Mexikói kalandok, első rész
Kemény, 29 órás út után megérkezünk a Yucatán-félsziget fővárosába, Cancúnba, a közép-amerikai földnyelv, talán legnépszerűbb nyaraló övezetébe.
Fürdés a hullámokban, pihenés, (gyönyörű, színek es fények) napozás után irány Palenque. Éjszakai buszjárattal 12 óra az út.

Palenque az egyik legjelentősebb maja város a félszigeten. Itt találták meg Pacal király halotti, -jade kőből készült- maszkját a feliratok templomában. A nap, a leveles-kereszt, a kereszt piramisának megmászása után az idegenvezető a királyi palota rejtelmeibe is bevezetett (kő franciaágy, női-férfi WC), aminek külön érdekessége a lakótorony, amihez még csak hasonlót sem találtak másutt.

Programunk folytatása a Misol-Há vízesés volt. 38m magasról lezúduló vízfüggöny mögé is be lehetett menni.

A nap befejező érdekessége az Agua Azul vízesés-csoport, ahol a bátrabbak meg is mártóztak a természetes medencékben (sőt lehetett "liánról" is vízbe ugrani) A folyót az oldott ásványi anyagok ideális csapadékviszonyok esetén kék színűre festik, innen ered a neve is, ám most csak "se"színű zuhatagokat láttunk.

Az apró majákra méretezett busz ülései közt nem fért el a lábunk, a 300-mről 2000 méterre vezető emelkedőt, pedig nem csak a sűrű s kanyarok nehezítették, hanem a 100 méterenként elhelyezett fekvőrendőrök is. 5 óra -2 hányás, több térdfájás, de megérkeztünk következő célpontunkba, San Cristóbal las Casasba. Hotelünkben kényelmes "queenbet" ágyak vártak, de sajnos meleg vízhez, csak egy kijelölt szobába juthatott mindenki.

A Chiapas tartományban található San Cristóbal városkájában reggel próbát tettünk, hogy pénzt váltsunk, nem sok sikerrel. A város és környéke önérzetes indiánok által lakott terület, akik máig megőrizték kultúrájukat, szokásaikat, bennünket leginkább a perui Areqipára emlékeztetett, csak falusi kiadásban.
Rengeteg népviseletbe öltözött indián, megszokhatatlanul alacsony emberek. 1,5 méternél csak nagyon kevesen vannak magasabbak. A délelőttöt az 1000 méter mély Sumidero-hasadék megcsodálásával kezdtük, egy hajókirándulás keretében, ahol csodálatos formavilágú falak között tettünk meg 28 kilométert.

A vízi út során krokodilokkal, majmokkal, kormoránnal, kócsaggal, fehér gémmel, folyami keselyűkkel találkoztunk. Valamint megnéztük, hogy az erdőkben eldobott szemét, esőzések „lefolyásával”, hogy torlódik fel a szurdok szűkebb kanyarulatában, a speciális szemétgyűjtő kombájn, hogy tisztítja meg a vizet a hulladéktól.

Nem igazán helyi ízvilágú menü után, egy autentikus kávézóban isteni cappuchinót ittunk. Majd a piac felfedezésére indultunk. Itt sikerült megvenni a chilis-ananászos nyalókát, amit korábban kerestünk.

Innen délre vettük az irányt, a guatemalai határ felé. Első megállónk San Juan de Chamula, ahol a piac most elmaradt, ám annál érdekesebb „előadás” lehettünk részesei a „katolikus” templomban.

Az épületbe lépve, padok helyett erdeifenyő tűleveleivel beborított "főhajó" fogadott bennünket. A falak mentén üvegdobozokban szentek tucatja, előttük több száz gyertya, ugyan ez a főoltárnál is. A terem különböző részein kisebb csoportosulások apa, anya, gyerekek, rokonok. Kóla, különböző folyadékok és áldozati állatként egy-egy tyúk. Különleges félig hangos mormolások közepette a férfiak egy kicsit meghuzigáltak a tyúk nyakát, köröztek vele a gyertyák lángja felett, majd az oltár felé mutatták, s ittak az italokból. Mindezt addig, amíg az előttük két sorban elhelyezett gyertyasor le nem égett. Hátborzongató és misztikus volt a szertartás. A tyúk barna nejlonzacskóban végezte, reményeink szerint, az ebéd része lesz…

Az utcákon jellegzetes fekete szőrmeszoknyába öltözött indián asszonyokat, és hasonló prémbundás férfiakat láttunk. A temetőjük és a régi templom (tűz martalékává vált és nem építettek újjá) maradványai is bizarr képet festettek, az elszáradt, kifakult tarka szalagos koszorúkkal, művirágokkal.

