Nyugat-európai körutazás spanyolországi nyaralással

13 napos Buszos utazás, sok kirándulással

A Virágok Riviérája után Barcelona építészeti csodái, Gaudí mestermunkái, a Gótikus negyed és a Ramblas utcái várnak ránk. Tossában a tengerpart, Blanesben a Botanikus Kert nyújt kikapcsolódást, míg Montserrat sziklakolostora a lelkünknek hoz megnyugvást. Andorra la Vella városában, a Pireneusok ölelésében vámmentesen vásárolhatunk, majd Bern árkádos utcái búcsúztatnak minket.

FLEXI PLUS OPCIÓ – EXTRA RUGALMASSÁG
Tudjuk, hogy nehéz előre tervezni, és manapság különösen fontos az extra rugalmasság. Ezért fejlesztettük ki a Flexi Plus opciónkat, amit, ha megrendel, foglalása lemondása vagy módosítása jóval könnyebbé válhat. A kizárólag foglaláskor megrendelhető Flexi Plus opció tartalma:

  • Az út indulása előtti 30. napig, a névre szóló jegyeken kívüli szolgáltatásoknál külön bánatpénz megfizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől, és az opció, valamint a megkötött útlemondási biztosítás díján felüli teljes befizetését visszakapja, ha bármi közbejönne az út előtt egy hónappal. Nem szükséges hozzá indoklás, nem kérünk orvosi igazolást.
  • Buszos utazásoknál ingyenes átjelentkezési lehetőséget biztosítunk az indulás előtti 30. napig, vagyis egy későbbi vagy más típusú utazásra is átfoglalhat.
  • Buszos utazásoknál ingyenes névmódosítási lehetőséget biztosítunk indulás előtti 72. óráig. A névmódosítást eddig kell írásban jelezni a Proko Travel központi elérhetőségén.
  • Mivel egyes szolgáltatók, mint például a légitársaságok sajnos nem olyan rugalmasak, mint mi, így a megvásárolt repülőjegyekre, névre szóló belépőkre nem tudjuk kiterjeszteni a szolgáltatást, ezeknél az elemeknél a módosítás, lemondás a normál lemondás feltételei szerint működnek.

Egy repülős utazásnál tehát a repülőjegy lemondási díja továbbra is fizetendő tételként merül fel az utazó számára. Az extra rugalmasságot kínáló Flexi Plus opció nem minősül biztosításnak, továbbá díja nem tartozik az útlemondási biztosítás által fedezett szolgáltatások közé, így lemondás esetén a biztosító nem téríti ennek díját. A teljes leírást és a feltételeket az ÁSZF-ünkben olvashatja.

Részvételi díj tartalmazza

A teljes alapprogramot
11 éjszaka szállást 3 és 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban
Spanyolországban (7 nap) félpanziós, a tranzitszállásokon reggelis ellátást (szeptemberben 8 nap félpanzió)
Modern, légkondicionált turistabusszal történő közlekedést
Ingyenes fel- és leszállási lehetőséget 15 városból
Magyar nyelvű tapasztalt idegenvezetőt a programok során
Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)

Részvételi díj nem tartalmazza

baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást
idegenforgalmi adó
fakultatív programok árát
helyszíni belépők összegét

Hossz: 
13 nap

Szállás

Szállodánk Spanyolországban:
GHT Oasis Park & Spa (4*)

A GHT Oasis Park & Spa egy kényelmes, családbarát szálloda Lloret de Mar üdülőövezetében, néhány perc sétára a Fenals-strandtól. Modern, erkélyes szobákkal, kültéri és fedett medencével, valamint wellness- és spa-részleggel várja a pihenni vágyókat. Ideális választás azoknak, akik a tengerpart közelségét és a nyugodt kikapcsolódást egyaránt keresik. https://www.ghthotels.com/en/hotel-ght-oasis-park-spa-lloret-de-mar-spain

Program: 

1. NAP
UTAZÁS OLASZORSZÁGBA – SÉTA VERONÁBAN

Ingyenes kora reggeli transzferek indulnak Szegedről, Debrecenből, Miskolcról és Pécsről Budapestre. Mindhárom útvonalon további felszállási lehetőségeket biztosítunk. A főváros után Szlovénia érintésével utazás Olaszországba. Este 1,5 órás gyalogos városnézés Veronában: az ókori Aréna és a hangulatos Erbe tér. Városnézés után a szállásra utazunk.

