Látnivalók Firenzében: a Ponte Vecchio
Firenze gyönyörű panorámával büszkélkedő folyója, az Arno felett számos értékes és szép híd ível át, amilyen a Ponte alle Grazie, vagy a Ponte Santa Trinita is, de mind közül talán az apró boltocskákkal ékített Öreg híd, a Ponte Vecchio a legismertebb és leglátványosabb.
Helyén már az ókorban is híd állott, melynek alapjai kőből, felépítménye fából készült. Ezt a hidat 1117-ben egy áradás elmosta, újjáépítették, de egy újabb árvíz 1333-ban ismét tönkre tette. Az újabb hidat Taddeo Gaddi tervei alapján 1345-ben építették meg - legalábbis Giorgio Vasari szerint, a modern feltételezések inkább Neri di Fioravantinak tulajdonítják a terveket.
Egykor a híd mind a négy sarkát egy-egy torony védte, ezek közül mára csak a dél-keleti Torre dei Mannelli maradt épen, annak ellenére is, hogy a Vasari-folyosú megépítésekor le kellett volna bontani. A tornyot birtokló Mannelli-család elérte, hogy lebontása helyett a folyosó kerülje meg a tornyot.
A Ponte Vecchio három kőíve közül a középső 30 méter széles, míg két szélső íve 27 méter szélesek, magasságuk pedig 3,5 - 4,4 méter között változik.
Eleinte (1442-1593) mészárosok működtek a hídon, akik az adómentesség okán választották maguknak ezt a helyet. Őket az idők során felváltották az ékszerészek, aranyművesek és ötvösök. A ma is látható üzletek - melyeknek fecskefészekként falra tapadó hátsó traktusai a folyó felőli oldalról jól láthatók - csak a XVII. században épültek.
A legenda úgy tartja, hogy a csőd gazdasági koncepciója is innen ered: amikor egy kereskedő tönkrement, és már nem tudta kifizetni adósságait, az asztalt (olaszul ‘banco’), melyről portékáit árusította, a rendre felügyelő katonák összetörték (olaszul ‘rotto’), így ezt a gyakorlatot ‘bancorotto’-nak nevezték (az angolban a csőd ma is ‘bankruptcy’). Mivel a kereskedőnek már nem volt árusító asztala, semmit sem tudott eladni.
1944. augusztus 4-én a németek Firenzén keresztül vonták vissza csapataikat, s a visszavonulás során az Arno összes hídját felrobbantották, kivéve a Ponte Vecchiot. Állítólag maga Hitler tiltotta meg az Öreg híd lerombolását, mert annyira szerette. A valóságban azonban sokkal inkább a két oldalon romhalmazban álló épületek akadályozták meg a hídhoz való hozzáférést, s nagy valószínűséggel inkább ennek köszönhette túlélését, semmint a Führer nagylelkűségének és művészetpártolásának.
1966-ban azonban egy hatalmas áradás súlyos károkat tett a hídban, melyet csak egy év megfeszített munkájával tudtak helyrehozni.
Az üzletek feletti második szinten fut keresztül a Corridoio Vasarino, vagyis a Vasari-folyosó, mely az Uffizi-képtáron és a Ponte Vecchion keresztül a Pitti-palotát és a Palazzo Vecchiot köti össze, így megkönnyítve az uralkodók közlekedését otthonuk és munkahelyük között. A folyosót 1565-ben Giorgio Vasari építette Francesco de Medici esküvője alkalmára. A Ponte Vecchio olyan irodalmi alkotásban is feltűnik, mint Dante Isteni színjátéka:
“A Ház, melytől Firenze könnye csorgó,
mivel az ő jogos boszúja tette,
hogy sorsotok ma vígből búsra forgó,
még díszben állott, lakóival egybe';
óh, Buondelmonte! mégis mért futottál
nászától, másnak csábjait követve?
Sok volna víg, aki szomoru lett már,
ha az Emába vesztett volna Isten,
mikor először közibénk jutottál.
De ama csorba kőnek, mely a vízben
tükröz a hídról, áldozva, Firenze
kellett, hogy minden békét elveszítsen.”
(Paradicsom, XVI. 140-7. Babits Mihály fordítása)
A híd elején látható kő ( Dante idézetével) azt a helyet jelöli, ahol 1215-ben az Amidei család Buondelmonte de’Buondelmontit meggyilkoltatta, kirobbantva ezzel a guelfek és ghibellinek konfliktusát (a XII-XIV. században kitört invesztitúraharc során a guelfek a pápákat, a ghibellinek a német-római császárokat támogatták).
