Madeira kisvárosai - Camara do Lobos

Madeira legnagyobb városa, Funchal tőszomszédságában találjuk a kedves kis halászfalut, Camara do Lobos teleülését. A falu neve tükörfordításban a farkasok szobáját jelenti, ami igen meglepő, tekintve, hogy Madeirán néhány madárfajt és a hüllőket leszámítva nem nagyon él gerinces élőlény, leszámítva néhány ide tévedt denevért. Nem is az ordasokra kell gondolnunk - az első felfedezők tengeri fakasokat, azaz fókákat találtak ebben a nyugodt kis öbölben, akiket szépen el is fogyasztottak, így mára csak a nevük őrzi ezen találkozás emlékét.

 Camara do Lobos azon kevés madeirai falu egyike, ahol a halászok nem csak modern, nagy hajókkal, hanem a hagyományos, színesre festett fahajókkal indulnak hálót eregetni az óceánra. Mivel a hullámok itt is nagyon méretesek, a hajókat dolguk végeztével a partra vontatják.

Az apró városka utcáin sétálva szinte ugyanazokat az épületeket láthatjuk, amelyeket annak idején az itt pihenését töltő Winston Churchill is megörökített vízfestményein - de a girbe-gurba utcácskák mellett az is ide vonzotta a híres államférfit, hogy ez a település, illetve a felette magasodó, napsütötte hegyoldalakon található teraszokon termelik a világhírű madeira bor alapanyagát.

Ezt a különleges nedűt itt is megkóstolhatjuk, de előtte, még színjózanon látogassunk el a világ második legmagasabb óceánba szakadó sziklájához, az 580 méter magas Cabo Girao kilátópontjához. Mivel Camara do Lobos csak 9 kilométerre található Funchal központjához, egy kényelmes túra keretében akár vissza is sétálhatunk a fővárosba.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» Madeira, az örök tavasz szigete – csoportos út magyar idegenvezetővel 2027.04.23-30. - 8 nap
» Madeira, az örök tavasz szigete – csoportos út magyar idegenvezetővel 2027.03.29.-04.05. - 8 nap
» Madeira csodái - 8 nap
» Madeira, az örök tavasz szigete – csoportos út magyar idegenvezetővel 2027.05.21-28. - 8 nap
» Lisszabon és Madeira körutazás - 8 nap / 7 éj

Szállás ajánlatok

» Dorisol Estrelicia Hotel *** Madeira, Funchal 201.240 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Dorisol Mimosa Studio Hotel *** Madeira, Funchal 203.400 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Muthu Raga Madeira Hotel **** Madeira, Funchal 212.220 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Hotel Dorisol Estrelicia *** Funchal 207.892 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Európa / Funchal
» Hotel Rocamar **** Canico 217.332 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Európa / Funchal / Canico

Információs oldalak

» Madeira legszebb tájai és látnivalói

Cikkeink

» A gyönyörű Madeira - Kovács Attila
» Túrák Madeira szigetén - Kovács Attila
» A virágok szigete: Madeira - Kovács Attila
» Madeira legszebb hegyi túrája - az Encumeada-hágóból a Pico Ruivora - Kovács Attila
» Madeira kalandtúra 2017 tavasz -videó - Kovács Attila

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!