Saint-Christophe-En-Oisans via ferrata

Az általunk megismert franciaországi via ferrata utak legtöbbjének a megközelítéséhez minimális idő szükséges. A Saint-Christophe ferrata még ezen is túl tesz, ugyanis nincs megközelítési idő. Azaz kiszállunk az autóból és szinte már akaszthatunk is a beszerelt fix kötelekre.

Ha nem figyelünk eléggé, akkor belesétálunk a Vénéon patakba, még szerencse, hogy a vízre szálló vadvízi kajakosok visszatartanak minket. Na de félre téve a tréfát ez a via ferrata egy nagyon jól megépített látványos, nem túl hosszú, de elég fárasztó, melyben a könnyebb és nehezebb szakaszok váltogatják egymást.


A beszállás rögtön a Vénéon partján indul, párhuzamosan a patakkal, mely a Pilatte gleccserkatlanból ered. Hihetetlen kék színével dübörög alattunk.

Ahogy haladunk előre a Vénéon szurdokban először még jobban megközelítjük a patakot, majd, mivel a közel 300 m-es szintkülönbséget is le kell győzni, párkányok és felmászások sorozata következik. A 15 méter hosszú függőhídnál egy kicsit kifújhatjuk magunkat. Innen már csak pár kitett párkány és egy függőleges enyhén áthajló felmászás után elérjük a műutat.

Aki azt hinné, hogy ennyi volt, azzal gyorsan átmegyünk az úton és pár meredek fal megmászása után elérjük a ferrata tetejét a Vierge du Collet-t. Egy rövid sétával leereszkedünk Saint-Christophe-ba, ahol tiszteletünket tesszük Dr. Zsigmondy Emil (1861-1885) sírjánál, aki a Meije (3982 m) csúcs megmászása közben zuhant le és vesztette életét.

Ha még marad egy kis időnk, akkor megnézhetjük a helyi hegyi múzeumot is. A túra végével visszatérünk kempingünkbe, ahol jól fog esni egy baguette, egy kis helyi sajttal és borral fűszerezve.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» Az Azúr-part csodái - 4 nap
» 4 napos városlátogatás Nizzában - Hotel **** - 4 nap
» 5 napos városlátogatás Nizzában - Hotel **** - 5 nap
» Virágkarnevál Nizzában, Citromfesztivál Mentonban - 6 nap
» Szilveszter Párizsban & kirándulás a Loire menti kastélyokhoz - 6 nap

Szállás ajánlatok

» Residence Bel Ombre Apartman * Calvi 0 Ft/főtől - Korzika / Franciaország / Európa / Calvi
» Residence Les Pins Apartman *** Calvi 0 Ft/főtől - Korzika / Franciaország / Európa / Calvi
» Hotel Saint Christophe *** Calvi 0 Ft/főtől - Korzika / Franciaország / Európa / Calvi
» Hotel Mariana *** Calvi 0 Ft/főtől - Korzika / Franciaország / Európa / Calvi
» Hotel Regina *** Calvi 0 Ft/főtől - Korzika / Franciaország / Európa / Calvi

Információs oldalak

» Franciaország legszebb látnivalói
» Látnivalók Párizsban
» Városlátogatások Párizsban

Cikkeink

» Tour de France - Czinke István
» Párizs, a fény városa - Kovács Attila
» Párizsi utazás - Kovács Attila
» Emlék Párizsból - Kovács Attila
» Párizs mozgásban, második rész - Kovács Attila

Utazások

» Klettersteig túra Ausztriában - 1 nap
» Via ferrata túra a Szlovák Paradicsomban - 1 nap
» Via ferrata túra - Großer Priel 2515 m. - 3 nap
» Via ferrata túra és oktatás kezdőknek Ausztriában - 1 nap
» Túra az Ötschergrabenben és a Salza völgyben - 3 nap

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!