Honlapunkon számos ajánlat közül válogathat, de ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy akár kész útitervét segítsünk megvalósítani, írjon nekünk itt!
A világ leglátogatottabb látványosságaiból állított össze toplistát a Tourism Review. Az éves vendégadatok alapján készült összeállításban négy európai műemlék is található.
10. Taj Mahal, Agra, India (évi 2,5 millió látogató) Építészeti értéke mellett a Taj Mahal a szerelem jelképe is. Shah Jahan uralkodó felesége, Mumtaz Mahal emlékére állítatta a palotát halála után. Aki akkor vesztette életét, mikor világra hozta 14. gyermeküket.
...
Párizsról az emberek többségének azonnal a Notre Dame, a Louvre, vagy az Eiffel-torony ugrik be, ami talán nem is véletlen, hisz e...
Több milliárd lakható bolygó lehet galaxisunkban, a Tejútrendszerben, annál is több, mint ahány ember él a Földön – állapították meg amerikai csillagászok az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által felbocsátott Kepler űrteleszkóp adatainak elemzése nyomán.
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelentetett tanulmányt kedden ismertette az amerikai tömegtájékoztatás. A csillagászok arra a megállapításra jutottak, hogy a Naphoz hasonló csillagok hozzávetőleg...
10 fantasztikus vízparti városkép víztükörben.
Dallas, Texas by Jeffrey Rolinc
Dokkum, Hollandia by Bas Meelker
Drezda, Németország by ...
Felcsillant a szemem, amikor megismertem utunk programját; a várakért rajongok, az Esterházy-birtokok garanciát jelentenek az eleganciára, a kifinomultságra, melyet egy exkluzív operaelőadás csak tovább fokozhat, míg egy kellemes séta hazánk és a „szomszéd” egy-egy gyönyörű barokk városában, valamint egy pihentető sétahajózás a Fertő-tavon méltó levezetése a túrának.
Milyen kapcsolat van a sípályák és a globális felmelegedés között? Miközben egyes kutatók erre keresik a választ, Dánia a környezettudatosság szellemében épít sípályát a fővárosban.
Néhány éven belül Koppenhága síelői a városi sípályáján fognak lesiklani, miközben a szemét ég alattuk. Ez az elsőre meghökkentő párosítás egy igenis átgondolt, zöld projekt része. A szemétégető és egyben sípálya a város környezettudatosságát fogja népszerűsíteni.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj időben a legújabb akcióinkról, a legjobb utazási ajánlatokról!