérvárosát, Türoszt, Nagy Sándor Szidont is elfoglalta, azonban ez a város megmenekült a pusztulástól, mivel lakói feltétel nélkül adták meg magukat a makedón hódítónak. Szidon a török uralom alatt is virágzott, bár többször is feldúlták és átépítették. A város egyik legrégebbi építészeti öröksége a gyógyulás föníciai istenének, Eshmunnak szentelt templom, mely a Kr. e. VII. századból maradt fenn.
3. Argosz, Görögország – alapították: kb. Kr. e. 5000
Európa talán legöregebb városa, Argosz eredetileg görög polisz (városállam) volt. Bőséges természeti erőforrásainak, és a termékeny argoszi síkságnak köszönhetően, a mükénéi időszak végén, a Kr. e. II. évezredben erősödött meg, s Spárta felemelkedéséig a régió legmeghatározóbb városállama volt. A város és környéke számtalan alkalommal feltűnt a görög mitológiában is: itt született Perszeusz, Diomédész és Agamemnón király is. Argosz a legtöbb görög polisszal ellentétben a római, majd a bizánci időkben is virágzó település maradt. A modern Argosz nagy részben az ősi város maradványain épült fel, így csak kevés maradt meg az ókori polisz emlékeiből, a legrégebbi műemlék az argoszi Heraion (Héra istennő temploma), mely a Kr. e. VII. századból származik.
2. Büblosz, Libanon – alapították: kb. Kr. e. 6000
A legrégebbi létező föníciai város, Büblosz számos tudományos és technológiai felfedezés helyszíne volt hosszú történelme során. A történészek szerint itt találták fel a föníciai ábc-t, mely az írásbeliség meghatározó állomását jelentette. Görög elnevezése a ’papír’ szóból ered, mely egyike volt legfontosabb exportcikkének. Büblosz a Kr. e. III. évezred végén az amoriták támadása következtében porig égett. A város eredetileg egyiptomi protektorátus volt, fontos kiviteli termékei – cédrusfa, stb. – fejében védelmet élvezett. A Kr. e. XI. században függetlenné vált, s föníciai terület lett; jelentőségét meglehetősen sokáig megtartotta, majd a keresztes hadjáratok után lehanyatlott. A modern Jbail nevű város jórészt az ókori Büblosz romjain épült fel, megmaradt ókori műemlékei UNESCO Világörökségi védelem alatt állnak.
1. Jerikó, Izrael – alapították: kb. Kr. e. 9000
Az emberiség talán legrégebbi lakott (és a Föld legalacsonyabban, tengerszint alatt 250 méterrel fekvő) települése a ciszjordániai területen található Jerikó. Rendkívül termékeny talajának köszönhetően először itt telepedtek le a régió vadászó-gyűjtögető népei, s kezdték meg az állatok háziasítását. Városfalai a történelem első védelmi rendszerét jelentették. A prehisztorikus Jerikó Tell es-Sultan néven ismert; a település hosszú évszázadokon keresztül virágzott, majd a Kr. e. II. évezred vége felé nomád törzsek elpusztították, majd néhány száz évvel később tűz martaléka lett. A modern Jerikó az ősi város egy részén épült fel, de fontos szerepe volt a zsidó és keresztény kultúrkörben is.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722672902_mariazell-advent-panorama-stern-shiftn_0_0.jpg?itok=b8cJTmGs |
Adventi gyertyagyújtás MariazellbenMayerling és Lilienfeld, Semmering élményvonattal! Kottingbrunni kastély
Következő indulás: 2026. december 05.
74.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubaj.jpg?itok=hWq1QiRP |
10 dolog, ami hiányzik MagyarországrólKovács Attila, 2014. január. 25Afrika / Európa / Közel-Kelet / Ausztrália / Ázsia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/burj-dubai-at-sunset-dubai-united-arab-emirates.jpg?itok=OxzWMxXt |
A 20 legszebb naplementeKovács Attila, 2013. november. 20Afrika / Európa / Ázsia / Közel-Kelet / Ausztrália
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/grand-mosquee-at-agadez1.jpg?itok=ZLO1QGOb |
Vulkántól sivatagig új világörökségek a listánEtédi Alexa, 2013. július. 02Afrika / Ázsia / Észak-Amerika / Európa / Közel-Kelet
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/grahamhughesinthailand.jpg?itok=XuDjDv1s |
"A Föld tele van jó emberekkel” - vallja az egyetlen ember, aki a világ összes országában jártEtédi Alexa, 2013. június. 07Afrika / Ausztrália / Ázsia / Dél-Amerika / Észak-Amerika / Európa / Közel-Kelet / Latin-Amerika
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kapadokya-goreme-urgup_69.jpg?itok=0nYwYoBx |
A világ 10 legcsodálatosabb helyszíneEtédi Alexa, 2013. május. 15Afrika / Tanzánia / Ausztrália / Ázsia / Törökország / Göreme / Kappadókia / Dél-Amerika / Argentína / Brazília / ...
|



























