Hótalpakkal a Stuhleck csúcsára
Hűvös, csípős időben keltünk útra a behavazott erdészeti úton. Kezdetben a hótalpaink a zsákunkon maradtak, bár körülöttünk a táj már fehérbe burkolózott. Az út mellett csordogáló patak, amin a havas bokrok kis hidat formáltak adta a hóropogás mellé a zenei aláfestést. Kis idő elteltével már a téli mesevilág közepén jártunk, ahol is az óriási fenyőfák a hótömeg alatt roskadoztak és valamiféle modernkori márványba formált raszta figura szobrára emlékeztettek. Ekkor már a hótalpak is előkerültek, aminek a segítségével gyorsabb volt a haladás a csúcson található házikó felé. Csendes magányunkat olykor pár túrázó „zavarta” csak meg, amúgy a havasok mély csendjét élveztük végig az út során, miközben a gondolataink ide-oda repkedtek. Az elmaradhatatlan fotózás után /a csúcskeresztnél 1782 méter/ kedves és mosolygós fogadtatás várt bennünket az Alois Günther menedékházban. Ahol az osztrák specialitások elfogyasztását követően szép lassan, de annál vidámabban elindultunk a túránk kiinduló pontja felé.
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/raxf_0.jpg?itok=EgDpLqNY |
Rax-Alpok gyalogtúraEgynapos kirándulás a Rax fennsíkon keresztül a Heukuppe csúcsára
Következő indulás: 2025. október 04.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/reg21.jpg?itok=1iHFttdC |
Rax-Alpok via ferrata: a Haid SteigEgynapos via ferrata túra az Alpokban
Következő indulás: 2025. október 04.
32.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/116329349_3031379656928120_6716484257712924580_o_0.jpg?itok=1XUCqovi |
A Hochschwab csoport legszebb gyalogtúrái4 nap, 3 csúcs, Grüner see
Következő indulás: 2025. augusztus 07.
107.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/e7aea1b055547eec_aeb1e99f4d6ca6892x.jpg?itok=GoM6fiE6 |
Alpesi csúcsok, HochlantschEgynapos gyalogtúra Ausztriában
Következő indulás: 2025. július 26.
25.900 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/goeller.jpg?itok=mhARrfng |
Alpesi csúcsok: Göller (1766 m)1 napos ausztriai csúcstúra
Következő indulás: 2025. szeptember 13.
25.900 Ft |
Szállás ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazom.com_ausztria_jaeger_kiskep.jpg?itok=5c_CCUFh |
Jaeger Hotel*** - AnnenheimAusztria / Karintia / Európa
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kiskep_.jpg?itok=DZodjQ86 |
Bad & Ski PensionAusztria / Karintia / Európa
|
Információs oldalak
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/21819/via-ferrata-turak-kezdoknek-es-haladoknak-kis.jpg?itok=xYw3w0rN |
Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknakAlpok / Dolomitok / Mont Blanc / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/salzburg-austria.jpg?itok=uBIDrNvU |
Ausztria látnivalóiAusztria
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/49407/advent-karacsonyi-vasarok-forgatagaban-kis.jpg?itok=F6fufzFh |
Advent - Karácsonyi vásárok forgatagábanAusztria / Franciaország / Németország / ...
|
Utak Március 15. idejéreAusztria / Egyesült Királyság / Olaszország / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/sieles-ausztriaban.jpg?itok=tvFL5Ojp |
Síelés AusztriábanAusztria / Alsó-Ausztria / Annaberg / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2486.jpg?itok=nkZVP08S |
Aktív nyaralásAlpok / Dolomitok / Mont Blanc / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_8061_siena_toszkana_kerekpartura.jpg?itok=P_ghwTxS |
Biciklitúra, kerékpártúraAusztria / Egyesült Királyság / Skócia / ...
|
Hosszú hétvége (Bécs - Prága - Barcelona)Spanyolország / Ausztria / Csehország / ...
|
Cikkeink
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_0432.jpg?itok=jxurzWtG |
Hótalpas túrák: a havasok csendjének mélyénKovács Attila, 2012. október. 12Európa / Alpok / Ausztria / Szlovákia
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/medve-szurdok00021.jpg?itok=25l82fvB |
Medve-szurdok túra képgalériaHudanik Zsolt, 2012. május. 22Alpok / Ausztria
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/csc_0174_0.jpg?itok=ypNSkAKX |
Stuhleck - Egy nap élményeHudanik Zsolt, 2012. február. 20Alpok / Ausztria
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kep/12213/egynapos-oszi-tura-a-schneebergre-kis.jpg?itok=CaXsvjJV |
Egynapos őszi túra a SchneebergreHudanik Zsolt, 2011. október. 23Alpok / Ausztria
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/grossglockner.jpeg?itok=wZBCg1sW |
Grossglockner: a fekete hegyKovács Attila, 2025. június. 27Ausztria
|
Utazások
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/carpi1.jpg?itok=-aSd5QYG |
Dolomitok hótalpas túra5 napos téli barangolás.
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_2486.jpg?itok=nkZVP08S |
Aktív nyaralásAlpok / Dolomitok / Mont Blanc / ...
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/telikiskep.jpg?itok=niRPBBL- |
Szilveszter az Alpokban4 napos évbúcsuztató téli túra a Salza völgyében
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/9_0.jpg?itok=bqTa0p1R |
Szádelői-völgy: Téli túra Szlovákia Grand Canyonjában1 napos téli túra
|