
Türkiz csoda: A Plitvicei-tavak
A zöld és a kék összes árnyalatában pompázik a szomszédos Horvátország talán legszebb természeti csodája, a Plitvicei-tavak környezete. Ha ezt valaki azelőtt mondta volna nekem, mint ahogy a saját szememmel is láttam, azt mondtam volna, hogy túloz. De nem, valóban ilyen színpompás csodavilág fogadja az odaérkező turistákat: zölden burjánzó növényzet, a smaragd, a türkiz és az azúr minden árnyalatát felvonultató kisebb-nagyobb tavacskák, melyek olyan tiszták, hogy a legapróbb halakat is könnyűszerrel kivehetjük a fenekén.
Az álmélkodó látogatót pedig keskeny fapallók vezetik végig a nemzeti park területén, végig a gyöngyszerűen húzódó tórendszer legszebb részein.
Az 1949-ben alapított, 295 négyzetkilométer területű Plitvicei-tavak Nemzeti Park az ország hét ilyen jellegű intézménye közül a legrégebbi és a legjelentősebb. 1979-ben UNESCO védettséget is kapott, ettől fogva a park nemzetközi elismertsége is rohamosan nőtt, vízesései a világ tíz legszebbje közé kerültek (CNN, Budget Travel). Fénykora 1991-ig tartott, ekkor azonban kitört a szerb-horvát konfliktus, s a park négy évre a szerb hadsereg ellenőrzése alá került. Az ökológusok aggodalmai azonban túlzónak bizonyultak, szerencsére Plitvice nem szenvedett visszafordíthatatlan károkat, bár a park vízi járművei, a hidak és pallók megsemmisültek, s éveknek kellett eltelnie, hogy mindezeket helyrehozzák. A háború előtt mintegy 800 ezer látogató kereste fel évente a Nemzeti Park területét, s ez a szám napjainkban csak tovább nőtt, csaknem 950 ezer főre (2008).
Reggel 7 körül csípős hűvös fogad a parkolóban: gyors frissítő arcmosás, kardigán és hosszú nadrág felvétele, s a feltétlenül fontos könnyebb ruhadarabok bepakolása a hátizsákba - hiszen a bár a park nagy része árnyékos, azért augusztusban meleg van itt napközben - aztán végre elindulunk a buszokhoz, melyek felvisznek a felső tavakhoz. Úgy döntünk, hogy a 4-6 órás időtartamú túrát választjuk, hisz időnk bőven van, s ezzel a sétával szinte az egész parkot bebarangolhatjuk. A panorámabusz alig 20 perc alatt megérkezik velünk a legfelső tóhoz (Proscansko-tó), ahonnan már gyalog indulunk neki túránknak. A környezet lenyűgöző, a keskeny, rusztikus hatású pallók magával ragadó vidéken vezetnek végig.
Lépten-nyomon elismeréssel kell adóznunk a természetnek, mely ilyen csodát alkotott. Ha ember festette volna, azt mondanám rá, hogy giccses, de a természet soha nem alkot csiricsáré dolgokat. Csend, nyugalom, csak az erdők, mezők, tavak neszei vesznek körül bennünket, miközben álmélkodva baktatunk a pallókon. A nádast áttetsző vízű, sekély tó váltja fel, mely olyan hosszú, hogy a látóhatár végéig tart, jobbról, balról lágy esésű, sűrűn benőtt erdők ereszkednek a partjáig. A vizen kacsák tollászkodnak, s ügyet sem vetnek az alattuk pár centi mélységben sebesen cikázó növendék halakra. A fából eszkábált sétaút árnyas, ligetes részre vezet, ahol egyik tó átfolyik a másikba: göcsörtös gyökerek között szilajul bukik alá a forrás, mely a tavakat köti össze egymással.
A Horvát Karsztvidéken, a Kapela-hegységben, észak-déli irányban elhelyezkedő 16 tavat 190-200 kisebb-nagyobb mészkő-vízesés köti össze, attól függően, hogy milyen a patakok vízbősége. A Matica által táplált Proscensko-tótól (tengerszint feletti magassága 639 m) elindulva, s csaknem nyolc kilométert megtéve található az utolsó gyöngyszem, a Sastavci (483 m), így 156 méter szintkülönbséget kell megtennünk, ha végig akarjuk járni az összeset. Persze ez a táv, ez a szintkülönbség meg sem kottyan az embernek, ha közben - saját iramában - a természetben gyönyörködve túrázik. Cserébe hatalmas "adag" csodát kapunk, miközben belefeledkezünk a színorgiába, a vízesések, zuhatagok látványának varázsába. A tórendszer vizét végül a Korana-folyó vezeti el.