Kora délután a Chiflon vízeséshez túráztunk. A magasból lezúduló -a korábbi esőzéseknek köszönhetően- hatalmas zuhatagnál tett kirándulásunk nagyon élvezetes volt. Láttam egészen közelről a Dél-Amerikában honos királykék, nagy pillangót, (Morpho lepke) s több színes "testvérét" Sajnos a vízesés felett átívelő drótköteles "csúszka" nem működött, így a már ismert úton kellett visszaereszkednünk a buszunkhoz. 
A naplemente szürkületében pillantottuk meg a Montebello-tavak nemzeti parkot, és foglaltuk el erdei szállásunkat. A ház deszkai között simogatóan látogatott be hozzánk a szél, s itt a fürdőszoba ablakot sem lehetett becsukni. (A falból kiálló zuhanyrózsa melletti hiányzó tégla jelentette az ablakot) :-) de volt meleg víz, és az esti tequilák után már a hűvöset sem éreztük.

Korán keltünk, hogy az előző nap elmaradt gyalogtúrát is bepótoljuk, s a Montebello tó-rendszer minél több tavát megismerhessük. A hajnali köd nyirkos levegőjében, nem éreztük megerőltetőnek a hegymászást, ám a bokáig érő sár, annál inkább zavaró volt. A félszáz tóból álló képződmény víztükrei a türkizkéktől a smaragdzöldig, tucatnyi kék színben pompáztak. A terület sajátságos mikroklímájában magaslati fenyőerdő telepedett meg, nagy kontrasztot képezve ezzel az eddig megismert száraz, trópusi erdőkkel.




Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/6/1/102961/3338_9_0.jpg?itok=w6S4qBf1 |
Hófehér partok, maya városok - csoportos utazás Mexikóban magyar idegenvezetéssel 2026.12.07-16.10 napos csoportos utazás
Következő indulás: 2026. december 07.
729.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/8/3/103783/3374_9_0.jpg?itok=3lrOzNkS |
Hófehér partok, maya városok - csoportos utazás Mexikóban magyar idegenvezetéssel 2027.02.02-12.11 napos csoportos utazás
Következő indulás: 2027. február 02.
869.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/0/104500/316c6fa9542711fd7f9f1043385ff2951784618326_0.jpg?itok=ltDyvs0N |
Tavaszi szünet Mexikóban - körutazás pihenéssel Acapulco tengerpartján - 2027. március12 napos csoportos körutazás tengerparti pihenéssel
Következő indulás: 2027. március 25.
1.244.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/9/102959/3339_web_0.jpg?itok=DfQclYpG |
Hófehér partok, maya városok - szilveszteri csoportos utazás Mexikóban 2026.12.29 - 01.07.10 napos csoportos utazás
Következő indulás: 2026. december 29.
1.309.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/6/106006/utazas-9486-12_1_0.jpg?itok=yeFObgNa |
Kalandozás a Yucatán-félszigeten, pihenés Cancunban11 napos utazás
Következő indulás: 2027. január 19.
1.339.900 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79945/oasis-palm-hotel-cancun-kis.jpg?itok=Wf-My8qW |
Oasis Palm Hotel **** CancunLatin-Amerika / Mexikó / Cancun
650.544 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79313/hotel-riu-lupita-playa-del-carmen-kis.jpg?itok=UMbi9HI7 |
Hotel Riu Lupita ***** Playa del CarmenLatin-Amerika / Mexikó / Playa del Carmen
661.411 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/flamingo-resort-cancun-img-20.jpg?itok=OKMrGtvB |
Flamingo Cancun Resort Hotel **** CancunLatin-Amerika / Mexikó / Cancun
668.294 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kepernyokep_2023-09-15_164003.jpg?itok=P9VM9Qcr |
Dreams Sands Cancun Resort & Spa Hotel **** CancunLatin-Amerika / Mexikó / Cancun
668.294 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/grand-rivera-princess-hotel-playa-del-carmen_1.jpg?itok=cZlAfnTs |
Grand Riviera Princess Hotel ***** Playa del CarmenLatin-Amerika / Mexikó / Playa del Carmen
696.912 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/la-1212-pin12.jpg?itok=kgywXfKa |
Mexikó harca a bikaviadalok ellenEtédi Alexa, 2013. június. 20Latin-Amerika / Mexikó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/mayan-warrior-nora-martinez.jpg?itok=XBjfqA0j |
Mit adtak nekünk a maják?Etédi Alexa, 2013. május. 17Latin-Amerika / Mexikó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/564391_407268615969798_466745756_n.jpg?itok=wfI4bFgm |
Hátborzongató: ezrek akarják látni a halott menyasszonytEtédi Alexa, 2013. május. 15Latin-Amerika / Mexikó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/popocatepetl2.jpg?itok=b9giDs0k |
Kitört a PopocatépetlKovács Attila, 2013. május. 15Latin-Amerika / Mexikó
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/chiche6.jpg?itok=EFSlKKbW |
Titok övezi a maják eredetétEtédi Alexa, 2013. május. 14Latin-Amerika / Mexikó
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/zseppelin_6949ed_9_0_0.jpg?itok=_hbK_S6r |
Tavaszköszöntő a Vajdaságban és SzerbiábanDélvidéki magyar emlékek nyomában egészen a nyüzsgő Belgrádig
Következő indulás: 2027. március 27.
46.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |


