Honlapunkon számos ajánlat közül válogathat, de ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres vagy akár kész útitervét segítsünk megvalósítani, írjon nekünk itt!
Argentína eldugott tartományai között is elnyerné az istenhátamögöttiség versenyében a fődíjat Salta országrész. Szombat reggel összekaptuk magunkat és elhaladtunk Salta irányába. Néhány évvel ezelőtt innen délre indultunk világot látni, most északnak vettük az irányt. Szokás szerint nem a főúton, hanem egy kis hegyi szerpentinen keresztül, ami ráadásul csak egy sávos....
Az angolokat elkapta a gépszíj, az utóbbi időben meglehetősen felgyorsult a felhőkarcoló építési kedvük. Egy-két évvel ezelőtt még semmi nem állt ott, ahol ma már hatalmas monstrumok meredeznek fenyegetően az alattuk megbújó épületek fölé. Pedig London klasszikusan nem egy, a felhőkarcolóiról ismert metropolisz, mint Dubai, New York vagy Chicago. Persze ez még önmagában nem volna baj, elvégre számos világváros, amely korábban inkább régi műemléki épületeiről volt ismert, bekapcsolódott a...
Már letölthető az aplikáció a Salomon City Trail Budapest útvonalakhoz!!!
Itt találod őket: iPhone: http://https://itunes.apple.com/app/salomon-citytrail/id843876542 Android: http://https://play.google.com/store/apps/details?id=com.mnstr.salomoncitytrail
Érdekesnek ígérkezik a Salomon...
Dél-Amerikát rengeteg fejlett civilizáció lakta a spanyol hódítókat megelőző évszázadokkal, sőt évezredekkel korábban is. Az Inkák által emelt Machu Picchu a kontinens elsőszámú turista attrakciója, amit 2007 óta a Világ Hét Új Csodájának is egyike lett. Ezen óriási kontinensen a végtelen dzsungel nem csak az Inkák, hanem rengeteg más misztikus kultúra romjait is elrejtett évszázadokon át, csak úgy, mint a Tayronai indiánok által épített kolombiai Elveszett Várost (Ciudad Perdida, Lost City...
Kaliforniáról az embernek szinte azonnal az állandó napsütés, és a végtelen óceánparton sorakozó pálmafák jutnak eszébe. Most egy pillanatra tedd ezt a képet félre, és képzelj el egy vidéket, csipetnyi alpesi hangulattal megfűszerezve ahol mind a négy évszak képviseli magát. Ahol tavasszal vízesések teljes pompájával kápráztatják az idelátogatókat, nyáron kristálytiszta tavak adnak enyhülést, ősszel a sárga minden árnyalatában pompázó nyárfák festik meg a vidéket, és novembertől egészen...
Olaszország legnagyobb tava a meseszép Garda-tó. A mediterrán partvidék felett északon magas hegyek emelkednek - így tavasszal nem ritka, hogy a délelőtti síelés után, pálmák árnyékában kell hűsölnünk délután, mert olyan erősen süt már a Nap.
A hangulatos és igényes városkák közül Riva del Garda és Sirmione a leghíresebb, de a legszebbek között találjuk még Malcesine-t és Limone-t is. A...
AI-asszisztensünk segít!
Chat indítása
Iratkozz fel hírlevelünkre és az elsők között értesülhetsz legújabb akcióinkról és last minute ajánlatainkról.
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj időben a legújabb akcióinkról, a legjobb utazási ajánlatokról!