2. NAP
NIZZA ÉS MONACO FÉNYEI

Az olasz Riviérán, a „Virágok Riviéráján” keresztül utazunk a Côte d’Azur felé. Rövid pihenés után kb. 17 órakor fakultatív kirándulásra indulunk Monacóba, a fény és pompa városába. Útközben Franciaországban felkeresünk egy parfümkészítő üzemet, ahol bepillanthatunk a gyártás folyamatába, és vásárlásra is lesz lehetőség. Monacóban bejárjuk az óvárost, látjuk az Akváriumot, a luxusépületeket, a botanikus kertet és a Szent Miklós-katedrálist, ahol Grace Kelly sírja is található. Lefényképezhetjük a Hercegi Palotát, majd lesétálunk a jachtokkal teli kikötőhöz és a Forma–1-es pálya startvonalához. Programunk végén Monte-Carlo elegáns kaszinója előtt állunk meg, ahol aki szeretné, szerencsét is próbálhat. (Belépés megfelelő öltözetben, 18 éves kortól.) Ezután visszautazunk szállásunkra. Monaco és parfümgyár látogatás fakultatív program: 20.000,- Ft.

3. NAP
DALÍ KÜLÖNC VILLÁJA FIGUERASBAN

Reggeli után Provence-on keresztül érkezünk Spanyolországba. A határ közelében különleges élmény vár ránk: Figuerasban megtekinthetjük a Salvador Dalí Múzeumot, melyet a szürrealizmus világhírű mestere saját művészetének különleges emlékműveként álmodott meg. Kb. egyórás látogatásunk után tovább utazunk Lloret de Marba. Szállásfoglalás, majd vacsora. A következő napokon fakultatív kirándulások közül választhatunk, vagy pihenhetünk a tengerparton, illetve a szálloda medencéjénél. Az eurós fakultatív programokra a helyszínen lehet jelentkezni, míg a Gaudí-belépők igénylését már foglaláskor meg kell tenni. A fakultatív programok sorrendje változhat.

4. NAP
TENGER, NAPSÜTÉS ÉS TOSSA

Ezen a napon fakultatív hajókirándulás keretében felkereshetjük a hangulatos Tossa városát. Menetközben látjuk a sziklás partszakaszt, a Costa Brava-t, majd egy vízi barlangnál megállva - amennyiben a hajó üvegfenekű-, akkor azon keresztül letekintve egy érdekes vízalatti élővilágban gyönyörködhetünk. Tossába érve, felsétálhatunk a várba, ahonnan mesés a kilátás a sziklás partszakaszra és a tengerre. A hegyről leérkezve szabadidő, fürdési, étkezési lehetőség a nyugodt hangulatú kisvárosban. Visszautazás hajóval fél 14:30 körül Lloret de Marba. Fakultatív hajókirándulás: 35 €.

5. NAP
ANDORRA ÉS MONTSERRAT

Kora reggel hidegcsomaggal indulunk, és kb. 3,5 órás út után érkezünk a 2-3.000 m magas hegyekkel övezett Andorra la Vella-ba, Andorra fővárosába. Útközben gyönyörködhetünk a Pireneusok csipkés hegyormaiban és a régi települések kőből épített házaiban. Andorra la Vellában a kb. félórás gyalogos városnézés során megtekintjük a közel 1.000 éves település fontosabb középületeit, továbbá a főtemplomot és a több mint 400 éves Parlamentet. Ezt követően lesz kedvező vásárlási lehetőség a vámmentes államban. Visszaúton, délután Montserratot, a híres kegytemplomot keressük fel. Autóbuszunkkal egy tengerszinttől 700 m magas hegyre kapaszkodunk fel. Megtekintjük a katalánok leghíresebb zarándokhelyét és csodás a kilátás tárul elénk. Az út árában benne van a templom belépő és a szentély feletti Madonna szobor közeli megtekintésének költsége. A közös program után lesz szabadprogram amikor a helyiek piacát is felkereshetjük, ahol ízletes helyi sajtokat kóstolhatunk, vásárolhatunk. Vacsorára érkezünk vissza szállásunkra. Andorra – Montserrat fakultatív kirándulás belépővel: 85 €.

6. NAP
MEDITERRÁN VIRÁGOK NYOMÁBAN BLANESBEN

Kb. 3,5 órás fakultatív kirándulásunk a szomszédos Blanes városába vezet. Külön busszal megyünk át a városkába, majd dottoval, „városnéző kisvonattal” megyünk fel a Costa Brava legszebb botanikus kertjéhez. A különleges növényeken túl, a rendezett parkból áradó nyugalom és a tenger fölé magasodó sziklaszirtről szemünk elé táruló mesés kilátás mind elkápráztatja a látogatót. Dottóval, majd különbusszal megyünk vissza Lloretbe, de ha valaki szeretné a délutánt a blanesi strandon is eltöltheti. Ebben az esetben a visszautazás egyénileg, menetrendszerinti busszal történik. Blanes botanikus kert belépővel, különbusszal és dottóval: 40 €.

