vélemények, olvasnivalók, élménybeszámolók, látnivalók, fényképek

Schlögener Schlinge

Duna-kanyar. Ezer szállal kötődik Magyarországhoz, pedig ennek a 2850 km hosszú folyónak csak mintegy 417 kilométernyi szakasza esik hazánkra. A magyarországi Duna-kanyar mellett a folyónak van egy másik, alig benépesített része Passau és Linz között, mely szintén meglehetősen kanyargós, az úgynevezett Schlögener Schlinge („a schlögeni hurok”).

Hátborzongató látnivaló - a Csontház Hallstattban

Hallstatt tündéri kisvárosában nem csak a világhírű sóbányát érdemes megnézni. Ha kigyönyörködtük magunkat a tóparti település meseszép utcáin, akkor nézzük meg a város félelmetes látnivalóját: a Csontházat. A hegyoldalban épült  gótikus templom apró temetőjében nincs elég hely, így az a szokás tartja magát évszázadok óta, hogy a halottakat 10 évente kiássák, hogy a helyükre további elhunytakat temessenek. A régebbi megboldogultak koponyáját kifőzik, azt művészien megfestik, sőt az egykori tulajdonos nevét is rápingálják.

A Föld legrégibb bányája - a 7000 éves hallstatti sóbánya

Hallstatt gyönyörű tóparti kisvárosában nem csak az UNESCO Világörökség részét képező óvárost érdemes megnézni. A terület gazdagságának forrása az a hatalmas sóvagyon, ami a város felett emelkedő hegy gyomrában rejlik. [utazom:teaser:49937] Ezt a régen nagyon különleges értéknek számító kincset már a bronzkorban is bányászták, majd azóta is folyamatos a kitermelés. A bánya bejáratához siklón vagy gyalogosan juthatunk fel, majd egy nagyon érdekes, vezetett túrán vehetünk részt, ahol bejárhatjuk a bánya különböző szintjeit.

Felhőszakadás után sárlavina öntötte el az UNESCO világörökségi várost, Hallstattot

Sárlavina öntötte el kedd este az UNESCO világörökségi listáján szereplő festői osztrák kisvárost, Hallstattot egy felhőszakadást követően - jelentették szerdán osztrák tömegtájékoztatási eszközök.
Vélemények, értékelések
4.8
20 értékelés alapján

Bajor kastélyok

Budapest
5.0
Jó hangulatú, remek utitársakkal, kiváló szervezéssel és nem utolsósorban rendkívül felkészült idegenvezetővel, életre szóló élményekkel gazdagodva ismerhettük meg Bajorország kastélyait. Köszönjük!

Bajor kastélyok

Gárdony/Agárd
4.6
Nagyon elégedett voltam az úttal, bár a program igen sűrű volt, mégis sikerült úgy megoldani mindent, hogy értékes élményt jelentsen minden programpont (és ne fárasztó gyalogtúra legyen). Ebben a legnagyobb szerepe - és ezt külön ki kell emelnem - vezetőnknek, Nemesné Gudics Juditnak volt, akinek hallatlan nagy tudása, mindenre kiterjedő figyelme, szervezőkészsége csillagos ötöst érdemel.

A salzkammerguti tavaktól a Königsee-ig

Budapest, XVIII. kerület
4.6
Felejthetetlen, lenyűgöző utazáson vettünk részt.Nagyon tartalmas,ámulatba ejtő napokat éltünk meg. Minden a programban leírtak szerint zajlott. Naponta fantasztikus élményekkel, káprázatos látnivalókkal lettünk gazdagabbak. Minden felajánlott programot igénybe vettünk,egyik sem okozott csalódást.Az idegenvezetőnk Hermina egy rendkívül pozitív kisugárzású, jókedélyű,felkészült, végtelenül türelmes csodálatos ember.Nagyon örülök hogy megismerhettem.

