Menedékházak a Tátrában

Tátrai túráink során kevés olyan völgyet, turistautat találunk, amelyen előbb-utóbb ne érkeznénk meg egy menedékházhoz. Ez alól talán csak a Liptói-Tátra a kivétel, ahol bár három menedékház is található, közülük azonban csak egy, mégpedig a Zsári-völgyben álló Zsári menedékház (1325 m) található magashegyi környezetben. A másik kettőből az egyik (Oravica menedékház, 812 m) egy kisebb településen, a másik (Zverovka menedékház, 1037 m) pedig egy közúton is elérhető turistaközpontban található. A Magas- és a Lengyel-Tátrában ezzel szemben valódi magashegyi környezetben épült menedékházakat találunk, melyek mind történelmüket, mind kialakításukat, mind pedig mai létüket tekintve rendkívül sokszínűek. Sokan sokféle okból kedveljük ezeket a házakat. Ha ismerjük a történetüket, akkor azért, ha laktunk már bennük, akkor azért, ha viszont csak elmegyünk előttük, esetleg egy pohár frissítőre, egy tányér káposztalevesre térünk be ide, akkor azért. Megcsodáljuk a zord időjárási körülményeknek ellenálló építészeti kialakításukat, jóízűen fogyasztjuk finomabbnál finomabb ételeiket (pl. gőzbukta, szarlotka), na és persze jólesően megpihenünk legtöbbször egyszerű emeletes, máskor modern ágyaikban. Az alábbi sorokkal a legek oldaláról megközelítve szeretnék rövid bepillantást engedni a tátrai hegyi kunyhók sallangoktól mentes világába.

A Magas-Tátra, egyúttal az egész Tátra hegység legrégebben épült, ma is álló menedékháza a Nagy-Tarpataki-völgy torkolatában álló Rainer-kunyhó (1320 m), melyet Rainer János György épített 1865-ben. A kunyhót közel 20 évig használták eredeti rendeltetésének megfelelően, ezután a közelben felépült, ma már nem létező Zerge szálló tüzelőtárolójaként funkcionált. Hosszú hányattatások után 1998 nyarán helyreállították, napjainkban hegyi büfé és sherpa múzeum működik benne.

Természetesen a Lengyel-Tátrának is megvan a legrégebben épült, ma is álló menedékháza, ez pedig a Halastavi menedékház (1406 m), annak is a „Régi menedékház”-ként ismert, 1890-1891-ben épült földszintes épülete. A tó partján álló mai „Új menedékház” 1907-1908-ban épült, napjainkban minden bizonnyal ez a Tátra legnagyobb átmenő forgalmat lebonyolító menedékháza.

A hegység legmagasabban álló menedékháza a Menguszfalvi-völgy felső katlanában álló Hunfalvy-völgyi menedékház, amely 2250 méter magasságban épült fel 1933-ban. A múltban több alkalommal, pl. 1947-ben, 1954-ben, majd 2000-ben is lavina rongálta meg, utóbbi gyakorlatilag teljesen lerombolta, csak az alsó szint kőfalai maradtak meg. A Tengerszem-csúcsra vezető út mentén álló, csak a nyári szezonban nyitva tartó menedékházat 2010-2013 között teljesen újjáépítették, a kívül-belül teljesen átalakított menedékházat múlt év októberében adták át a turistaforgalomnak.

A legmagasabban épült, egész évben nyitva tartó tátrai menedékházak között a Kis-Tarpataki-völgyben álló Téry-menedékház a listavezető, amely 2015 méter tengerszint feletti magasságban áll. A mai napig szinte változatlan külsővel fennmaradt menedékházat Pfinn József tervei alapján Majunke Gedeon építette fel, átadására 1899 augusztusában került sor. Több más menedékházhoz hasonlóan itt is teherhordók segítségé­vel oldják meg a menedékház üzemeltetéséhez, a turisták kiszolgálásához szük­séges eszközök, élelmiszerek felszállítását.

A Lengyel-Tátra legmagasabban fekvő menedékháza a Lengyel-Öt-tó völgyében található Lengyel-Öt-tavi menedékház, amely 1672 méterrel épült a tenger szintje fölé. A mai menedékház már az ötödik a sorban, amely ebben a völgyben épült, ezt 1954-1956 között építették fel. Kuriózuma, hogy a vendégek kiszolgálásához szükséges eszközök, élelmiszerek, egyéb fogyasztási cikkek ide szállítását a Tátrában egyedülálló módon, a Roztoka-völgy felső részéből a menedékházig kifeszített drótkötélpálya segítségével gyakorlatilag emberi erőkifejtés nélkül oldják meg.