A híd közepén találjuk Benvenuto Cellini, a reneszánsz Firenze világhírű aranyműves, szobrász, festő zsenijének mellszobrát, melyet a hídon dolgozó aranyművesek állíttattak a XX. század elején. A szobor közelében feltűnhet a sok szerelem-lakat, melyeket időről időre leszedet a firenzei városvezetés, mivel a számolatlanul felrakott, és súlyos fürtökben lógó lakatok komoly károkat tehetnek az évszázados hídban. A szokás úgy tartja, hogy ha a szerelmesek nevük kezdőbetűjével lakatot tesznek a hídra, majd annak kulcsát az Arno-folyóba dobják, szerelmük örökké megmarad. Hasonló lakatfalak vannak már az Uffizi-képtár előtt, de a Ponte Vecchio más részein is. Érdemes tudni azonban, ma 50 eurós bírságot kell annak fizetni, akit e “bűncselekménnyel” tetten érnek. A Ponte Vecchion ma is egymást érik az exkluzív, drága és különleges ékszereket árusító üzletecskék, melyek a firenzei kézműves ipar legmagasabb csúcsát képviselik, míg a Mannelli-torony aljában fagylaltozó működik.
Essék még néhány szó a szomszédos Ponte Santa Trinita hídról is, melyet 1567-ben Bartolomeo Ammannati épített, minden valószínűség szerint Michelangelo tervei alapján. A hidat 1944-ben a németek felrobbantották, később azonban újjáépült. Négy sarkát a folyóágyból kiemelt szoborcsoport díszíti (az alakok a négy évszakot szimbolizálják). A szobrok - melyeket más és más szobrász alkotott - II. Cosimo és Ausztriai Mária Magdaléna esküvőjére készültek 1608-ban. Firenze történelmi belvárosának részeként mindkét híd UNESCO védettséget élvez.
A toszkán főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Firenzében című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697536403_53001524-2138705996175131-7534494349497729024-o_0.jpg?itok=NoL2_do0 |
Karnevál Toszkánában, ViareggiobanFirenze, Pisa, Lucca és Viareggio karneválja
Következő indulás: 2027. február 19.
128.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37301/mini-toszkana-kis_0.jpg?itok=ZdgenHAW |
Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában4 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2027. március 12.
137.700 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1721982464_izek-imak-szerelmek-toscana-erzelmekkel-tele-szilveszter-600-400_0.jpg?itok=-YAuRbh0 |
Szilveszter ToszkánábanSiena, Firenze, Pisa, Lucca, San Gimignano
Következő indulás: 2026. december 29.
189.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1700229799_venice-4295692-1920_0.jpg?itok=usj4TezY |
Karnevál Velencében - 3 napKarnevál a kalmárok városában
Következő indulás: 2027. január 30.
89.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/venice-920862_0.jpg?itok=-euBzlFA |
Velence - Padova és Treviso3 napos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2026. november 13.
104.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/_im30580.jpg?itok=YVvryrE9 |
Rina Hotel **** AlgheroOlaszország / Szardínia / Európa / Alghero / Észak-Szardínia
299.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velencei-regatta-nagy.jpg?itok=yg0CjfuN |
Látnivalók VelencébenOlaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/romai-latnivalok.jpg?itok=GGS7RVGN |
Látnivalók RómábanOlaszország / Róma
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szicila-latnivalok1.jpg?itok=uejDg53g |
Szicília látnivalókOlaszország / Szicília
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/wedding_pics_759_tn.jpg?itok=fCF8t0i9 |
Vacsora a Dávid-szoborral húszezer euróértEtédi Alexa, 2013. július. 22Európa / Olaszország / Nápoly / Róma / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/villo_firenze_289_tn_1.jpg?itok=0lWpRcHf |
Firenzei látnivalókEtédi Alexa, 2013. február. 13Európa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szepmuvmuzfir.3.jpg?itok=dzNKVWdz |
Látnivalók Firenzében: a Szépművészeti Akadémia (Accademia di Belle Arti)Etédi Alexa, 2013. február. 08Európa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_firenze_296_tn.jpg?itok=-pH9zkXB |
Látnivalók Firenzében: A Pitti-palota és a Boboli-kertEtédi Alexa, 2013. február. 08Európa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/wedding_pics_451_tn.jpg?itok=hpry688q |
Látnivalók Firenzében: a Santa Croce templomEtédi Alexa, 2013. február. 07Európa / Olaszország / Firenze
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |







































































