A nyári túrák veszélyei, a biztosítás fontossága

A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) a nyári szezon elején mindig felhívja a Tátrába látogatók figyelmét a magashegyi túrákon rájuk leselkedő veszélyekre. Fokozottan így van ez ebben az évben, mivel a májusi szélvihar után a Tátrai Nemzeti Parkban még mindig vannak olyan jelzett turistautak, amelyek járhatatlanok. „A helyzet fokozatosan javul, és hamarosan valamennyi turistaút járható lesz. A viharban azonban az útjelző táblák egy része is megsérült, megsemmisült” – mondta el Jozef Janiga, a HZS vezetője. A turistautak megtisztítása után tehát fel kell újítani az útjelző táblákat. A turistáknak azonban arra is fel kell készülniük, hogy a viharban egyes útvonalakon a turistajelzések is károsodtak, mivel azok egy része a kidőlt fákra volt felfestve. Emiatt aztán a turistáknak jobban figyelni kell az útvonalra annak érdekében, nehogy eltévedjenek.

Fotó: Bartolomiej Jurecki

„A másik, nyár elején jelentkező problémát a nyári hómezők jelentik, hiszen a magashegyi környezetben ilyenkor még több helyen lehet nagyobb mennyiségű hó. Igaz ez különösen a magashegyi hágókon történő átkelésekre” – tett hozzá Janiga. Ez a probléma elsősorban a Magas-Tátrára jellemző. Ezek a hófoltok különösen reggel veszélyesek, amikor nagy magasságban még fagypont körüli, esetleg fagypont alatti a hőmérséklet. A hó ilyen körülmények között nagyon kemény, adott esetben akár jeges is lehet. „Az ilyen területekre tervezett túrák során hangsúlyozottan javasoljuk a megfelelő bakancs, adott esetben hágóvas és túracsákány használatát” – mondta Janiga. Semmi esetre sem ajánlott azonban az ilyen havas területek történő csúszdázás. A hegyimentőknek minden évben több, a havas területeken történő, ártatlan játéknak induló csúszkálás végén bekövetkező súlyos baleset miatt kell beavatkozniuk.

Fotó: Igor Strhárský
 
Nyári időszakban a hegyvidéki területekre látogató turistákra szintén veszélyt jelentenek az ilyenkor rendszeresen előforduló heves viharok, amelyek rendszerint a déli órákban keletkeznek. „Ezek a zivatarok általában egy-két óráig tartanak, majd ezután ismét megnyugszik az időjárás” – tette hozzá a szakember. Zivatar idején a turistáknak azt ajánlják, hogy keressenek maguknak biztonságos helyet, hogy megelőzzék az esetleges villámcsapásokat.
Sajnos a hét végén is történt egy nyári hófoltos baleset a Lengyel-Tátrában, mégpedig ismét a Tengerszem-csúcsra vezető turistaúton. Az ott található jeges felszínű hófolton két turista, egy férfi és egy nő csúszott ki, és csúsztak lefelé néhány száz métert. A hegyimentők a páros férfitagját súlyos, a nőt könnyebb sérülésekkel szállították a zakopanei kórházba.
 
Szintén problémát jelenthet, ha a hegyekbe kiránduló turisták megfeledkeznek a megfelelő utasbiztosítás megkötéséről. Az utóbbi években csökkent az olyan, hegyvidéki területekre látogató turisták száma, akik rendelkeznek a Hegyi Mentőszolgálat által végzett hegyimentésre is érvényes biztosítással. „A csökkenés nem mondható drámainak, de a következmények, különösen a beavatkozás költségei, amelyet a turistáknak kell megfizetni, nem éppen kellemesek” – mondta el Janiga. Az elmúlt évben a hegyekben segítségre szoruló turisták 78 %-ának volt megfelelő biztosítása. Mindez azért is érdekes, mert a biztosítási költségek nem túl magasak, akár már napi 70 cent összegtől is köthetünk megfelelő biztosítást. A hegyimentők beavatkozásának átlagos költsége légitechnika használata nélkül körülbelül 350 €. Helikopter használatával azonban ez az összeg több, mint 4.000 €, ami valóban nagyon magas, és egyes extrém nehéz mentési művelet költsége akár az érintett személy egzisztenciájának elvesztéséhez is vezethet” – mondta Janiga.
A HZS-nak a legtöbb problémája az egykori Szovjetunió területéről érkező turistákkal van. „Nekik általában olyan biztosításuk van, amely a földi maradványok hazaszállításának a költségeit fedezi, ez azonban nem balesetbiztosítás” – mondta a szakember. Sok esetben a Kelet-Európából érkező turisták nem csak a hegyi mentésre is kiterjedő balesetbiztosítással, de még csak az egészségügyi ellátást finanszírozó egészségbiztosítással sem rendelkeznek. A földi maradványok hazaszállítását fedező biztosítás azonban nem hiányzik az ezen országokból érkezőknél.
A hegyekbe látogató turisták másik csoportja viszont azok a főleg hazai, szlovák turisták, akik megfeledkeznek a hegyi mentésre érvényes kiegészítő biztosítás megkötéséről. Ezek közé tartoznak az egynapos túrára érkező turisták. „Nem számít, hogy ezek szlovákok, csehek vagy lengyelek. Ezek általában azok az emberek, akik a hegyek közelében élnek, és évente csak egyszer mennek fel a hegyre, és ekkor viszont megfeledkeznek róla, hogy egy esetleges mentőakció milyen költségekkel járhat” – fejezte be Jozef Janiga.

Forrás: http://poprad.korzar.sme.skhttp://poprad.korzar.sme.skhttp://krakow.gazeta.pl

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Kis-Fátra legmagasabb csúcsa és főgerince - 1 nap
» Szlovák Paradicsom – Hernád-áttörés - 1 nap
» Magas-Tátra, Magisztrále út - 1 nap
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap

Információs oldalak

» Aktív nyaralás
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» A Magas-Tátra télen - Kovács Attila
» Hogy éljünk túl ANYAGILAG egy tátrai balesetet? - magas-tatra.info
» Könnyű túra a Tátrában - a Zöld-tavi menedékház - Kovács Attila
» A Magas-Tátra természeti látnivalója - a Tarpataki-vízesések - Kovács Attila
» A Szlovák Paradicsom szurdokai - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!