7. NAP
NAPFÉNY, STRAND VAGY DELFINEK TÁRSASÁGA

Kirándulást szervezünk a híres delfináriumba, Marinelandba, ahol a vízi állatok mellett hatalmas csúszdapark is található. Lloret de Marból a helyszínre a szórakoztató park autóbuszával jutunk el. Az ott tartózkodás alatt – az árban benne van –, az összes csúszda ingyenes, korlátlan használatú ugyanúgy, mint a területen lévő fóka-, és delfinshow megtekintése. A programokat kétszer is láthatják utasaink. A fennmaradó időben lehet napozni és a medencékben fürdeni. Kb. 17 órakor indul vissza buszunk Lloretbe. Marineland, delfinárium show busszal, óriás csúszdák használatával: 40 €.

8. NAP
GAUDÍ MESTERMŰVEI BARCELONÁBAN

Fakultatív programunk egésznapos. A részvételi szándékot az út megrendelésekor, még Magyarországon jelezni kell, mert a helyszínen azt már nem tudjuk elfogadni. Szintén megrendeléskor kell közölni, ha Gaudí mestermunkáinak, a grandiózus Sagrada Familia bazilikának és az egyedi Güell Parknak a belső kialakítását is meg szeretnék tekinteni. Mi hetekkel az indulás előtt megvesszük ehhez a belépőjegyeket. A jegyek árai az alap kirándulás részvételi díján felül fizetendőek. Helyszíni jegyvásárlásra nincs mód! A barcelonai városnézés során további látványosságok: Gótikus negyed, Ramblas – mely Barcelona Váci utcája –, Kolumbusz-oszlop, Gracia sugárút... A városnézésre lehet úgy is jelentkezni, hogy ha valaki nem akarja belülről is megtekinteni ezeket a látványosságokat, hanem egyénileg akar nézelődni a városban. Nekik amikor a csoport belülről szemléli az érdekességeket szabadprogram lesz. Fakultatív Barcelona kirándulás: 50 €. A partnernél a helyszínen fizetendő. Jelentkezéskor, Magyarországon fizetendő: „Gaudí mestermunkák belülről” alapprogram kiegészítés: Sagrada Familia és Güell Park (belépő + kötelező helyi idegenvezető): 26.000,- Ft.

9. NAP
PIHENÉS, ESTE FAKULTATÍV FLAMENCO SHOW

Egész nap pihenés, majd vacsora után busszal megyünk egy közeli kisvárosba. Itt tekintünk meg egy zenés táncos spanyol estet. Az este folyamán a jellegzetes flamenco tánc mellett kiváló gitárjátékot is hallhatunk. A program árában a sangria és a helyi pezsgő (cava) fogyasztása is benne van, miközben gyönyörű ruhákban és kellemes, dallamos zenében gyönyörködhetünk. A teljes esti program indulástól érkezésig kb. 3,5 óra. Fakultatív spanyol zenés est italfogyasztással: 60 € (minimum létszám: 30 fő).

10. NAP
LLORETTŐL AVIGNONIG – FRANCIAORSZÁGON ÁT

Franciaország felé indulunk, délután pedig megállunk Avignonban, az egykori pápai székhelyen. Kb. 1,5 órás sétát teszünk az ódon hangulatú városfalak között. Megtekintjük az „avignoni fogság” emlékeit: a monumentális Pápai Palotát, a mellette álló román-gótikus templomot és a dalból is ismert Csonka hidat. Ezután folytatjuk utunkat a festői fekvésű Grenoble-ban lévő szállásunkig.

11. NAP
GENF ELEGANCIÁJA ÉS BERN MŰEMLÉKEI

Reggeli után Svájcba, Genfbe utazunk. Kb. egyórás sétánk során megcsodáljuk a Genfi-tó elegáns partját, a virágórát és a belvárost. Kora délután Bernben folytatjuk városnézésünket: felkeressük a Rózsakertet, a Medveárkot, majd az UNESCO Világörökség részét képező árkádos óvárost a Városházával, az Óratoronnyal és a monumentális Münsterrel. Ezután vadregényes hegyvidéki tájak és csodás tavak között utazunk szállásunkra.