Befogadóképességét tekintve a déli oldalon a Menguszfalvi-völgy mélyén megbújó Poprádi-tó partján álló Poprádi-tavi Hegyi Szálló (1500 m) a legnagyobb. Ebben az 1961 végén megnyílt épületben különböző kategóriájú szobákban összesen 155 ágy várja a vendégeket, akik a szállásfoglalás során előzetesen megkért külön engedéllyel a tátrai villamos Poprádi-tavi megállójától akár autóval is felmehetnek a szállóhoz.

A lengyel oldalnak a Chochołowi-völgyben található Chochołowi menedékház (1146 m) a legnagyobb befogadóképességű menedékháza. A jelenlegi menedékház 1951-1953 között épült, az Ornak és a Lengyel-Öt-tavi menedékházat is tervező Anna Górska tervei alapján, befogadóképessége jelenleg 33 szobában 121 ágy.

A Tátra déli lejtőin a szállást nem nyújtó Rainer-kunyhó mellett a Kő-pataki menedékházat (1732 m) tekinthetjük a legkisebb szálláshelynek, hiszen ebben a mai formájában 1934-ben épült menedékházban mindössze 8 személynek tudnak szállást biztosítani. Ugyancsak 8 személynek tudnak szállást biztosítani a Szoliszkó-gerinc déli lejtőjén 1840 méter magasságban álló Szoliszkó menedékházban, amely 1942-ben épült fel.

Az egyik legkisebb, de talán a leghangulatosabb lengyel-tátrai házikó az 1333 méter magasságban található Konrád-menedékház, amely 20 személynek tud szállást biztosítani. A menedékház falát 1953. április 26-án egy kőlavina következtében lezuhanó 30 tonnás szikla törte át, amely az étkező sarkánál állt meg, de szerencsére nem követelt áldozatot.

Amint azt láthatjuk, a menedékházak ahányan vannak, annyi félék. A szlovák oldal menedékházai között nem esett még szó a 2011-ben ismét megnyílt Majláth-menedékházról (1500 m), a Sziléziai-házról (1667 m), melyet 2009-2010-ben a Tátra legmagasabb színvonalú, átlagos turisták számára már-már megfizethetetlen kategóriájú hegyi szállójává alakítottak. Nem beszéltünk a Tarajka közelében álló, Guhr Mihály által megálmodott Bilík-menedékházról (1255 m), a Nagy-Tarpataki-völgyben található szintén nagyon népszerű Hosszú-tavi menedékházról (1960 m), a Kis-Tarpataki-völgyben található, szintén könnyen megközelíthető Zamkovszky-menedékházról (1475 m), a Zöld-tavi-völgyben álló, nem kevésbé ismert Zöld-tavi menedékházról (1551 m), valamint a Bélai-Tátra egyetlen kunyhójáról, a Hét-forrás közelében álló Gyopár menedékházról (1269 m).

A Lengyel-Tátra nyugati részének leglátogatottabb völgyében, a Kościelsko-völgyben található a felsorolásból eddig szintén kimaradt Ornak menedékház (1108 m), de nem esett szó a lengyel oldal talán legmagasabb kategóriájú szálláshelyéről, a Kalata-réten található Hegyi Szállóról (1198 m) sem. Rendkívül népszerű a turisták körében a Gąsienica-völgyben 1500 méter tengerszint feletti magasságban álló Murowaniec menedékház, amely több magashegyi túraútvonal ideális kiindulópontjaként ismert. Végül, de nem utolsó sorban kimaradt az eddigi felsorolásból a Lengyel-Tátra második legrégebben épült menedékháza, a Roztoka menedékház (1031 m), melynek mai épülete 1910-1911-ben épült fel.

Ennyi, sem több, sem kevesebb. Ezek a menedékházak találhatók meg napjainkban a Magas-, a Liptói-, a Bélai- és a Lengyel-Tátrában. Korábban persze ennél jóval több menedékház, menedékkunyhó létezett, melyek némelyikéről egész pontos ismereteink vannak, másokról viszont csak nagyon kevés ismeretanyaggal rendelkezünk. De ez már egy másik történet…

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák Vörös-torony-hágó (2352 m) - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!