Fehér-tavi-csúcs / Jahňací štít

A Fehér-tavi-csúcs (2230 m) a Magas-Tátra főgerincének kelet felőli első orma. A tőle északkeletre fekvő Kopa-hágó a Bélai-Tátrához tartozó Bolond Gerőtől választja el. Csúcsában négy gerinc kereszteződik, ezek sorban a következők: a csúcstól a Karó-tavi-hágóig tartó délnyugati gerinc (Townson-gerinc), amely a Vörös-tavi-völgyet a Karó-tavi-völgytől választja le; a Fehér-tavi-völgyet a Vörös-tavi-völgytől elválasztó délkeleti gerinc (Zerge-gerinc); a csúcstól a Kopa-hágóig lehúzódó, a Hátsó-Rézaknák völgye és a Fehér-tavi-völgy között határt képező északkeleti gerinc (Tárna-gerinc); valamint a Hátsó-Rézaknák-völgye és a Karó-tavi-völgy határát képező északnyugati gerinc (Fehér-tavi-gerinc).

Ifj. Buchholz György szörnyű sziklának (abschaulicher Felsen) nevezi a csúcsot, de 1717-ből származó tátrai panorámáján már mint Lastovicza (fecske) található. A XVIII. század íróinál az előzőhöz hasonló német változat, mint Schwalbenberg jelent meg, ezt magyarra Fecske-hegynek fordították. Ezt a régi elnevezést a csúcson nagy csapatokban előforduló hajnalmadárról (Tichodroma muraria) kapta, mivel a helybeli szláv lakosok hegyi fecskének nevezték ezt a madarat, mely csak a sziklák között él, ott keresi ennivalóját, a repedésekben rejtőző rovarokat, álcákat, petéket, de röptében is vadászik. A kis hamuszürke madár tolla a szárnya alatt bíborvörös színű, szépsége csak repülés közben teljes, leginkább csak hegymászók találkoznak vele. Idővel a Fecske-hegy elnevezés feledésbe merült, és Zerge-csúcsot kezdtek használni, ami később ismeretlen körülmények folytán átkerült a szomszédos alacsonyabb csúcsra. Az így név nélkül maradt ormot az alatta lévő Fehér-tóról nevezték el végül Fehér-tavi-csúcsnak. Egyes publikációkban a Bárány-csúcs (a mai szlovák vagy lengyel elnevezés visszafordítása) vagy a Czövek-tó-csúcs (a Karó-tó szerint) is előfordul. A csúcs első ismert megmászója Robert Townson angol utazó volt a „Grosser Hans” nevű zergevadásszal 1793. augusztus 9-én, de pásztorok, zergevadászok és talán a környéken kincset kereső bányászok valószínűleg már előtte is jártak a csúcson.

 

Fehér-tavi-csúcs

„Esti indulás, hosszú utazás, rövid alvás, korán kelés. Mindezek után már ott is álltunk a Biela Voda marcona parkolóőre előtt. A csapat elszántságát példázza, hogy sapkákba, kesztyűkbe burkolózva a tervezett időben útra is indultunk, miközben gyönyörködtünk a felkelő napsugarak által megfestett hegycsúcsokban. A Zöld-tavi menedékházig kényelmes úton, a szintemelkedést szinte észre sem véve jutottunk el. Közben persze élveztük a havas csúcsok látványát és találgattuk, hogy a háztól melyik irányba is mehet az út, mivel körbe-körbe csak függőleges falakat láttunk. A Zöld-tó a reggeli árnyékban nem mutatta meg smaragdzöld színét, de így is lenyűgöző látványt nyújtott a vízben visszatükröződő Karbunkulus-torony képe. 

A házban jól esett a kinti fagyos levegő után a meleg. Feltöltöttük magunkat némi meleg nedűvel és szilárd táplálékkal, majd útra keltünk az innen még kb. 700 m szintemelkedést jelző utunknak. A háztól a sárga jelzésen indultunk felfelé, szerencsére végig napsütésben, így aztán hamar ledobáltuk magunkról a felesleges ruhaneműt. Az út előbb törpe fenyvesben szerpentinez és elég látványosan érzékelhető az emelkedés. Aztán hamarosan feltűnik a Vörös-tó, melynek óriási sziklaszigetein néhány túratársunk napozott. Innen persze tovább emelkedtünk és egészen testközelben havat is találtunk, aminek először nagyon örültünk, de amikor észrevettük, hogy a turistautat is hó lepi, már nem voltunk olyan elégedettek. 

Csapatunk bátrabbjai nekivágtak a hólejtő keresztezésének, jómagam inkább annak kikerülését választottam. Közben újabb tavacska mellett haladtunk el és elértük a láncos szakaszt. Alulról elég függőlegesnek és félelmetesnek nézett ki, de amikor már beszálltál, akkor kiderült, hogy nem is olyan gáz a hely. A két alsó láncot felfelé én nem is használtam, mert a sziklákon kényelmesen fel lehetett kapaszkodni, a harmadik lánc egy kapaszkodó nélküli sziklamélyedésben van, na itt nem árt használni. A csapat az akadályt hibátlanul leküzdötte. Ekkor azt hittem túl vagyunk a nehezén. Később rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. 

A térképen oly picinek tűnő útszakasz a valóságban egy hullámvasút volt. Hogy miért? Kapaszkodsz fölfelé és biztos vagy benne, hogy az előtted tornyosuló sziklák már a csúcshoz tartoznak. Aztán, amikor odaérsz azt látod, hogy a túloldalon még jól le kell ereszkedned ahhoz, hogy újból fölmászhass. Aztán ez az érzés még megismétlődik néhányszor. Persze a terepet még jócskán nehezítette a lefagyott szikla, így alaposan meg kellett fontolni, hogy melyik végtagunkat hová is tesszük. Minden nehézség után aztán tényleg felértünk a Fehér-tavi csúcs 2229 m-es magaslatára. Ebédeltünk és gyönyörködtünk a páratlan kilátásban. Lányok figyelem, szlovák férfiak előszeretettel cserélik le pólóikat a csúcson! Na, de tényleg szép a panoráma is! :-) A Fehér-tavi csúcs a Magas-Tátra főgerincének legkeletibb csúcsa, érdekessége még, hogy 4 gerinc találkozásánál van. 

Pihenés után még ugyanez az út várt ránk lefelé is, és ez ebből az irányból sem volt egyszerű. Mire a Zöld-tavi menedékházhoz értünk, már tisztán látszott, hogy turbó sebességre kell kapcsolnunk, hogy ne kelljen totál sötétben bóklászni. Így gyors léptekkel haladva este 7-re értünk le a parkolóba. Az idő pompás, a táj gyönyörű volt, az út nem csak a lábat, hanem a karizmokat is megmozgatta, mindenkinek csak ajánlani tudom!”