Nem lehet egyöntetűen megmondani, hogy melyik a park legszebb része, hisz kinek a kisebb zúgók, másnak a nagyobb vízesések tetszenek, de egyértelműen az egyik legszebb rész a Galovac-tó, melybe számos zúgón keresztül, majd a végénél több helyen is 20 méter magasról zúdul alá a víz. A sétaút itt épp úgy vezet, hogy először felülről kerüljük meg - már innen is gyönyörű kilátás fogad - majd alulról, egészen közelről nyílik lehetőségünk a lenyűgöző vízeséseket megcsodálni.
Engem első sorban az a kristály tiszta víz bűvöl el, ami mindenütt körül vesz: bármilyen mélyek is legyenek a tavacskák, szinte mindegyiknek lelátni a fenekére, és elbámészkodhatunk a benne élő fajok sokszínűségén. Kidőlt, s ott hagyott fatörzsek, vízben élő növények, ágak, gallyak, és persze számtalan kisebb-nagyobb szivárványos pisztráng, melyek alakja jól tükrözi a fajta vándorló életmódját, bár több helyen elgondolkodunk azon, hogy a nagyobb zúgókon hogy képesek átkelni? A park természetes állatvilágát képviselik még a foltos szalamandra, a mocsári teknős, a lábatlan gyík, a fecskefarkú lepke és az alpesi gőte is, de számtalan szitakötőt és kacsát is látunk.
Ahogy leérünk a felső tavaktól, kishajóra szállunk a Kozjak-tavon, hogy rövid pihenőt tegyünk. A reggeli hűvösben jó szolgálatot tett melegebb öltözékemet lecserélem, s míg megiszunk egy frissítően ható helyi sört, kicsit pihentetjük a lábunkat, hogy felkészüljünk a további kirándulásra, amiben még lesz "hegymászás" és sok-sok gyaloglás is. A tó túlsó végén lévő tisztáson kígyózó tömeg várja a hajócsatlakozást, így nem meglepő módon sokan inkább a partmenti gyaloglást választják, hogy elkerüljék a tömeget. Ez talán az egyetlen, de óriási hibája az üzemeltető rendszernek: számolatlanul engedik be az érdeklődőket a park területére, így amellett, hogy az ember egy idő után úgy érzi magát, mintha egy jól működő hangyaboly szorgos katonája lenne, s egymás után halad tömött libasorokban a keskeny pallókon, a park területén működő kishajókon és buszokon is ellenőrizhetetlen tömeg akar egyszerre helyet foglalni, ami nem minden esetben végződik kompromisszummal. Arról már nem is beszélve, hogy ez a fajta "kizsigerelése" a természetnek meddig kifizetődő?
Bár a dolomitvölgyben fekvő felső tavak részletgazdag elhelyezkedése, zúgókban, vízesésekben, kanyargós sétautakban és tájképi sokszínűségben gazdag panorámája talán sokakkal azt mondatja, hogy Plitvicének az a szebb része, ennek ellenére az alsó tavak is kínálnak olyan lenyűgöző látképet, olyan valószínűtlenül türkiz színű tavakat, és olyan hatalmas vízesést, hogy a többség - főleg kisgyerekekkel - ezt a részt keresik fel elsőként. Először ugyan eltévedünk - hisz nem kanyarodunk le a megfelelő elágazásnál, helyette tovább kaptatunk fel a hegyre - de a fáradságot bőségesen kárpótolja az elénk táruló lenyűgöző látvány.
Itt már "csak" egyszerű sorban követik egymást a különböző tavak, a sétautak sem olyan bonyolult kacskaringókat írnak le, mint a felső tavaknál, mégis a táj szépsége itt is magával ragadó. Az alsó tavak legnagyobb látványossága a Nagy-vízesés; a Plitvice-patak ezüstösen csillogó vize 71 méteres magasságból zúdul alá a Novakovica-tóba, hogy végül csöndesen, de minden emberi ámulatot begyűjtve, büszkén hagyja el a Korana-patak vizével a nemzeti park területét. A látványos vízesés előtt emberektől hemzsegő kilátó van, ahol a többség 5-10 perc erejéig megáll fotózkodni, hogy aztán újfent beálljon a pallókon egyensúlyozó libasorba, s elinduljon vissza, további látványosságok után kutatva. Nekünk itt ér véget egész napos kirándulásunk, már csak a tó túloldalán magasodó, meredek szerpentinen kell magunkat felküzdeni, hogy a kellemes fáradtságtól elpilledve, helyet verekedjünk magunknak a buszon, s visszaérjünk csoportunkhoz a megbeszélt időpontra.
