Látnivalók Firenzében: a Santa Croce templom

Hallottak már a Stendhal-szindrómáról (más néven Firenze-szindróma, vagy hyperkulturémia)? Nos, a Santa Croce templomban (és úgy általában egész Firenzében) érdemes lesz vele vigyázni. E pszichoszomatikus betegséget az egy helyen, óriási adagban jelen lévő, feldolgozhatatlan mértékű, és lenyűgözően szép művészeti alkotások váltják ki, tünetei pedig a hirtelen gyors szívverés, szédülés, önkívületi állapot, zavarodottság, sírógörcs, bűntudat, esetleg hallucináció és ájulás. A betegség a híres XIX. századi francia szerzőről, Stendhalról kapta a nevét, aki 1817-es firenzei útja során tapasztalta a jelenséget, állítólag a Santa Croce templomban tett látogatása során. Az elkövetkező csaknem kétszáz évben további ájulásos esetekről számoltak be a firenzei látnivalókat megcsodáló, művészetkedvelő turisták körében, de az orvostudomány csak 1979-ben ismerte el hivatalosan a betegséget, miután az olasz pszichiáter, Graziella Magherini több mint 100 turista között mutatta ki a tüneteket.

S most akkor lássuk végre magát a templomot, amely ilyen mély nyomot hagyott Stendhalban. A gyönyörű Santa Croce (Szent Kereszt) bazilika a hasonló nevű téren, Firenze belvárosában található, s 115 méter hosszú főhajójával a világ legnagyobb ferences rendi bazilikája. Egyszerű külső díszítése (mely a szigorú ferences puritánságot tükrözi), a fehér-zöld márvány lapok harmonizálnak a tőle alig 800 méterre észak-keletre található dóm külső burkolatával. Építészeti stílusa a gótikus és a reneszánsz keveredése, neogótikus homlokzata azonban csak a XIX. század második felében készült (Nicolo Matas). Alaprajza egyiptomi-, vagy más néven antalkereszt ( Szent Ferenc szimbóluma). 

A legenda úgy tartja, hogy a bazilikát maga Assisi Szent Ferenc (1181-1226) alapította, bár a jelenleg is látható épület alapjait csak 1294 májusában tették le egy régebbi templom helyén. Tervezője ugyanaz az Arnolfo di Cambio volt, mint a dóm első építésze. A Santa Croce 1385-ben készült el, de csak 1442-ben lett felszentelve. A bazilika udvarában találjuk a Pazzi-kápolnát, mely a gazdag firenzei család, a Pazzik sírbolt-temploma volt, s melyet a nem kevésbé nevezetes Filippo Brunelleschi épített 1441 és az 1460-as évek között.

A bazilika tizenhat kápolnájának freskói többségét Giotto és tanítványai festették, csodálatos műveik zöme ma is megcsodálhatók a falakon. Eredeti szentélyrekesztőjét az 1560-as években, az ellenreformáció idején eltávolították, későbbi belső átépítését Giorgio Vasari vezette.

A templom neogótikus homlokzatán látható Dávid-csillag a XIX. századi zsidó származású építész, Nicolo Matas munkája. Matas szintén a templomban szeretett volna temetkezni, de zsidó vallása miatt végül a falakon kívül, az előtérben helyezték végső nyugalomra.
Az 1966-os árvíz, mely Firenze nagy részét elárasztotta, a Santa Croce templomba is betört, s a sár, az egyéb szennyezések és a kifolyt fűtőolaj felbecsülhetetlen károkat okoztak az ott található műemlékekben, melyek helyreállítása több hónapnyi munkát jelentett.

A Santa Croce templom számos világhírű itáliai művész és tudós végső nyughelye, s mint ilyet, úgy is nevezik, mint az Itáliai Dicsőség Temploma. A többi között itt találjuk Galileo Galilei (fizikus, matematikus és csillagász), Lorenzo Ghiberti (szobrász), Niccolo Macchiavelli (politikus, humanista író), Michelangelo Buonarroti (szobrász, festő, építész) és Gioacchino Rossini (zeneszerző) sírját, valamint Dante Alighieri (költő), Guglielmo Marconi (feltaláló) és Enrico Fermi (Nobel-díjas fizikus) kenotáfiumát (jelképes sír).

De mit tegyünk mégis, ha netán észlelnénk magunkon a Stendhal-szindróma jeleit? Pihentessük lábainkat, szemünket, együnk valamit, s a városnézés folytatását halasszuk másnapra.

A toszkán főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Firenzében című oldalon olvashat részletesebben.