12. NAP
MONDSEE A TÓPARTI GYÖNGYSZEM ÉS HAZAÚT

Reggeli után hazafelé indulunk. Útközben megállunk a Salzkammerguti-tóvidék egyik legszebb városában Mondseeben. Séta a központban és a tóparton. Ezt követően folytatjuk utunkat Magyarországra. Érkezés várhatóan 21 óra (+/-30 perc) körül Budapestre. Ezután vidéki utasainkat a visszaigazolt leszállási helyükre szállítjuk.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az út kiemelt értékei:

  • Egyhetes spanyol nyaralás fakultatív programokkal
  • Gaudí Barcelonája a Sagrada Famíliával
  • Monacói kirándulás, francia parfümgyár
  • Avignon Csonka Híd és a pápai templom

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

A teljes alapprogramot
11 éjszaka szállást 3 és 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban
Spanyolországban (7 nap) félpanziós, a tranzitszállásokon reggelis ellátást (szeptemberben 8 nap félpanzió)
Modern, légkondicionált turistabusszal történő közlekedést
Ingyenes fel- és leszállási lehetőséget 15 városból
Magyar nyelvű tapasztalt idegenvezetőt a programok során
Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)

Részvételi díj nem tartalmazza: 

baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást
idegenforgalmi adó
fakultatív programok árát
helyszíni belépők összegét

Helyszíni költségek leírása: 
Figueras - Dali Múzeum 14 €
Helyi és idegenforgalmi adók 15 €
 
Belépők ára: kb.: 29 € + fakultatív kirándulások
Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szolgáltatók előzetes értesítés nélkül is megváltoztathatják a belépők árait.
 
Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított 30 napon belüi foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő

Kiutazási forma: 
busz
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Klímás, turistautakra tervezett autóbusszal.

Felszállási lehetőségek:
Budapest Le/felszálló kb. reggel 6:30 OMV benzinkút, Üllői út-Ecseri út kereszteződése,
Budaörs Le/felszálló kb. reggel 7:15 MOL benzinkút, McDonalds mellett
Debrecen Le/felszálló kb. reggel 2:00 Möbelix parkoló, Balmazújvárosi u. 4
Dunaújváros Le/felszálló kb. reggel 5:15 Decathlon parkoló
Füzesabony Le/felszálló kb. reggel 4:20 Maklári körforgalom, MOL-kút
Gyöngyös Le/felszálló kb. reggel 4:45 Régi 3-as út Orlen benzinkút
Bonyhád Le/felszálló kb. reggel 3:40 MOL benzinkút
Győr Leszálló M1 Arrabona Pihenő (menetiránynak megfelelően)
Tatabánya Leszálló Vértesszőlősi ORLEN kút
Kecskemét Le/felszálló kb. reggel 5:00 Alföld Áruház mögött volt Domus parkoló
Kiskunfélegyháza Le/felszálló kb. reggel 4:30 Városháza előtti buszmegálló
Miskolc Le/felszálló kb. reggel 3:20 Búza tér, McDonald's parkoló
Pécs Le/felszálló kb. reggel 3:00 Jókai utca - Vasút utca sarkán lévő parkoló
Szeged Le/felszálló kb. reggel 4:00 Széchenyi tér 9, régi Szeged étterem (taxi állomás
Szekszárd Le/felszálló kb. reggel 4:00 Újvárosi temető melletti Shell-kút
Hegyeshalom Leszálló Hegyeshalmi Határátkelő, Hegyeshalom
Nagykanizsa Felszálló kb. reggel 10:15 Tesco parkoló
Paks Le/felszálló kb. reggel 4:40 Régi 6-os út OMV benzinkút
Siófok Felszálló kb. reggel 9:00 Avia kút, Vak Bottyán u. 45
Székesfehérvár M7 Felszálló kb. reggel 8:15 M7-es melletti Shell-kút
Hatvan M3 Le/felszálló kb. reggel 5:00 M3-as kerekharaszti pihenő MOL-kút
Tolna Le/felszálló kb. reggel 4:15 Penny Market parkoló
Inárcsi pihenő Le/felszálló kb. reggel 5:30 M5-ös melletti Vénusz panzió parkolója
Mosonmagyaróvár/ M1 Leszálló M1-es - Mosoni pihenő
Tata/M1 Leszálló M1-es melletti Shell-kút
Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.

