Mélyponton a gyerekek száma Japánban
Japán, Tokió - Soha ilyen kevés gyerek nem volt még a távol-keleti szigetországban, ahol 1982 óta folyamatosan csökken a 14 éven aluliak száma. Jelenleg mindössze 16,49 millió a gyerektársadalom összlétszáma, ez alig több mint a lakosság 12%-a.
A borús statisztikát abból az alkalomból tették közzé Japánban, hogy ott vasárnap ünnepelték a gyereknapot. Egyre kevesebb család vállal gyereket, és ahol van is gyerek, ott az egyke a jellemző. A negyedszázad óta tartó gazdasági stagnálás persze nem segít ezen, a családok jelentős része pesszimistán ítéli meg a jövőt és nem siet gyarapítani a gyerekek számát.
A japánok azzal vigasztalhatják magukat, hogy Dél-Koreában hasonló a helyzet: gyors ütemben csökken a gyerekek száma és aránya a társadalomban. Dél-Korea néhány évvel később hasonló pályát futott be, mint Japán: a GDP igen gyorsan nőtt, de közben a hagyományos családmodell felbomlott. A családok a nagyvárosokban egyre kevesebb gyereket vállalnak. Így hosszú távon – éppúgy, mint Japánban- veszélybe kerülhet a nyugdíjrendszer egyensúlya.
Kínában a gyereklétszám hivatalos szabályozása miatt hasonló a helyzet: egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb a gyerek, hiszen a családoknak általában csak egyetlen gyerekre van jogosítványuk. Persze, ezt a szabályt ki is lehet játszani, hiszen ha a házaspár elválik, akkor új házasságban új gyerekre van lehetőség. Ezt az utat követte Kína első embere, Hszi Csinping is. Falun és a nemzetiségi területeken két gyereket engedélyez a törvény, a gazdagok pedig teljes nyugalommal kijátszhatják a szabályokat, hiszen minden családnak lehet több gyereke, ha nem igényel számukra ingyenes egészségügyi ellátást és oktatást. Mindezzel együtt mind a három kelet-ázsiai társadalomban gondot okoz a gyors elöregedés. Pekingben azon gondolkodnak, hogy megszüntetik a kötelező egyke szabályát, Japánban és Dél-Koreában ösztönözni próbálják a gyerekvállalást. Japánban például a kormányfő személyesen jelentette be, hogy kibővítik a bölcsőde és óvoda hálózatot, hogy 2017-től mindenkit fel tudjanak venni, aki azt igényli. Persze, ha továbbra is ilyen ütemben csökken a gyerekszám, akkor lehet, hogy nem is lesz szükség új bölcsődékre és óvodákra Japánban.
Forrás: AsiaPORT.hu
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/74927/japan-a-felkelo-nap-orszaga-kis.jpg?itok=EyBYPm6C |
Japán - A Felkelő Nap országa10 napos körutazás Japánban
Következő indulás: 2026. november 16.
1.495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/5/103175/3354_6_0.jpg?itok=Pky3ZKsy |
A japán tavasz ünnepe - csoportos nagykörút magyar idegenvezetéssel 2027.05.01-13.13 napos csoportos utazás Japánban
Következő indulás: 2027. május 01.
1.499.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3666_0.jpg?itok=Tsctvwz0 |
Dél-Korea és Japán15 napos körutazás Ázsiában
Következő indulás: 2027. május 13.
2.095.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/varoslatogatas-isztambulban_11.jpg?itok=knOGqo9T |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel **** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 10.
163.875 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/turquia-estambul-istanbul-mezquita-bosforo-mini-tour.jpg?itok=omobKk07 |
4 napos városlátogatás Isztambulban - Hotel ***** (Wizzair járattal)egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 10.
219.400 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_downtown_hotel_49027_2_0.jpg?itok=p6mgJ7NG |
Eftalia Downtown Hotel *** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
175.846 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/4/2/64042/1700ac282248545e08441ed72a1884a3_AQABAAEATr0KAH9QjwcFAGfDUU9WdPsVrt7-Ku6FB8Q_1_0.jpg?itok=jm6-rp2j |
Citrus Plaza Hotel (Ex. Artemis Princess Hotel) **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
163.112 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/kaia_coracessium__ex_villa_sunflower_beach__57266_0.jpg?itok=9e0DX4iR |
Kaia Coracesium Hotel (Ex.Villa Sunflower Beach) **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
190.821 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/8/8/52588/eftalia_splash_resort_49094_0.jpg?itok=t9n8bNyR |
Hotel Eftalia Splash ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
196.628 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_village__36221_0.jpg?itok=i_pz_lpd |
Eftalia Village Hotel ***** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
199.073 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/delos.jpg?itok=8H00eW-5 |
7 hely, ahol tilos meghalniEtédi Alexa, 2013. szeptember. 10Ázsia / Japán / Dél-Amerika / Brazília / Európa / Franciaország / Görögország / Norvégia / Olaszország / Spanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/asimo_1.jpg?itok=qs7pKWN2 |
Beégett a japán tárlatvezető robot...de nem szégyelliEtédi Alexa, 2013. július. 05Ázsia / Japán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/tokyo_sky_tree_2017.jpg?itok=dEziPfkG |
Megnyílt a nagyközönség számára is az „Égig érő fa”Etédi Alexa, 2013. június. 12Ázsia / Japán / Tokió
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/vatican_secret_archives_photo_7_c_giovanni_ciarlo.jpg?itok=Bk01zGvl |
10 hely, ahová soha nem juthatsz elEtédi Alexa, 2013. május. 16Ázsia / Észak-Korea / Japán / Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA / Európa / Egyesült Királyság / Olaszország / Oroszország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bora_bora_szalla.jpg?itok=pU5Ojw4b |
Az egzotikus Bora BoraKovács Attila, 2026. október. 13Ázsia
|