Bajor kastélyok

Nyergesujfalu
5.0
Nagyon tartalmas a program, gördülékenyen ment minden előre belépési időpontokra leszervezve. Az idegenvezető nagyon felkészült volt, sok-sok érdekességet mesélt, többször is elmondott sok mindent, gondolom ez a korábbi évek tapasztalatai alapján alakult ki így.
Mind a szállások, mind a busz színvonala nagyszerű volt. Ilyen kedves előzékeny gépjármű vezetőkkel még nem találkoztam. Az ételek és szállások is kiválóak voltak.
A 3.. éjszakai szállás egy kicsit messze volt Salzburgtól, Salzburgot elhagyva több mint 1 óra útra, amelyet másnap reggel visszamenetben a salzburgi városnézéshez ismét meg kellett tennünk. Az elhelyezkedése azonban gyönyörű volt.
Összességében nagyon jó kis út, tartalmas, jól szervezett., nagyszerű kísérőkkel. Köszönjük.

Bajor kastélyok

Mezőtúr
4.8
A programok összeségében nagyon jók voltak, viszont nehezményeztük, hogy szakadó esőben is el kellett indulni városnézésre. Mivel az idegenvezető nem ajánlotta fel azt az opciót, hogy aki nem szeretne menni, az a buszban maradhasson. Ennek eredményekép pen teljesen eláztunk a nagy viharban.
Salzburg és Salzkammerguti tóvidék körutazás

Salzburg és a Salzkammerguti tóvidék

Gyömrő
4.8
Nagyon tetszett az idegenvezető felkészültsége, mindenről tudott tájékoztatást adni. A szálloda reggeli kínálatából hiányzott a paprika, paradicsom esetleg uborka. A szervezés nagyon rugalmas volt. Nagyon jól éreztük magunkat.
Salzburg és Salzkammerguti tóvidék körutazás

Salzburg és a Salzkammerguti tóvidék

Budapest, IV. kerület
5.0
Mindennel elégedettek voltunk. Az utazás jól szervezett volt, a program jó felépítésének köszönhetően nagyon tartalmasan telt a három nap. A szállást jónak találtuk, külön említést érdemel a szobából nyíló kilátás. A vacsora a szomszédos szállodában mennyiségre is, minőségre is pont jó volt. Kiváló idegenvezetőnk volt: mindenről időben és pontosan tájékoztatott. A látnivalókkal, magával az országgal, és az út során felmerülő témákkal kapcsolatban is bőséges és érdekes információval látott el. Ezenkívül figyelmes, rugalmas és segítőkész volt: úgy szervezett, intézett mindent, hogy minden kényelmünk meglegyen, csak a látnivalókra és élményekre kelljen koncentrálnunk és gondtalanul kikapcsolódhassunk.
A busz kényelmes volt, a buszvezetőt köszönet illeti.
Összességében nagyon örülünk, hogy részt vettünk az utazáson. Az utat a látnivalókkal és az ott szerezhető élményekkel együtt mindenkinek ajánljuk figyelmébe.
Dachstein gyalogtúra

Dachstein gyalogtúra

Budapest
5.0
Jó hangulatú hétvége volt, profi túravezetőkkel. Nappal kellemes túrákkal telt az idő, a kempingben jó hangulatú beszélgetős estéket töltöttünk. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a túrát.
Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut (Bad Ischl, Hallstatt, Salzburg, Gmunden)

Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut

Budapest, XVIII. kerület
5.0
Nagyon sok szépet láttunk,az idegenvezető Judit maximálisan jó volt,emberileg és szakmailag is a kedves, aranyos természetével.A szállás gyönyörű alpesi környezetben volt,az étkezés kifogástalan.Az út is biztonságosan telt,a sofőröknek köszönhetően.A férjemmel maximálisan meg voltunk elégedve mindennel,gyönyörű út volt,mindenkinek csak ajánlani tudom!
Nagyobb köszönjük!
Dachstein - via ferrata hétvége

Dachstein - via ferrata hétvége

Budapest, III. kerület
5.0
Kiváló, mint mindig.Profi túravezetés, kényelmes szállás, kellemes utazás. Köszönöm az újabb kalandot.

Hajóval Passauba

Komárom
4.0
Minden szép volt a programok nagyon zsúfoltak nincs idő szabad programra a hajó személyzete és a Roham maximális további sok sikert kívánok nekik.