Beutazási feltételek: A személyi igazolványnak vagy az útlevélnek az utazás utolsó napjáig érvényesnek kell lennie. Az aktuális és hivatalos beutazási szabályokról itt tájékozódhat: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazas/utazasi-tanacsok-orszagonkent
Időeltolódás: A meglátogatott országokban nincs időeltolódás Magyarországhoz képest.
Öltözködés: Melegben kalap, napszemüveg, napvédő krém használata ajánlott. Legyenek körültekintőek, a napsugárzás erős lehet. Gyalogláshoz, városnézéshez könnyű, kényelmes cipőt és ruházatot javaslunk. Templomok látogatásához megfelelő öltözet, a térd feletti részek és a váll takarása szükséges.
Időjárás: Meleg idő várható, 30-35 °C, de több is előfordulhat. Sok folyadék fogyasztása ajánlott.
Program: Bizonyos látványosságok esetében (pl. múzeumok) helyi vezető segíti idegenvezetőnk munkáját a hivatalos előírásoknak megfelelően.
A nyaralás ideje alatt a fakultatív kirándulások több idegenvezető közreműködésével valósulnak meg.
A programszöveg végén és a katalógus 36. oldalán részletesen tájékozódhat a katalán fakultatív kirándulásokról.
A Gaudí-jegyekről és az Andorra kiránduláson való részvételről már foglaláskor érdemes dönteni, hogy garantálni tudjuk a belépőket.
Az út során a programok sorrendje felcserélhető. Mindig igyekszünk a legoptimálisabb megoldást megtalálni a csoport számára. Az utas által helyszínen befizetett, de azt követően saját elhatározásából az utazás során igénybe nem vett fakultatív programok után visszatérítés nem jár.
Szállás: A lloreti szállodában van étterem, bár és medence napozóval. A szálloda étterméből ételt kivinni tilos! A szálloda egész területén elérhető WIFI szolgáltatás.
A spanyolországi szállodák praktikusan, de egyszerűen berendezettek. Szekrény, ágyak, vastag szivaccsal és kis éjjeliszekrény a berendezése. Minden szobához tartozik légkondicionáló, tusoló, WC. Hűtőszekrény nincs a szobákban!
A szállodák recepciójánál széf bérelhető. Pénzének biztonságos tárolására javasoljuk.
Lloretben a part sima, nagyon apró kavicsos, viszonylag gyorsan mélyülő.
3 ágyas szobák: A katalógusban is feltüntetjük, hogy a szállodákban a 3 ágyas szobák nem nagyobb alapterületűek, mint a 2 ágyasok, és a 3. ágy általában kinyitható pótágy, vagy kisebb méretű kanapéágy.
Biztonság: Vigyázzanak értékeikre. Útlevelet, sok pénzt ne vigyenek le a tengerpartra.
A szobák elhagyása esetén az ablakokat, erkélyajtót mindig zárják be! Spanyolország biztonságos, de azért figyeljenek értékeikre.
Kerüljék azokat, akik 1 €-ért az utcán árusítanak, „ajándékoznak” bármit (virágot, térképet…).
Pénzüket rejtettebb belső zsebbe tegyék. Hasznos, ha a pénzüket nem egy, hanem több helyen tartják.
Készítsenek útiokmányukról fénymásolatot és azt vigyék magukkal a napi kirándulásokra. Az utazáshoz szükséges személyi igazolvány vagy útlevél beszerzése - amennyiben azt ellopják, vagy elvesztik -, időigényes és sok esetben nehézkes, mivel általában a kinti konzulátuson kell azt igényelni.
Víz: Spanyolországban a csapvíz tiszta, de fogyasztása, elsősorban íze miatt, nem javasolt.
Dugalj: A feszültség és dugalj európai szabvány szerinti.
Pénzváltás: A hivatalos fizetőeszköz az euró (EUR), kivéve Svájcban, ahol a hivatalos fizetőeszköz a svájci frank (CHF). Borravaló: kb. 10%-ot szokás adni az éttermekben.

Vélemények, értékelések
4.8
1 értékelés alapján
Szervezés értékelése
5.0
Program értékelése
5.0
Szállás értékelése
4.0
Túravezetők értékelése
5.0
Utazás értékelése
5.0
Szécsény
4.8
Gyönyörű tájakon jártunk 7 országot és 3 miniállamot érintettünk. A program tartalmas, változatos volt. Az idegenvezető Gulyás Miklós szuper! A fakultatív programok közül Barcelóna volt a legjobb. A francioaországi szállások nem igazán voltak kényelmesek, de elfogadhatóak. Az ételek finomak, bőségesek. A 4000 km-t úgy tettük meg hogy észre se vettük mivel az idegenvezető hol lexikális tudásával kápráztatott el, hol pedig szórakoztatásunkban jeleskedett. Összességében nagyon jól éreztük magunkat.
Írjon véleményt Ön is!

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!