Luther Márton nyomában II. - Eisenach és Wartburg vára
2017 Luther Márton éve volt: ekkor ünnepelték a reformáció 500 éves fennállását, melyet Németország szerte kultúrális programokkal, koncertekkel ünnepelnek. E dátum azonban - amikor a híres lelkész, reformátor kitűzte 95 pontból álló téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, útjára indítva ezzel a reformációt, azaz a hitujítás mozgalmát - egy sokkal nagyobb volumenű, egy egész évtizedet felölelő (2008-2017) kultúrtörténeti programsorozat záróakkordja. Ha jobban belegondolunk, tíz esztendő nem is olyan sok egy fél évezredért. E jubileum apropóján mi is felkerekedtünk, s végigjártuk Luther útját, felkerestük a leghíresebb városokat, ahol megfordult és alkotott, s melyek a protestantizmus megszületésének tanúi voltak.
A fiatal Luther 1498-ban, 15 esztendősen érkezett a gyönyörű türingiai Eisenachba az itt tanító ferencesekhez. Szigorú, de szerető szülei, Hans és Margarethe Luder legidősebb fiúkat ügyvédnek szánták, így Martin eddigi tanulmányait (1488-tól Mansfeldben, majd 1497-től Magdeburgban) a hét szabad művészet szellemében végezte, egész pontosan ezek első csoportját, az ún. triviumot, azaz a latin nyelvtant, a retorikát és a logikát tanulmányozta. Korai tanulmányait, illetve az őt körülvevő légkört következetes szigorúsága miatt a purgatóriumhoz és a pokolhoz hasonlította, pedig Eisenach városa a középkorban sem lehetett barátságtalan hangulatú település.
Az elragadó kisváros hosszú történelemre tekint vissza, hiszen a közelben magasodó Wartburg várát már a XI. században említik, majd alatta három településből alakult ki Eisenach városa a XII. században. A városban ma is számtalan középkori fagerendás házat csodálhatunk meg, s egész központja olyan benyomást kelt, mintha csak a XV-XVI. századba repültünk volna vissza. Luther diákként 1498 és 1501 között a Cotta család késő gótikus stílusú, favázas házában élt, ahol a család gyermekeinek korrepetitora volt. Az épület - melynek homlokzatát 1563-ban fejezték be, majd 1636 után egy felsőbb emelettel látták el, 1897-től pedig "Lutherkeller" néven vendéglőként működött, végül 1944-ben egy bombatámadás következtében majdnem végleg megsemmisült - 1956 óta múzeum, ahol multimédiás kiállítás keretében ismerkedhetünk meg a reformátor diákéveivel.
Eisenach másik nevezetes személyisége Johann Sebastian Bach volt, aki az elragadó türingiai városkában született. A több mint 600 éves Bach-ház - mely 1906 óta múzeum - annak az egykori épületnek a közelében áll, ahol a komponista 1685-ben született. A felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény legérdekesebb darabjai azok a régi hangszerek, melyek a XVIII-XIX. század zenei ízlését szolgálták ki, melyeken egykor maga Bach is játszott, melyekre műveit írta. Eisenach vásárterén magasodik a barokk stílusú Szent György templom, ahol Bachot megkeresztelték. Maga az épület jóval idősebb, már a XII. században is templomként működött, nekünk magyaroknak egy további érdekességgel is szolgál: itt tartotta esküvőjét Árpádházi Szent Erzsébet és IV. Lajos tartománygróf 1221-ben. A tornyot csak 1902-ben építették a templomhoz.
Aki Eisenachban jár, semmi képpen ne hagyja ki Wartburg várát. A város mellett magasodó, erdőkkel körbevett sziklaorom tetején trónoló erősség 1068-ban épült. Mesebeli kastélyra emlékeztető külső megjelenése, termei, díszítése és gyűjteményei valóságos időutazást jelentenek. A legelső palotaépületből szinte semmi nem maradt meg, a kő alapokra valószínűleg fából készült felépítményt emeltek. A palota a XII. század derekán élte fénykorát, ebből a korból származik a ma is látható reprezentatív lakóépület, majd a század végére Wartburg a német költészet fellegvára is lett, számos dalnokversenyt rendeztek falai között. Az épület csodálatos falfestményei a Tannhauser című Wagner-opera részleteit jelenítik meg, melynek jelenetei szintén itt játszódtak. II. Lajos bajor király ezt a várat vette mintának a Neuschwansteini kastély építésekor, mely nem csak körvonalaiban hasonlít Wartburg várához, hanem még a dalnokok terme is ugyanolyan.