Bajor kastélyok

Budapest
4.8
Mi először utaztunk a ezzel az utazási irodával, a Bajor kastélyokat néztük meg. Nagyon
elégedettek vagyunk, az utazás szervezése gördülékenyen ment, mindenről időben értesítettek. A busz kényelmes volt, a sofőrök biztonságosan, nyugodtan vezettek. A programok nagyon jól szervezettek voltak, idegenvezetőnk- Sasváry Nikoletta- rendkívül felkészült, kedves volt. A gyönyörű tájak, a fantasztikus kastélyok, felejthetetlenné tették ezt a 4 napot. Köszönjük!
Salzburg és Salzkammerguti tóvidék körutazás

Salzburg és a Salzkammerguti tóvidék

Budapest, XVI. kerület
5.0
Nagyon elégedettek vagyunk, gyönyörű helyeket láttunk.
Az idegenvezető nagyon felkészült volt, érdekessé és élvezetessé tette történeteivel az utazást.
A szállás és az ellátás is nagyon jó volt.
Egyetlen észrevételem lenne, hogy számunkra Salzburgban túl sok idő volt, viszont a csodaszép Hallstattban még gyönyörködtünk volna.
Összességében nagyon tetszett az út, köszönet az utazásszervezésért!

Bajor kastélyok

Budapest, XIII. kerület
5.0
Sasváry Niki remek idegenvezető volt, óriási tudással, odafigyeléssel, kedvességgel, rengeteg új ismerettel gyarapodtunk. A buszvezetők is figyelmesek voltak. Minden jól alakult.

Advent Salzburgban - Karácsonyi vásárok Salzkammergutban

Budapest
5.0
Nagyon tetszett. Néha rohanós volt, de ez együtt jár az ilyen utakkal. Az idegenvezető kiemelkedő volt.
Salzburg és Salzkammerguti tóvidék körutazás

Salzburg és a Salzkammerguti tóvidék

Budapest, XXI. kerület
4.4
Gyönyörű a vidék, jók voltak a programok, egy dolgon változtatnék.
Salzburgra több időt kellene szánni, mert a 3 óra kevés. Fél nap alatt jobban megismerhető lenne a város és jutna idő esetleg egy kávé, ebéd elfogyasztására is.
Egyébként minden rendben volt, köszönöm az élményt, amit a 3 napban kaptam.
Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut (Bad Ischl, Hallstatt, Salzburg, Gmunden)

Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut

Budapest
4.8
Nagyon jól szervezett utunk volt, nagyon sok szép látnivalóval, és nagyon felkészült idegenvezetővel. Ezért nagyon tartalmas 3 napunk volt, látnivalóban és ismeretekben is.

A szállással meg voltunk elégedve: tiszta volt a szoba, fürdőszoba, ágynemű, még ha a szobák berendezése nem is éppen mai bútorzatú volt.

Hiányérzet csak annyi, hogy jobb lett volna, ha egy kicsivel több idő jut a látnivalókra, vagy több lehetőség szabadprogramra, akár egy órára is, a meglátogatott településeken.

Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut (Bad Ischl, Hallstatt, Salzburg, Gmunden)

Az Alpok gyöngyszeme Salzkammergut

Budapest, XI. kerület
3.8
Gyönyörű tájakon jártunk, hatalmas élményekkel lettünk gazdagabbak. Sajnos a szállásról nem tudok pozitívan nyilatkozni. A túravezetőnk szuper volt.

Alpok kincsei

Kiskőrös
5.0
Nagyon jól szervezett utazáson vehettem részt! Köszönöm!
Kényelmes autóbuszon, kiváló gépkocsi vezetővel, nagyon felkészült idegenvezetővel nézhettük meg a gyönyörű tájat, a városokat.

Szuper volt, szívből ajánlom mindenkinek ezt a programot és az utazási irodát !!!!

Passau-Budapest Hajóval

Budapest, XI. kerület
4.6
Szívesen időztünk volna a "programhelyszíneken"
egy kicsit hosszabban - feszített volt a tempó.
Lehet, hogy néha a kevesebb több - etől fügetlenül nagyon élveztük!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!