Látnivalók Firenzében: A Pitti-palota és a Boboli-kert

Egy rövid sétára a Ponte Vecchiotól, az Arno-folyó déli partján található a meglehetősen szigorú és puritán homlokzattal rendelkező, reneszánsz Pitti-palota, melynek magja még 1458-ban épült, egy gazdag firenzei bankár, Luca Pitti számára. Korai történetét különös legendák szövik át, ilyen az is, amely szerint első tulajdonosa nagyobb ablakokat akart építtetni az épületre, mint amekkora a bejárati kapu volt. Giorgio Vasari ugyan azt állítja, hogy a palota tervezője Brunelleschi volt, de ez nyilvánvalóan téves megállapítás, mivel a híres építész 12 évvel korábban elhunyt, mint ahogy a palota építése elkezdődött volna. Így valójában tanítványa, Luca Fancelli lehetett az, aki a megbízást kapta, bár bizonyosan ez sem megállapítható.

Maga a hatalmas, rusztikus kövekből emelt, szigorú építési szabályokat követő épület leginkább egy római kori aquaductra (vízvezeték) hasonlít három szinten ismétlődő, boltíves ablak megoldásaival. Ez az építészeti stílus a maga korában nem számított divatosnak, s a palota nem versenyezhetett a Mediciek szép reneszánsz épületeivel, később azonban kiállta az idők próbáját: a XVI-XIX. század között épült paloták gyakran utánozták ezt a megoldást.

Luca Pitti azonban (Idősebb) Cosimo de Medici halála (1464.) után csődbe ment, így az építkezést félbe kellett hagyni, s amikor 1472-ben elhunyt, hatalmas palotája befejezetlen maradt. Az épületet 1549-ben vásárolta meg Toledoi Eleonóra, I. Cosimo de Medici nagyherceg felesége. A hercegi család azon nyomban megbízta Giorgo Vasarit a palota kibővítésére: hátsó traktusához egy újabb épülettömböt építettek, így az épület méreteiben szinte duplájára nőtt. Ugyanekkor épült a híres Vasari-folyosó is, mely a Mediciek korábbi székhelyét, a Palazzo Vecchiót kötötte össze az Uffizi-palotán és a Ponte Vecchión keresztül a Pitti-palotával. A Vasari-folyosó ma az Uffizi-képtár tulajdonában van, s egész hosszában nevezetes műtárgyaknak ad helyet. A Vasari-folyosót az 1966-os nagy árvíz során súlyos sérülések érték.

A Pitti-palota eleinte csak az udvar hivatalos vendégeinek elszállásolását szolgálta, később azonban, (Eleonora és Cosimo fia) I. Ferdinánd és felesége, Ausztriai Anna ide költöztette át udvarát és a Mediciek egész művészeti gyűjteményét.

Ekkor került a Mediciek tulajdonába a palota mögött magasodó Boboli domb is, melyből Niccolo Tribolo tájépítész, majd Bartolommeo Ammannati (építész és szobrász) egy szabályos barokk parkot, a Boboli-kertet alakított ki. A tervek szerint a kert fő látványossága a palota fő blokkja (corps de logis) mögött található amphiteatrum, egyfajta udvari szabadtéri színház volt, amelyben már 1476-ban játszottak darabot (Publius Terentius Afer komédiáját, az Andriát). Ammannati egy ún. összekötő ‘cortilével’ (udvar) egészítette ki a Pitti-palota Boboli-kert felé néző oldalát, ezzel összeköttetést teremtve a palota és az újonnan kialakított kert között. Itt a cortilében kapott helyet a Mózes-grotta (mesterséges barlang, amely a barokk kertek kedvelt eleme volt), melyben a korábban is itt álló vörös porfír szobor látványosabb helyre került. A cortile teraszán pedig egy monumetális szökőkutat épített, melyet később Giambologna tanítványának, Francesco Susininek Articsókás kútja váltott fel (1641).

Egy másik különös grottát is találunk a Pitti-palotához (és az itt beérkező Vasari-folyosóhoz) kapcsolódva, mely Bernardo Buotalenti alkotása. Egyszerű, alsó homlokzatát még Vasari tervezte, felső részén - mely már Buotalenti műve - a Mediciek címerét gazdagon díszített sztalaktitok, függőcseppkövek ölelik körbe. Belső tere három kamrára oszlik, melyeket állatok, növények, szatírok, lugasok festett és kifaragott alakjai díszítenek. A harmadik kamrában találjuk Giambologna Vénuszt ábrázoló szökőkútját.

A Boboli-kert az első és legismertebb XVI. századi itáliai kert. E stílus jellemzői a széles, kavicsos utak (allée), szobrok, szökőkutak rafinált kialakítása, a klasszikus görög-római kor kedvelt elemeinek (grották, nympheumok, kerti templomok) újraéledése. Azonban a parknak a városra nyíló pazar kilátása, nyitottsága meglehetősen szokatlan volt ebben a korban. Mivel a kertnek nem volt természetes vízforrása, így mesterséges csatornát és hozzá kapcsolódó öntöző rendszert kellett építeni, hogy a növényeket és kutakat friss vízzel lássák el. A kert a XVII. században érte el ma is ismert 11 hektáros kiterjedését, s lett a világ egyik legszebb, kertművészetet bemutató szabadtéri múzeuma.

A XVII-XVIII. században tovább folytatódtak a palota bővítései. A Pitti-palota a Mediciek kihalásáig (1743.) a család tulajdonában maradt, ezt követően az ausztriai Lorraine-házhoz (Habsburg-Lorraine család), I. Ferenc német-római császárhoz került. Rövid időre Napóleon is magáénak tudhatta, majd bukása után újra visszakerült a Lorraine-ház birtokába.
1860-ban Toszkána a Savoyai-dinasztia fennhatósága alá került, ezután II. Viktor Emánuel olasz király élt benne 1871-ig. Végül unokája, III. Viktor Emánuel 1919-ben a nemzetnek ajándékozta, s a Pitti-palotából múzeum lett.

A Pitti-palota ma Firenze legnagyobb múzeum komplexuma, mely magában foglalja a Választófejedelmi Galériát, ahol több mint 500 kiemelkedő reneszánsz festményt csodálhatunk meg (a többi között Raffaello, Tiziano, Rubens, Caravaggio, vagy Pietro da Cortona munkáit - a gyűjtemény a XVIII. század végén nyílt meg a nagyközönség számára), vagy az Uralkodói Lakosztályokat (14 terem), amely a Mediciek és örököseik lakóterét mutatja be, igaz, e termek jelentősen megváltoztak a Mediciek kora óta. De itt találjuk a Modern Művészetek Galériáját, az Ezüst és Porcelán Múzeumokat, illetve a Jelmez Galériát, ahol a XVI. század óta gyűjtött színpadi viseleteket mutatnak be (de egyben az olasz divat történetét is megismerhetjük itt), s nem utolsó sorban a Kocsi Múzeumot, mely a nagyhercegi udvartartás közlekedési eszközeit mutatja be a XVIII-XIX. századból.

A toszkán főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Firenzében című oldalon olvashat részletesebben.