Az erdőhatár feletti túrázás
"Erdőhatár feletti túrázás, legalább 1500 m felett" ez áll az MTSZ magashegyi túra címszó alatti definíciójában. Mivel most már több mint egy éve járjuk - túrázásra és természetre éhes kollégáim egy csapatával a magyar erdőket és hegyeket, gondoltam megismertetem őket azzal az eddig nem ismert érzéssel, melyet a magashegyi túrázás jelent. Választásom a Graz melletti Medve-szurdokra (Bärenschützklamm) és a felette magasodó Hochlantsch csúcsra esett.
Célpontunk Budapesttől mintegy 3 és félórányira, autópályán pontosan 393 km-re található. Résztvevőket ezúttal sem kellett sokat keresnem, rövid időn belül 21 fő verbuválódott. Ausztriában minden sarkon találunk szállást, kiadó szobát, azonban ennyi embernek nem volt egyszerű a szállás kiválasztása. Mivel a szurdok Mixnitz faluból közelíthető meg, így ennek környékén keresgéltünk. Végül Kapfenberg városka szélén sikerült szállásra lelnünk. A hagyományosan remek osztrák vendéglátás 27 Euro/fő/éj volt, mely a hazánkban elérhető szállások árát éppen csak meghaladja.
A menetrendünk péntek délutáni - munka utáni indulást tartalmazott, így szombaton reggel már kis időráfordítást igényelt a túra kezdőpontjába való eljutás és a teljes napot a természetben tölthettük.
Panziónkban elköltött remek reggelink után 10 óra tájékában már a Mixnitz feletti parkolóban húztuk meg bakancsaink fűzőjét és indultunk el a Medve-szurdok bejáratához. A parkolótól zúzott köves út vezetett a mintegy másfél kilométerrel odébb lévő bejárathoz. Nem mondom, hogy laza bemelegítés, mivel a szintemelkedés már itt is mutatta, hogy magasra fogunk menni. A parkoló 495 m szintjéről 740 m-re mentünk.
A szurdokba való belépést nem ingyen adják, azonban a 3 eurós díj nem mondható vészesnek sem. Ezért cserébe pompásan kiépített és karbantartott lépcső, létra és járdarendszer várt minket. Felmerülhet a kérdés: tériszony esetén mennyire ajánlott itt túrázni? Nos, velünk két tériszonyos is volt, azonban a könyök magasságban lévő korlátok okán semmilyen tünetet nem mutattak, mi több félsz nélkül élvezték a lezúduló vízesések robaját és a hatalmas sziklafalak által jelentett természeti csodák sokaságát.
A szurdokban megtett túra nem hosszú, csupán 5 km, azonban a szintemelkedés jelentős. A szurdok kijáratánál lévő hüttéig mintegy 600 m az út. Itt azonban kényelmesen megpihenhetünk egy tágas réten, valamint igény esetén elmerülhetünk az osztrák gasztronómiában is. Mi hozott anyagból dolgoztunk és magyar módra a saját csomagolású szendvicseinket fogyasztottuk és csak majd egy órás kedélyes beszélgetéssel tarkított pihenő után indultunk tovább.
1209 m-ről mintegy 30 perces sétával értük el a közvetlen a csúcs alatt lévő második hüttét 1371 m-en. Innen már csodás kilátás nyílt a környező hegyekre és a Hochlantsch csúcsán álló keresztre.

A látvány kissé rémisztő volt és bár a túra szervezésének kezdetétől próbáltam vázolni, sokaknak inába szállt a bátorsága. Így végül az igazán kemény maggal, mintegy 15 fős kicsiny csapatunk megindult a csúcstámadásra. Az út ugyan jól kijárt volt előttünk, de a másfél km alatt leküzdendő 470 m-es szintemelkedés többszöri megállásra kényszerített minket. Kitartásunk végül meghozta gyümölcsét és 53 perc alatt értük el az 1722 m magas csúcsot.
A boldogság leírhatatlan volt, erre várt mindenki egész nap. A felelősségteljes felnőttek gyerekekké váltak és a leggyakrabban elhangzó kérdés: "ugye most már magasabban vagyunk, mint a Kékes?"

És igen, mindenkinek, aki ide felmászott jár a dicséret és gratuláció, mert bizony ez már magashegyi túrázás... :-)
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722672902_mariazell-advent-panorama-stern-shiftn_0_0.jpg?itok=b8cJTmGs |
Adventi gyertyagyújtás MariazellbenMayerling és Lilienfeld, Semmering élményvonattal! Kottingbrunni kastély
Következő indulás: 2026. december 05.
74.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/utazom.com_ausztria_jaeger_kiskep.jpg?itok=5c_CCUFh |
Jaeger Hotel*** - AnnenheimAusztria / Karintia / Európa
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kiskep_.jpg?itok=DZodjQ86 |
Bad & Ski PensionAusztria / Karintia / Európa
|
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/salzburg-austria.jpg?itok=uBIDrNvU |
Ausztria látnivalóiAusztria
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/grossglockner.jpeg?itok=wZBCg1sW |
Grossglockner: a fekete hegyKovács Attila, 2026. október. 19Ausztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/elso_ho.jpg?itok=LuMfUxlb |
Az első hó KarintiábanKovács Attila, 2025. augusztus. 11Európa / Ausztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/ausztria_utazas.jpg?itok=jArYnRUz |
Ausztria varázslatos tájainKovács Attila, 2024. január. 15Ausztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/11051519414-auf-der-kaiser-franz-josefs-hoehe-liegt-das-ziel-von-fight-for-pink-foto-grohag.jpg?itok=xXh8Ebqj |
Kilátás a Grossglocknerre - a Kaiser-Franz-Josefs-Höhe, HeiligenblutKovács Attila, 2017. szeptember. 04Ausztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dachstein_via_ferrata_-_8.jpg?itok=M5zxtTni |
Őszi Dachstein via ferrataKovács Attila, 2016. október. 03Ausztria
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fejkep1.jpg?itok=q8g6kEdm |
A víz jegyében, Dachstein - Schladminger TauernTengerszemek nyomában
Következő indulás: 2027. július 07.
275.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/pl9.jpg?itok=ya8i1Vma |
Gyalogtúra a Garda-tónál6 napos buszos kirándulás Olaszországba
Következő indulás: 2027. május 13.
285.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/kiskep_1.jpg?itok=XBs3lgyy |
A Dolomitok legendás ösvényeinBarangolás a történelmi csúcsok között
Következő indulás: 2027. június 16.
345.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/caminito.jpg?itok=EedUqnIw |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |


