Elbrusz, Kaukázus, Európa legmagasabb hegye

A Kaukázus főgerincétől e csúcs  a kontinens felé esik. Így  Európa legmagasabb pontját képviseli ez a kialudt vulkán. A Hegy Oroszországban, azon belül is Kabardo-Balkáriában található, a legközelebbi reptér Mineralnye Vody, ahová vonattal is érkezhetünk, 3 napos zötykölődés után a Keletiből, Kijev és Harkov érintésével.

Itt kisbuszokba vagy taxiba szállva érhető el Terszkol faluja, ahol utoljára alszunk ágyban, majd irány Azau és a felvonó. Innen 3600 méterre visz a lanovka, a MIR állomásig, az innen a Barrels-ig vezető, lávatörmelékes ösvényt is ki lehet hagyni, ha a kis ülős felvonót vesszük igénybe, a kezelő a hátizsákunkat az utánunk következő ülőkébe helyezni. 3800 on kiszállva már érezzük a magasságot, ha csak előtte nem akklimatizálódtunk a közeli Cheget hegyen tett túrával. Innen könnyű séta visz 4200 méterre az egykori Prijut 11 menedékház romjai mellett álló Disel Hut hoz. Most itt hatalmas építkezések folynak: az oroszok sífelvonót építenek ezen a magasságon, és nagyon komolyan veszik a dolgot: éjjel nappal dübörög itt egy konténernyi aggregátor, lánctalpas teherautók hordják fel az építőanyagot a gleccseren, teljesen tönkretéve a hegy varázsát. Ezt az sem fokozza, hogy az Elbrusz két csúcsát megmászni nem jelent túl sok technikai nehézséget: egyedül a magasság és a ködben való eltévedés okozhat problémát, viszont azt nagyon komolyat. Épp az a veszélye a hegy relatíve könnyű mászóút-besorolásának, hogy túl gyorsan érünk fel nagy magasságba és jelentkeznek a magashegyi betegség tünetei: émelygés, rosszullét, hányás, hasmenés, fejfájás, koncentrációs problémák és rossz döntések sorozata. Ezt lassú, hegyet tisztelő felfelé mászással és rengeteg folyadék bevitelével előzhetjük meg, ha pedig rosszul vagyunk azonnal ereszkedjünk alacsonyabb szintre, még a tünetek fokozódása előtt. A Disel Hut-ban aludhatunk is, ha van előre foglalt szállásunk, ellenkező esetben egy jó viharálló sátorban és pehelyhálózsákban kint is táborozhatunk a menedékház mellett. Ideális akklimatizációs túrát tehetünk a Pashutov sziklákig, amik már 4800 méteren találhatóak, majd innen visszaereszkedve lejjebb töltve az éjszakát másnap már a nyeregig, a két csúcsot elválasztó kis völgyig túrázhatunk, túllépve a bűvös 5000 méteres vonalat. A csúcsra indulni csak tökéletes szellemi és fizikai állapotban és ideális időjárási viszonyok között szabad. Az út elvileg jól kitaposott és járható, nagyon kis térközökkel a jégbe levert karókkal van jelezve. Ezek a hirtelen leszálló ködben kapnak kiemelt jelentőséget: az Elbrusz palástját borító hatalmas gleccser számtalan helyen tarkítja mély hasadék, amibe könnyen beletévedhetünk ha elvétjük a kijelölt ösvényt. A nyeregből a csúcsrégióba mászva egy hosszabb lapos szakasz következik, majd annak kiemelkedése jelzi a főcsúcs 5642 méteres magasságát. Innen csodálatos panoráma kínálkozik: mivel az Elbrusz távolabb fekszik a Kaukázus főgerincétől, szinte az egész hegyvonulatot belátjuk, több mint 1000 méterrel magasabbról! Csodás érzés ennyire könnyen feljutni ilyen magasságba, de érdemes igyekezni vissza alacsonyabb régiókba, hiszen gyorsan támad a magassági betegség, így néhány csúcsfotó után indulhatunk is lefelé. Döbbenetesen gyorsan leérünk a Barrels-ig, szinte harapni lehet a sűrű levegőt, elmúlik a fejfájás és a rosszullét, megérdemelt zuhany és finom kabard ételek várnak a hazautazás előtt. 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Baltikum fővárosai és Finnország - autóbusszal - 11 nap
» A Baltikum fővárosai és Finnország - repülővel - 8 nap

Információs oldalak

» Karácsonyi utazások

Cikkeink

» Moszkva és nevezetességei - Etédi Alexa
» Kerékpárkölcsönzők nyíltak Moszkvában - Etédi Alexa
» 10 hely, ahová soha nem juthatsz el - Etédi Alexa
» Séta a Vörös-téren - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!