Megnyílt a nagyközönség számára is az „Égig érő fa”
Japán, Tokió - A világ legmagasabb tv-tornya 3 és fél éven át épült és simán átvészelte a tavalyi földrengés Tokióban érzékelhető hatását.
Sőt, alkotói szerint, egy sokkal erősebb rengést is kibírna. A 634 m magas „Skytree” a világ második legmagasabb építménye a 828 méteres dubai Burzs Khalifa után. Hamarosan innen is sugároz majd műsort a japán közszolgálat tv, az NHK. De a torony tervezői gondoltak a nagyközönségre is. Két kilátó teraszt is kialakítottak. Az elsőt 350 méteres magasságban, itt 2000 látogató gyönyörködhet a panorámában. A második 450 méteren valamivel kisebb, ez csak 900 látogatót tud fogadni.
Tavaly Tokióban is érezhető volt a nagy földrengés, bár az epicentrum elég messze volt a fővárostól. A torony építését két hónapra leállították, tanulmányozták a rengés hatását, majd folytatták az építkezést.
A tervezők szerint a „Skytree” egy nagy földrengés esetén is állva maradna. Persze az igazi tesztet senki nem kívánja, de a kutatók előrejelzése szerint a viszonylag közeli jövőben nagy a valószínűsége egy erős földrengésnek a japán fővárosban. (BBC)
Forrás: http://asiaport.hu/
Képek: www.tokyotimes.com, commons.wikimedia.org, www.architizer.com, tokyobling.wordpress.com, www.wallpapervortex.com
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/74927/japan-a-felkelo-nap-orszaga-kis.jpg?itok=EyBYPm6C |
Japán - A Felkelő Nap országa10 napos körutazás Japánban
Következő indulás: 2026. november 18.
1.495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/5/103175/3354_6_0.jpg?itok=Pky3ZKsy |
A japán tavasz ünnepe - csoportos nagykörút magyar idegenvezetéssel 2027.05.01-13.13 napos csoportos utazás Japánban
Következő indulás: 2027. május 01.
1.499.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/4/103174/3349_2_0.jpg?itok=VvMOILWw |
A japán tavasz ünnepe - csoportos nagykörút magyar idegenvezetéssel 2027.03.16-28.13 napos csoportos utazás Japánban
Következő indulás: 2027. március 16.
1.549.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3666_0.jpg?itok=Tsctvwz0 |
Dél-Korea és Japán15 napos körutazás Ázsiában
Következő indulás: 2026. október 18.
2.095.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/3219_1_0.jpg?itok=KNz2yUjm |
Momidzsi, az ősz csodája - Japán nagy körutazás magyar idegenvezetéssel 2026.10.19-10.31.13 napos nagy körutazás Japánban
Következő indulás: 2026. október 19.
1.549.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/eftalia_downtown_hotel_49027_2_0.jpg?itok=p6mgJ7NG |
Eftalia Downtown Hotel *** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
215.904 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/3/7/52837/elysee_beach_hotel_63102_0.jpg?itok=YfOxUyBX |
Elysee Beach Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
231.275 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/4/5/52845/kleopatra_royal_palm_72270_0.jpg?itok=Kc3Ky8fc |
Kleopatra Royal Palm Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
236.424 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kleopatra-beach-kis.jpg?itok=UCgb_PPj |
Kleopatra Beach Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
176.697 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/2/5/52825/xeno_eftalia_resort_71874_0.jpg?itok=9qRdjvB1 |
Xeno Eftalia Resort Hotel **** AlanyaÁzsia / Törökország / Alanya
244.370 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/delos.jpg?itok=8H00eW-5 |
7 hely, ahol tilos meghalniEtédi Alexa, 2013. szeptember. 10Ázsia / Japán / Dél-Amerika / Brazília / Európa / Franciaország / Görögország / Norvégia / Olaszország / Spanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/asimo_1.jpg?itok=qs7pKWN2 |
Beégett a japán tárlatvezető robot...de nem szégyelliEtédi Alexa, 2013. július. 05Ázsia / Japán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/vatican_secret_archives_photo_7_c_giovanni_ciarlo.jpg?itok=Bk01zGvl |
10 hely, ahová soha nem juthatsz elEtédi Alexa, 2013. május. 16Ázsia / Észak-Korea / Japán / Észak-Amerika / Amerikai Egyesült Államok USA / Európa / Egyesült Királyság / Olaszország / Oroszország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/says-japanese-kids-cute-large-1122008220-msg-7050-4.jpg?itok=QRGfKv8a |
Mélyponton a gyerekek száma JapánbanEtédi Alexa, 2013. május. 09Ázsia / Japán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bali_latnivalok.jpeg?itok=3ADJnxK_ |
Bali látnivalóiKovács Attila, 2026. augusztus. 12Ázsia / Indonézia / Bali
|






