Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Szállás típusa
Kiutazás

Neszebar Bulgária egyik legkedveltebb úti célja, már csak azért is, mert egyrészt az igen kedvelt Napospart közvetlen szomszédságában található, másrészt figyelemreméltó kulturális nevezetesség is. Nem utolsó sorban pedig könnyen elérhető, hiszen a burgaszi nemzetközi repülőtér alig 30 percre, míg a várnai reptér nem egészen két órára található a csodálatos, történelmi és kulturális nevezetességektől hemzsegő, romantikus várostól, melyet gyakran a „Fekete-tenger gyöngyeként”, vagy a „bolgár Ravennaként” is becéznek, nem véletlenül. A várostól 2 kilométerre, északra fekvő Naposparton üdülők számára szinte kötelező program, de egyébként is az egyik legkedveltebb desztináció, ha az ember Bulgáriába látogat. Történelmi épületei okán 1983-ban felkerült az UNESCO kulturális világörökségi listájára is.

A festői kisváros már elhelyezkedésével is felhívja magára a figyelmet; míg óvárosa, ahol manapság teljes az építési tilalom, egy, a tengerbe benyúló, 850 méter hosszú és 300 méter széles sziklás félszigeten (egykori szigeten) helyezkedik el, addig a modern Neszebar a félszigettel szemben található szárazföldi részt foglalja el sok-sok szállodájával, strandjaival, éttermeivel és más újabb fejlesztéseivel. A múzeumvárosként működő óvárost a szárazfölddel összekötő keskeny földnyelv – melyről nem tudni, hogy emberkéz, vagy a természet alkotta-e – szinte egyidős a várossal, a középkorban már egészen biztosan létezett, hiszen a rajta látható, és Neszebár jelképének számító szélmalom még a török időkben épült. Persze Neszebar múltja még ennél is sokkal régebbi időkig nyúlik vissza: területét a Kr. e. 2. évezred végétől kezdve lakták.

A várost Mesembria néven még az ókori trákok alapították, majd a Kr. e. VI. században elfoglalták a görögök (megarai dórok), s az elnevezés egészen 1934-ig használatban volt Mesemvriya formában (igaz, a Neszebar is a Mesembria névből ered). Mesembria pedig jelentős fekete-tengeri kolónia és kereskedelmi központ maradt az ókorban mindvégig; Neszebar legrégebbi, ókori emlékei a hellenisztikus időszakból maradtak fenn. A szomszédos Apollonia (Szozopol) mindvégig jelentős riválisa volt a településnek. Mesembria Kr. e. 71-ben került római uralom alá, de számos kiváltságát, például pénzverési jogát továbbra is megtarthatta. A város újabb nagy korszaka a korai középkorban jött el, amikor a bizánciak és a bolgárok harcoltak érte. Stratégiai szerepét jól érzékelteti, hogy bár történelme során a városra valamennyi környező nagyhatalomnak szüksége volt, de soha nem rombolták le, megelégedtek az adófizetéssel.

Neszebar hanyatlása az oszmán hódítással kezdődött meg 1453-ban, azonban e kor építészeti öröksége ugyanúgy fennmaradt, mint a bizánci időszakból származó csodaszép templomok. Az óváros sötétbarna, kőalapra épült faereszes házai jellemzően már a török uralom idején épültek a XIX. században. E lakóházak azonban nem csak Neszebarra jellemzőek, hanem a Fekete-tenger bolgár partvidékének valamennyi városára is. A várost ért egyetlen támadás az 1828-29-es orosz-török háború során történt, amikor az orosz flotta ágyúzta a várost. Bulgária végül 1878-ban szabadult fel az oszmán uralom alól, bár Neszebar 1885-ig Kelet-Rumélia autonóm oszmán tartomány része maradt, ekkor egyesült a Bolgár Hercegséggel. A XIX. század végén a meglehetősen elhagyatott kisvárosban főként görög halászok és szőlősgazdák éltek. Neszebar új városrésze 1925 után épült ki, és helyreállították a történelmi óvárost is.