Történelem és kialakulás dióhéjban:
Évmilliók alatt a Korana-patak mély völgyet vájt a Kapela-hegység déli, mészköves vidékén, melyre erősen jellemző a karsztosodás (lepusztulás) folyamata. A Plitvicei-tavak kialakulása is ennek a karsztosodásnak az eredménye; a mészkő gátakat, küszöböket és más formákat épít, a kalcium-karbonát (mészkő) így a karszti folyókban és patakokban jön létre (itt a, a megszokott meleg vízzel ellentétben, a mésztufa hideg vízből válik ki). A tavak vízének elképzelhetetlenül kék színe is ennek a karsztosodásnak az eredménye. A mészkőképződés állandó folyamat, amely által a különféle vízesések is létre jönnek. Idővel a víz változtatja medrét, szárazon hagyva a korábbi irányát, viszont új alakzatokat emelve másutt. Így elmondhatjuk, hogy Plitvice sohasem ugyanolyan, mint legutóbb.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38470/a-plitvicei-nemzeti-park-varazsa-kis.jpg?itok=uxg4DRkV |
A Plitvicei Nemzeti Park varázsa3 napos buszos körutazás Horvátországban
Következő indulás: 2027. március 27.
86.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/25756-19209866f_0.jpeg?itok=BVbTurkl |
Adria, Postojna és a Plitvicei-tavak5 napos körutazás Szlovéniában
Következő indulás: 2027. május 02.
229.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/2/2/70522/1697537857_rijeka-karneval-online_0.jpg?itok=yNdr2NVx |
Karnevál RijekaVarasd és Zágráb. KRK sziget kirándulás
Következő indulás: 2027. február 06.
109.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1721904348_rovinj-5307540-640_0.jpg?itok=TxcrOiD8 |
Mediterrán szilveszter az isztriai félszigetenPula és Rovinj. Opatija, Rijeka és KRK-sziget
Következő indulás: 2026. december 30.
133.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54047/plitvicei-tavak-es-az-isztriai-felsziget-kis_0.jpeg?itok=E86Lcy_N |
Plitvicei-tavak és az Isztriai-félsziget4 napos körutazás Horvátországban
Következő indulás: 2027. április 15.
189.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/alexa_plitvice_249.jpg?itok=LcV2PEAn |
A gyönyörű Plitvicei-tavak képekbenPlitvicei-tavak
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/korcula_horvatorszag_nyaralas_img_7615_0.jpg?itok=sNrTNYfu |
Horvátország élménybeszámolókHorvátország / Dalmácia / Isztria / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_0889.jpg?itok=-EQePCcJ |
Horvátország márciusbanKovács Attila, 2026. szeptember. 26Európa / Horvátország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/rovinj.istriaimg_6799.jpg?itok=VGcaMLna |
Rovinj csodás kisvárosa: videónKovács Attila, 2026. március. 03Európa / Horvátország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_6879.jpg?itok=WIfhbhSL |
Horvátország hangulataKovács Attila, 2025. december. 28Európa / Horvátország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/fazana_horvatorszag_img_7465.jpg?itok=gmIehiNM |
Pasman-sziget, HorvátországKovács Attila, 2024. szeptember. 07Európa / Horvátország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/novigrad_isztriai_felsziget_img_6767.jpg?itok=eTtp2-IW |
Novigrad esti hangulataKovács Attila, 2014. szeptember. 05Európa / Horvátország / Isztria / Novigrad
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fejkep1.jpg?itok=q8g6kEdm |
A víz jegyében, Dachstein - Schladminger TauernTengerszemek nyomában
Következő indulás: 2027. július 07.
275.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/pl9.jpg?itok=ya8i1Vma |
Gyalogtúra a Garda-tónál6 napos buszos kirándulás Olaszországba
Következő indulás: 2027. május 13.
285.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/kiskep_1.jpg?itok=XBs3lgyy |
A Dolomitok legendás ösvényeinBarangolás a történelmi csúcsok között
Következő indulás: 2027. június 16.
345.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/caminito.jpg?itok=EedUqnIw |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |













