Élmények a Tour-on
Hajnalban indultunk kis csapatunkkal a világ leghíresebb országúti körversenyére, a Tour de France-ra. Hosszú utat kellett megtennünk a Mont Blanc közelében fekvő kisvárosig, Annecy-ig. Az olasz utakon fürgén faltuk a kilométereket, s még világos volt, amikor átkeltünk a híres Mont Blanc alagúton. Chamonix érintésével érkeztünk meg az Annecy-tó partján fekvő kempingünkbe. Pillanatok alatt felállítottuk kis táborunkat, majd a sebtében összeütött vacsora után megmártóztunk a kristálytiszta tó vizében.

Felvirradt a „Nagy Nap”; mi is részesei lehettünk a világ leghíresebb országúti kerékpárversenyének. Kempingünkből rövid autózás várt ránk a Col de la Madeleine hágó lábáig, ahol becsatlakoztunk a Tour de France útvonalába. Nem volt még tíz óra, a Tour mezőnye talán még a reggelit majszolgatta, mikor mi már a hágó felé nyomtuk a kilométereket. Amerre a szem ellátott sok-sok hasonszőrű kerékpárrajongó tekert velünk, a világ minden tájáról érkeztek, de egyetlen cél mozgatott mindenkit: a Tour!
A hágó felé vezető úton több apró, békés falvacska fekszik. A felbolydult településeken karneváli hangulat uralkodott, talán még soha nem láttak az itt lakók ennyi embert az utcákon. A kávéházak és éttermek tömve voltak, patakokban folyt a kapucsínó és a sör : ) Mi is megálltunk egy frissítő kávéra, mielőtt nekivágtunk a legkeményebb szakasznak.
Nézelődés közben szinte észre sem vettük, milyen meredek a hágóra vezető út. A kanyarokban tömött sorokban álltak az autók és a karavánok, némelyik már napok óta várta kedvenc versenyzőjét. Mindenfelé transzparensek, molinók, feliratok sorakoztak, rajtuk versenyzők nevei. Az aszfaltra mesteri kezek festették fel a buzdító jelszavakat, jelképeket, figurákat. Aznap ez természetes volt, a versenyt biztosító rendőrök rájuk sem hederítettek, sőt… Sátrak, kempingasztalok sorakoztak az út mellett, az emberek falatoztak, iszogattak, beszélgettek, latolgattak... És ez így ment hosszú-hosszú kilométereken keresztül, egészen a hágó tetejéig. Olyan hangulat uralkodott, mintha egy nagy vidám majális közepébe csöppentünk volna!

A hágó előtt 1 kilométerrel mi is letáboroztunk. Kerékpárjainkat lelakatoltuk – nem mintha féltenünk kellett volna őket, körös-körül, ameddig a szem ellátott, bringák hevertek a fűben. Mi is elrágcsáltuk jól megérdemelt ebédünket.
Körülöttünk sok-sok ember várakozott. Egyszer csak helikopterzúgásra lettünk figyelmesek. A tömeg izgatottan kémlelt a völgy irányába, tudtuk, éreztük, hogy hamarosan történni fog valami! Nem sokat kellett várnunk, s megjelentek a versenyt támogató szponzorok autói. Hangosan szólt a zene, parádésan feldíszített járművek robogtak el mellettünk, csinos lányok táncoltak és ajándékokat dobáltak a szurkolóknak. Néhol hatalmas tülekedés támadt egy-egy értékesebb darabért – mindenki igyekezett valami relikviát beszerezni a Tour-ról.