Wartburg várának magyar jelentősége is van: 1221 és 1227 között itt élt Árpádházi Szent Erzsébet is. A Németország szerte nagy tiszteletnek örvendő Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd leánya volt, akit négy évesen jegyeztek el I. Hermann türingiai őrgróf Hermann nevű fiával, akinek 1216-os halála után Erzsébet a fiatalabb fiúval, Lajossal lépett frigyre 1221-ben. A boldog házasságból három gyermek született. Erzsébet Istennek tetsző vezeklő életet élt, s támogatta a szegényeket, elesetteket: menedékhelyet hozott létre árva gyerekek számára, kórházat alapított, ahol maga is kivette a részét az ápolásból, s megnyittatta Wartburg éléstárait a rászorulók előtt. Lajos halála után a 20 éves özvegynek el kellett hagynia otthonát, s végül Marburgban lelt menedékre. Sírja mellett számos csoda történt, ezért 1235-ben IX. Gergely pápa szentté avatta. Erzsébet életének számos pillanatát (köztük a rózsa csodát) megcsodálhatjuk a Wartburg várában látható festményeken (Moritz von Schwind), illetve mozaikokon.
1521. május 4. és 1522. március 1. között Wartburgban lelt menedéket Luther Márton is, akit Bölcs Frigyes választófejedelem raboltatott el, útban hazafelé a wormsi birodalmi gyűlésről, megmentve ezzel a reformátort a birodalmi átok következményeitől. Luther - György lovag (Junker Jörg) álnéven - itt fordította le a Bibliát görögről német nyelvre. Szobája ma a várnagyházban található, asztalán egy eredeti első kiadású Újtestamentum látható. Wartburg vára persze más nevezetes embereket is falai közé csábított, így számos alkalommal megfordult itt Johann Wolfgang von Goethe is (1777). A várat 1853-ban építették újjá a kor divatjának megfelelően historizáló stílusban.
Elhagyva a szokatlanul hűvös és esős, ámde annál szebb Eisenachot, Luther-túránkat a tartomány székhelyén, a csodálatos Erfurtban folytattuk, ahová az ifjú Martin 1501-ben érkezett, hogy tanulmányait az Erfurti Egyetem bölcsészettudományi karán folytassa, s apja kívánságára jogi stúdiumokba is kezdjen. 1505-ben azonban, hazaúton Stotternheimből, félelmetes vihar lepte meg, s ez örökre megváltoztatta az életét, de a várostól, Erfurttól sosem szakadt már el véglegesen. Felkerekedtünk hát mi is, hogy közelebbről is megcsodáljuk a számtalan építészeti gyöngyszemmel telehintett türingiai székhelyet.
Az utat a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatta. További információ: http://www.germany.travel/hu
https://utazom.com/nemetorszag/eisleben/luther-marton-nyomaban-I-eisleben
https://utazom.com/nemetorszag/erfurt/luther-marton-nyomaban-III-erfurt
https://utazom.com/nemetorszag/wittenberg/luther-marton-nyomaban-iv-wittenberg
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1719996440_rothenburg_0.jpg?itok=4CfeRgY4 |
Bajor Advent: Nürnberg, Rothenburg és RegensburgPassau és a romantikus Rothenburg ob der Tauber, a ˝Karácsonyváros˝
Következő indulás: 2026. december 11.
109.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38177/a-salzkammerguti-tavaktol-a-konigsee-ig-kis_1.jpg?itok=twM8dZ5p |
A salzkammerguti tavaktól a Königssee-ig4 napos buszos körút Ausztriában és Németországban
Következő indulás: 2027. április 29.
135.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1707507102_amsterdam-2203076-1280_0.jpg?itok=hmdQtUBp |
Benelux nagykörutazás7 napos körutazás a Benelux államokban: Brüsszel, Antwerpen, Amszterdam, Zannse Schans skanzen, Keukenhof vagy Volendam
Következő indulás: 2027. március 29.
319.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szasz-svajc.jpg?itok=qW38iCoO |
Képek Szász-SvájcbólKovács Attila, 2023. január. 29Európa / Németország / Drezda
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nemetorszag_luther_tura_440_0.jpg?itok=tI9FPFYL |
Luther Márton nyomában IV. - WittenbergEtédi Alexa, 2013. július. 17Európa / Németország / Wittenberg
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/nemetorszag_luther_tura_305.jpg?itok=YJ2D27DN |
Luther Márton nyomában III. - ErfurtEtédi Alexa, 2013. július. 05Európa / Németország / Erfurt
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/5902_610560912295183_1357712956_n.jpg?itok=E1PJa3S6 |
Luther Márton nyomában I. - EislebenEtédi Alexa, 2013. július. 03Európa / Németország / Eisleben
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/c_kassel_marketing_gmbh_kassel_wilhemshoehe_1.jpg?itok=KBpN__o0 |
A kasseli Wilhelmshöhe hegyi park Németország 38. UNESCO-világörökségeEtédi Alexa, 2013. június. 28Európa / Németország
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |









