Látnivalók Prágában: Az Orloj - a városháza és óraműve
A városháza (Staroměstská Radnice) csillagászati óraműve, a látványos Orloj szinte nagyobb hírnévre tett szert, mint maga az épület, ahová helyezték. A hatalmas szerkezet, mely az idő mellett az évszakokat, hónapokat, a Nap és Hold mozgását (a középső, ún. szfératáblán), sőt az állatöv jegyeit is mutatja, 1410 óta vonzza a látogatókat: a bábjáték ablakaiban – melyeket 1597-ben készítettek – óránként vonulnak végig az apostolok. A menetet a halált jelképező, jobb oldalt álló csontváz indítja el. Egyik kezében egy kis harang kötelét húzza meg, másik kezében lévő homokórát pedig megfordítja. Ez az ábrázolás a középkor tipikus halál-szimbolikáját, a „vanitatum vanitas”-t (hiúságok hiúsága), azaz a múlandóságot és hiábavalóságot eleveníti fel, melynek jellemző motívuma a csontváz, a koponya és a homokóra volt.
A legenda szerint az óraművet egy bizonyos Hanus mester készítette, akit a városatyák később megvakíttattak, hogy még véletlenül se ismételhesse meg nagyszerű alkotását más városokban. A mester azonban bosszúból a finom óraműbe tette kezét, s úgy elrontotta, hogy az elkövetkezendő száz esztendőben senki sem tudta helyrehozni a szerkezetet.
Persze maga a városháza is – mely több épület összességéből áll – igen lenyűgöző komplexum. Az Orlojnak helyet adó, késő gótikus stílusú Wölflin-ház, azaz a tanácsháza megépítésére még 1338-ban adott engedélyt Luxemburgi Zsigmond, mellyel elismerte a prágai polgárok önkormányzati jogait. Látványos tornyát (69,5 méter magas) – melynek tetejéről csodálatos panoráma nyílik Prágára – 1364-ben építették rá.
A mögötte húzódó reneszánsz ablakos, rózsaszín Kriz-ház 1360 óta tartozik a városházához. A leglátványosabb épület azonban A Perchez elnevezésű ház, amelynek oldalát gyönyörű sgraffito-díszítés (sötét alapon világos vakolat-bekarcolás) borítja, amely bibliai és mitológiai jeleneteket ábrázol. Gyermekkorában itt élt Franz Kafka, a XX. század egyik legnagyobb befolyású írója (aki iskoláit az Óvárosi tér túloldalán található Goltz-Kinsky-palotában végezte, ahol ma a Prágai Nemzeti Galéria kiállítása látható).
A prágai városháza – amely nyitva áll a látogatók előtt – számtalan fontos történelmi esemény „szemtanúja” volt: udvarán végezték ki a Husz János tanait követő Jan Zelivskyt, a prágai szegények vezérét, a falak mellett (1621-ben) pedig a II. Ferdinánd elleni felkelés vezetőit. Emléküket az épület fala tövében 27 kereszt őrzi. De itt, a városháza épületében választották királlyá a cseh rendek Podjebrád Györgyöt 1458-ban. A tanácsterem két nagy történelmi festménye – a Husz János a konstanzi zsinat előtt és a Podjebrád György királlyá választása – emlékezik meg a két fontos eseményről.
A cseh főváros további nevezetességeiről a Látnivalók Prágában című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2023. december 01.
82.137 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-5767-150083_0.jpg?itok=eFk0h8I2 |
Száztornyú Prága4 napos buszos utazás csehországba
Következő indulás: 2023. szeptember 07.
97.557 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-8112-4_0.jpg?itok=z0A94tcN |
Prága és a bohém meseváros4 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2023. szeptember 21.
118.117 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/23/csehbringa1.jpg?itok=vMLMolD5 |
Csehország: bringa, sör, kultúra4 napos kerékpártúra a vidéki Csehországban
Következő indulás: 2023. június 29.