A karaván lassan eltűnt, mindenki feszülten várakozott, szinte vibrált a leveg. Újabb helikopterzúgás hasított bele a zajos csendbe, majd feltűnt az első boly. Négy bringás eszeveszett tempóban tekert fel a meredek emelkedőn, majd több kisebb-nagyobb csapat követte őket. Nagyon jó helyet sikerült választanunk, több kanyart is beláttunk, mielőtt a versenyzők elértek volna minket. A versenyben vezető "négyes fogat": Sanchez, Charteaus, Cunego, Casar húzott el előttünk – ők a hegyi hajráért küzdöttek. Majd sorra érkeztek a híres versenyzők: Alberto Contador Andy Schleck árnyékában tekert; a "Nagy Öreg", a Tour hétszeres győztese, Lance Armstrong a mezőny közepén küzdötte fel magát az emelkedőn.
Fényképező masinák kattantak, mindenki kiabált, szurkolt, kedvencét éltette.
A hangulat minket is magával ragadott. Akkor és ott nem egyszerű kerékpáros turisták voltunk. Mi is megtapasztaltuk, hogy mit jelent felküzdeni magunk azon az emelkedőn, ahol a világ legjobbjai is tekernek. S ott, a hágón a versenyzők és a többi szurkoló között valami olyamit tapasztaltunk meg, amit csak akkor lehet igazán megérteni, ha át is éled. A Tour mindörökre rabul ejtett minket...
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/80863/az-azur-part-csodai-kis.jpg?itok=NIw1MALu |
Az Azúr-part csodái4 napos buszos körutazás Franciaországban
Következő indulás: 2027. október 23.
146.700 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/15501/shutterstock_93856414.jpg?itok=xO9W3PV6 |
4 napos városlátogatás Nizzában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 13.
190.210 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/4-napos-varoslatogatas-nizzaban-hotel_9.jpg?itok=bbyZ7TgU |
5 napos városlátogatás Nizzában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. november 11.
209.875 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/8/48408/1708964387_karneval-nizza-190x120_0.jpg?itok=zMdv_6qG |
Virágkarnevál Nizzában, Citromfesztivál MentonbanNizza, Cannes, Monaco, Eze Village, Antibes, San Remo és Menton
Következő indulás: 2027. február 26.
234.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/63ef281310bb6f03da26bfec82ce6fe41664968576_0.jpg?itok=U_HYpgsY |
Szilveszter Párizsban & kirándulás a Loire menti kastélyokhoz6 napos szilveszteri utazás & kirándulás a Loire menti kastélyokhoz
Következő indulás: 2026. december 28.
234.100 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43112/residence-bel-ombre-apartman-calvi-kis.jpg?itok=Eublofrt |
Residence Bel Ombre Apartman * CalviKorzika / Franciaország / Európa / Calvi
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43109/residence-les-pins-apartman-calvi-kis.jpg?itok=p6o2R9RE |
Residence Les Pins Apartman *** CalviKorzika / Franciaország / Európa / Calvi
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43108/hotel-saint-christophe-calvi-kis.jpg?itok=jZLoJrvl |
Hotel Saint Christophe *** CalviKorzika / Franciaország / Európa / Calvi
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43106/hotel-mariana-calvi-kis.jpg?itok=VRuXwLVA |
Hotel Mariana *** CalviKorzika / Franciaország / Európa / Calvi
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/43101/hotel-regina-calvi-kis.jpg?itok=r9Zaf7gd |
Hotel Regina *** CalviKorzika / Franciaország / Európa / Calvi
|
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/franciaorszag_latnivalok.jpg?itok=pOpGtUp3 |
Franciaország legszebb látnivalóiFranciaország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/parizs.jpg?itok=aUlV6CjR |
Városlátogatások Párizsban (Hosszú hétvége - Utazás - Városnézés)Franciaország / Párizs
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/tour3.jpg?itok=BektwO49 |
Tour de FranceCzinke István, 2026. október. 27Franciaország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/paris-landscape-1.jpg?itok=fGuA53qU |
Párizs, a fény városaKovács Attila, 2026. április. 05Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/paris-tour-eiffel-1.jpeg?itok=GaME60S_ |
Párizsi utazásKovács Attila, 2026. február. 02Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/parizs_montmartre.jpeg?itok=Vk3e-XG_ |
Emlék PárizsbólKovács Attila, 2025. november. 07Európa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/parizs_ejjel.jpeg?itok=CR6SY--J |
Párizs mozgásban, második részKovács Attila, 2025. szeptember. 23Európa / Franciaország / Párizs
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/15/toszkana_szallas_kerekpartura_img_2693.jpg?itok=IqBMNAvE |
Toszkána kerékpárral7 napos biciklitúra Toszkánában
Következő indulás: 2027. május 27.
425.000 Ft+ repülőjegy |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/23/somos11.jpg?itok=0rVXwQ4W |
El Camino del Norte: északi zarándokút kerékpárral17 napos kerékpártúra a Szent Jakab zarándokúton
Következő indulás: 2027. április 26.
835.000 Ft+ repülőjegy |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3177/pici_35.jpg?itok=PVQdzaMv |
Öko-kalandtúra Costa RicábanSportos természetjárás és egzotikus körutazás helyi idegenvezetővel
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/el_camino_de_santiago.jpg?itok=qX1AZu0n |
El Camino de Santiago zarándoklat - látnivalók, érdekességek, hasznos információkSpanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bled_0.jpg?itok=XZXYDTF0 |
Szlovénia legszebb látnivalóiSzlovénia
|


