Monte Sibillini és Castelluccio, Umbria

Umbria tartományát Olaszország zöld szívének is nevezik, nem véletlenül: hatalmas hegyek és zöldellő erdők borítják az egyetlen olyan tartományt, ami nem rendelkezik tengerparttal. Kirándulásra, túrázásra alkalmas magaslatokban viszont annál gazdagabb: leghíresebb hegye a Marche és Umbria között emelkedő Monte Sibillini.

A hegység mélyébe merészkedve egészen már táj fogadja az utazót, amit  a közeli Toszkána vagy Umbria tartomány más részein megszokott: hatalmas fennsíkok, virágzó mezők, apró kis falvak és farkasok járta rengetegek között barangolhatunk.

A terület megőrizte eredeti állapotát és természetközeli báját: a tájon végig tekintve nem is hinnénk el elsőre, hogy az alapvetően mediterrán Olaszország, inkább hangulatú magashegyi hangulatú vidékén járunk.

A kedvenc kivárosom a festői helyen, a Piano Grande síkság északi szélén épült Castelluccio: félig romos házai között sétálgatva, a környező kopár hegyek felé tekintve előbb érezzük magunkat Tibetben, mint Olaszországban.

A piciny település kiváló kiindulópontja akár több napos hegyi vándorlásoknak, tavasszal és nyár elején pedig szigetként úszik a terméskőből épült város a környező rétek virágtengerében.

A fennsíkon lovak legelnek szabadon, a magasban sasok keringenek, a Monte Sibillini farkasai pedig szerencsére messze elkerülik az erre túrázókat.

A titokzatos hegység magaslatai számos mondának és legendának szolgálnak helyszínül: a helyiek hite szerint a hegyekben manók és törpék ősi kincseket őriznek, s e világtól távoli helyre menekült a jósnő, Szibilla is... Én persze nem látok a jövőbe, de egy dolgot biztosan tudok: májusban visszatérek erre az elvarázsolt helyre, hogy tavaszi pompáját is megörökíthessem...