163.246 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/tatr.jpg?itok=_DgpQbtx |
Magas-Tátra, Magisztrále útA kilencedik tátrai csúcs, elragadóan szép tátrai tavak, szikrázó hegycsúcsok
Következő indulás: 2023. augusztus 26.
23.541 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70399/atollo-apartmanhaz-bibione-lido-dei-pini-kis.jpg?itok=QFQcUHls |
Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
36.835 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43569/laguna-grande-apartmanhaz-bibione-spiaggia-kis.jpg?itok=kJzL2tWB |
Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
38.964 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/19048/hotel-adriatic-omisalj-kis.jpg?itok=A1Viq9HX |
Adriatic Hotel ** OmisaljHorvátország / Omisalj / Kvarner-öböl / Európa / Krk-sziget
53.970 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6_0.jpg?itok=T7ARmjYY |
Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia)Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
41.797 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/78979/hotel-slovenska-plaza-montenegro-budva-kis.jpg?itok=tqHSWYtc |
Hotel Slovenska Plaza *** Montenegro, BudvaMontenegro / Európa / Budva
60.138 Ft |
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40727/latnivalok-pragaban-kis.jpg?itok=h0G2BWO8 |
Látnivalók PrágábanCsehország / Prága
|
Buszos körutazások CsehországbanCsehország / Brno / Pilsen / ...
|
Hosszú hétvége (Bécs - Prága - Barcelona)Spanyolország / Ausztria / Csehország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/parizs.jpg?itok=aUlV6CjR |
Hosszú hétvége (London - Párizs - Róma)Csehország / Prága / London / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49147/akcios-varoslatogatasok-kis.jpg?itok=QMr8Dzxi |
Akciós városlátogatások!Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kiskep_33.jpg?itok=ZrOPlFC5 |
Buszos körutazások (Franciaország, Olaszország, Csehország)Csehország / Franciaország / Olaszország
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/flood-prague2.jpg?itok=9yjAsak7 |
Friss képek a prágai árvízrőlKovács Attila, 2022. június. 12Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/a.1.jpg?itok=HyoSyDI7 |
Látnivalók Prágában: Gyakori kérdésekEtédi Alexa, 2014. március. 26Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/392054_800_600.jpg?itok=UdhPWcwW |
Amikor a telefon navigál egy prágai sörtúránEtédi Alexa, 2013. július. 08Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/360cities_praga_gigapixel_1_kicsi.jpg?itok=zZF901oL |
Prága eddigi legnagyobb panorámaképeEtédi Alexa, 2013. június. 25Európa / Csehország / Prága
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/czech_koruna.jpg?itok=j6RVhRFx |
Csak ritka alkalmakkor állíthatják ki a cseh koronátEtédi Alexa, 2013. május. 13Európa / Csehország / Prága
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/78280/advent-zagrabban-kis.jpg?itok=OHX7njYA |
Advent Zágrábban2 napos buszos kirándulás Zágrábban
Következő indulás: 2023. december 02.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/76930/2-nap-2-adventi-hangulat-becs-es-pozsony-kis.jpg?itok=kxivJFWI |
2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony2 napos buszos utazás Ausztriába és Szlovéniába
Következő indulás: 2023. december 09.
56.437 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-7542-7_0.jpg?itok=TrUJL8jC |
Csodálatos Dél-Erdély3 napos buszos körutazás Dél-Erdélyben
Következő indulás: 2023. október 13.
71.857 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/44869/hetvege-a-plitvicei-tavaknal-kis_0.jpg?itok=8dOlxhm8 |
Hétvége a Plitvicei-tavaknál2 napos buszos kirándulás Horvátországban
Következő indulás: 2023. június 24.
71.857 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72434/pragai-advent-kis_1.jpg?itok=OxUc6u_Y |
Prágai Advent3 napos buszos utazás Csehországba
Következő indulás: 2023. december 01.
82.137 Ft |