Kemény, 29 órás út után megérkezünk a Yucatán-félsziget fővárosába, Cancúnba, a közép-amerikai földnyelv, talán legnépszerűbb nyaraló övezetébe.
Fürdés a hullámokban, pihenés, (gyönyörű, színek es fények) napozás után irány Palenque. Éjszakai buszjárattal 12 óra az út.

Palenque az egyik legjelentősebb maja város a félszigeten. Itt találták meg Pacal király halotti, -jade kőből készült- maszkját a feliratok templomában. A nap, a leveles-kereszt, a kereszt piramisának megmászása után az idegenvezető a királyi palota rejtelmeibe is bevezetett (kő franciaágy, női-férfi WC), aminek külön érdekessége a lakótorony, amihez még csak hasonlót sem találtak másutt.

Programunk folytatása a Misol-Há vízesés volt. 38m magasról lezúduló vízfüggöny mögé is be lehetett menni.

A nap befejező érdekessége az Agua Azul vízesés-csoport, ahol a bátrabbak meg is mártóztak a természetes medencékben (sőt lehetett "liánról" is vízbe ugrani) A folyót az oldott ásványi anyagok ideális csapadékviszonyok esetén kék színűre festik, innen ered a neve is, ám most csak "se"színű zuhatagokat láttunk.

Az apró majákra méretezett busz ülései közt nem fért el a lábunk, a 300-mről 2000 méterre vezető emelkedőt, pedig nem csak a sűrű s kanyarok nehezítették, hanem a 100 méterenként elhelyezett fekvőrendőrök is. 5 óra -2 hányás, több térdfájás, de megérkeztünk következő célpontunkba, San Cristóbal las Casasba. Hotelünkben kényelmes "queenbet" ágyak vártak, de sajnos meleg vízhez, csak egy kijelölt szobába juthatott mindenki.

A Chiapas tartományban található San Cristóbal városkájában reggel próbát tettünk, hogy pénzt váltsunk, nem sok sikerrel. A város és környéke önérzetes indiánok által lakott terület, akik máig megőrizték kultúrájukat, szokásaikat, bennünket leginkább a perui Areqipára emlékeztetett, csak falusi kiadásban.

Mexikó - Guatemala - Honduras körutazás

Óriáskörút Közép-Amerikában

Rengeteg népviseletbe öltözött indián, megszokhatatlanul alacsony emberek. 1,5 méternél csak nagyon kevesen vannak magasabbak. A délelőttöt az 1000 méter mély Sumidero-hasadék megcsodálásával kezdtük, egy hajókirándulás keretében, ahol csodálatos formavilágú falak között tettünk meg 28 kilométert.

A vízi út során krokodilokkal, majmokkal, kormoránnal, kócsaggal, fehér gémmel, folyami keselyűkkel találkoztunk. Valamint megnéztük, hogy az erdőkben eldobott szemét, esőzések „lefolyásával”, hogy torlódik fel a szurdok szűkebb kanyarulatában, a speciális szemétgyűjtő kombájn, hogy tisztítja meg a vizet a hulladéktól.

Nem igazán helyi ízvilágú menü után, egy autentikus kávézóban isteni cappuchinót ittunk. Majd a piac felfedezésére indultunk. Itt sikerült megvenni a chilis-ananászos nyalókát, amit korábban kerestünk.

Innen délre vettük az irányt, a guatemalai határ felé. Első megállónk San Juan de Chamula, ahol a piac most elmaradt, ám annál érdekesebb „előadás” lehettünk részesei a „katolikus” templomban.

Az épületbe lépve, padok helyett erdeifenyő tűleveleivel beborított "főhajó" fogadott bennünket. A falak mentén üvegdobozokban szentek tucatja, előttük több száz gyertya, ugyan ez a főoltárnál is. A terem különböző részein kisebb csoportosulások apa, anya, gyerekek, rokonok. Kóla, különböző folyadékok és áldozati állatként egy-egy tyúk. Különleges félig hangos mormolások közepette a férfiak egy kicsit meghuzigáltak a tyúk nyakát, köröztek vele a gyertyák lángja felett, majd az oltár felé mutatták, s ittak az italokból. Mindezt addig, amíg az előttük két sorban elhelyezett gyertyasor le nem égett. Hátborzongató és misztikus volt a szertartás. A tyúk barna nejlonzacskóban végezte, reményeink szerint, az ebéd része lesz…

Az utcákon jellegzetes fekete szőrmeszoknyába öltözött indián asszonyokat, és hasonló prémbundás férfiakat láttunk. A temetőjük és a régi templom (tűz martalékává vált és nem építettek újjá) maradványai is bizarr képet festettek, az elszáradt, kifakult tarka szalagos koszorúkkal, művirágokkal.

Kora délután a Chiflon vízeséshez túráztunk. A magasból lezúduló -a korábbi esőzéseknek köszönhetően- hatalmas zuhatagnál tett kirándulásunk nagyon élvezetes volt. Láttam egészen közelről a Dél-Amerikában honos királykék, nagy pillangót, (Morpho lepke) s több színes "testvérét" Sajnos a vízesés felett átívelő drótköteles "csúszka" nem működött, így a már ismert úton kellett visszaereszkednünk a buszunkhoz.
A naplemente szürkületében pillantottuk meg a Montebello-tavak nemzeti parkot, és foglaltuk el erdei szállásunkat. A ház deszkai között simogatóan látogatott be hozzánk a szél, s itt a fürdőszoba ablakot sem lehetett becsukni. (A falból kiálló zuhanyrózsa melletti hiányzó tégla jelentette az ablakot) :-) de volt meleg víz, és az esti tequilák után már a hűvöset sem éreztük.

Korán keltünk, hogy az előző nap elmaradt gyalogtúrát is bepótoljuk, s a Montebello tó-rendszer minél több tavát megismerhessük. A hajnali köd nyirkos levegőjében, nem éreztük megerőltetőnek a hegymászást, ám a bokáig érő sár, annál inkább zavaró volt. A félszáz tóból álló képződmény víztükrei a türkizkéktől a smaragdzöldig, tucatnyi kék színben pompáztak. A terület sajátságos mikroklímájában magaslati fenyőerdő telepedett meg, nagy kontrasztot képezve ezzel az eddig megismert száraz, trópusi erdőkkel.

Folytatás!