Neszebar színes történelmi múltja csodaszépen tükröződik a városka hangulatán: érezhetjük itt a Balkán ízeit, illatait, míg építészetében harmonikusan olvad össze a görög, a török és a bolgár jelleg. Ami kulturális nevezetességeit illeti, főként bizánci, szláv és görög ortodox templomait kell felsorolni, melyeknek köszönhetően mondják Neszebarra, hogy itt található az egy főre eső legtöbb templom, illetve jórészt ezeknek köszönhetően nyerte el UNESCO világörökségi besorolását. Keresztény templomai közül a legrégebbiek az V-VI. század között épült Szent Szófia-templom vagy régi püspökség (Stara Mitropoliya), illetve az Eleuszi Szűz Mária templomának romjai, a IX. századi Keresztelő János-templom, és Szent István-templom vagy új püspökség (Nova Mitropoliya), a XIII-XIV. század között épült Szent Theodor-templom, a Szent Paraskevi-templom, a Szent Mihály és Gábriel arkangyalok temploma, a Pantokrátor Krisztus-templom, valamint az Aliturgetos Szent János-templom.

Az ókorból a hellenisztikus akropolisz, egy agora és az Apollon templom romjai maradtak fenn, míg az oszmán hódoltság időszakának emléke a már említett szélmalom, mely az óvárosba bevezető keskeny földszoroson áll. A reneszánsz kori malmot – jóllehet lapátjai ma már nem forognak – az 1960-as években állították helyre. Emellett az egész óváros panorámáját meghatározó, úgy nevezett „plovdivi stílusú” kőalapra épült, faereszes házak is a törökkor emlékei, noha ezek határozottan bolgár épületek, bár jellegükben emlékeztethetnek az ottomán kori lakóépületekre is. Ez a stílus a bolgár nemzeti ébredés időszakát képviseli, a bolgár öntudatot hivatott szimbolizálni. A földnyelv végén, az óváros bejáratánál magasodik a csónakon álló Szent Miklós szobra, aki többek között a tengerészek védőszentje is.  Neszebar városát évszázadokon keresztül a monumentális bizánci várfalak védték, melyek bizonyos részei máig láthatók.

Jóllehet, Neszebar elsősorban történelmi és kulturális szempontból kimagasló úti cél, természetesen akadnak itt más jellegű programok is. Kisgyerekes családok számára érdekes lehet az Aquapark Neszebar, mely egész Európában az egyik legnagyobb ilyen jellegű intézmény. 38 különféle csúszdájával persze nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is várja. A további lehetőségek között főként gasztronómiai jellegű programokat érdemes említeni, hiszen Bulgária messze földön híres mezőgazdasági termékeiről, főként zöldségeiről, borairól, mézéről, illetve a tenger gyümölcseiről. A környék borászatai, levendulafarmjai, a víz környékére települt, tengeri ételekre összpontosító éttermek mind-mind megérnek egy próbát. Ami a Neszebarra jellemző fogásokat illeti, kóstoljuk meg a fűszeres héjában sült burgonyát, a halakhoz kínált grillezett zöldségeket, a Moussakát, ami nem csak Görögországban, de itt is elterjedt, kedvelt fogás, illetve, a Sirene sajttal és túróval töltött Banitsa pitét.  



Akciók, kedvezmények, last minute Neszebáron

Neszebar térkép
Neszebar cikkek

találat
 
Részletes találati lista
körutazás

Tavaszköszöntő a Vajdaságban és Szerbiában

Délvidéki magyar emlékek nyomában egészen a nyüzsgő Belgrádig
35.900 Ft/fő

Karnevál és Farsang Szlovéniában

Lendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
47.000 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
51.397 Ft/fő

Advent Zakopane és Bártfa

Felvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
52.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
55.500 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!