Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Ayia Napa (vagy Agia Napa), a Ciprus délkeleti csücskén, a Capo Greco földnyelven elterülő település a sziget déli, görög részének legfelkapottabb, legközkedveltebb üdülővárosa, ahová a világ minden tájáról érkeznek turisták. A város, amely már a török területen található Famagustától 20 kilométerre délre, a szomszédos Protarastól mintegy 12 kilométerre nyugatra, illetve a Larnacai Nemzetközi Repülőtértől nem egészen 50 kilométerre, keletre fekszik, elsősorban finomhomokos tengerpartjainak köszönheti jó hírét. A városnak helyet adó Greco-fok (Capo Greco) de facto a Ciprusi Köztársaság és az Európai Unió legkeletibb pontja. A vadregényes Capo Greco partvonalát tengeri barlangok szabdalják (a legenda szerint ez az „Ayia Napa-i tengeri szörny” búvóhelye is), míg a fokot körülölelő 1209 hektáros területet a BirdLife International kiemelt fontosságú területnek jelölte ki, mivel számos madárfaj vonulási útvonalába esik.

A település nem tekint vissza különösebben hosszú múltra. A legenda szerint a korai középkorban egy zsákmányát űző vadász Szűz Mária ikonját fedezte fel egy barlangban, melyet feltehetően a VII-IX. századi bizánci képrombolás idején rejthettek el itt. Az idők során az ikont rejtő barlang köré az Erdők Boldogasszonya kolostor épült (valamikor 1100 körül), ahová egyre több zarándok érkezett. A terület elnevezése is kapcsolódik e történethez, mivel az ’ayia, vagy agia’ szó szentet, míg a ’napa’ erdős, ligetes völgyet jelent görögül. Utóbbi (illetve a kolostor neve) utal az épület egykor sűrű erdőséggel borított környezetére. Ezt követően hosszú évszázadokon át a kolostoron kívül a vidék lakatlan volt. Egy másik legenda szerint egy velencei nemes lány menekült ide a szülei akaratának ellenszegülve, akik nem akarták, hogy lányuk közrendű kedveséhez menjen férjhez. A lány végül a kolostor apácája lett. E változat szerint a kolostort a velenceiek építették az 1500-as évek végén.

Ayia Napa az 1790-es évektől fogva kezdett lassan benépesülni. Ekkor állítólag egy Nikolaos Kemitzis nevezetű szaloniki görög telepedett le az Ayia Napától északkeletre található Panayia nevű faluban, de ott összetűzésbe keveredett a szigetet ekkor kormányzó oszmán hatóságokkal, ezért úgy döntött, hogy a kolostor szomszédságába költözik családjával. A település azonban még a XX. század második feléig is csak egy álmos halászfalu volt. Ciprus 1878-ban a Brit Birodalom része lett (mely uralom egészen 1960-ig tartott), jóllehet az Ayia Napától nyugatra elterülő Dekélia területét (illetve Akrotirit) – mint katonai támaszpontot – ezután is megtartották az angolok. 1974-ben Észak-Ciprust megszállták a törökök, melynek következtében az addig Famagusta régióban élő görögök Ayia Napa területére költöztek, és gyors urbanizáció vette kezdetét. Az 1980-90-es évekre Ayia Napa virágzó üdülővárossá nőtte ki magát, mely csodálatos tengerpartjai mellett szállodáinak és éjszakai szórakozóhelyeinek köszönhette zajos, gyors sikerét.

Bár manapság gyakran vonnak párhuzamot Ayia Napa és Ibiza között, a ciprusi üdülőhely még mindig megőrizte meghitt falusi hangulatát, függetlenül attól, hogy a város ma Ciprus legnagyobb turisztikai üdülőhelye, 27 000 fő befogadására alkalmas, és több mint 175 szállodával és apartmannal rendelkezik. 27 strandja közül 14 Kék Zászlós (több mint bármely más ciprusi üdülőhely esetében), de maga a sziget is szinte világelső, csak Horvátország előzi meg ebben a kategóriában. Leghíresebb strandjai között olyan legendás partok sorakoznak, mint a Nissi Beach, vagy a Makronissos Beach, de érdemes ellátogatni a Capo Greco keleti partvonalán található Konnos Beach-re, mely lenyűgöző környezetével csábítja a napfürdőzés szerelmeseit, a kevésbé zsúfolt Landa Beach-re, ami kristálytiszta vizével és tiszta homokjával hívogat, a természetes szikláktól körülvett, szélvédett és mozgáskorlátozottak számára is tengeri hozzáférést biztosító Vathia Gonia Beach, vagy éppen az Ayia Thekla strandra, amely még mindig megőrizte viszonylagos nyugalmát.

Bár Ayia Napa ma elsősorban üdülővárosi szerepéről nevezetes, mégis számos kulturális látnivaló is akad itt, arra az esetre, ha az ember nem csak napozni, vagy fürödni szeretne. A város legfontosabb nevezetessége a már említett Ayia Napa-kolostor, melynek legrégebbi részei a közép-bizánci időszakból származó falszakaszok (1191 előtt), az épületek többsége azonban a XIV-XVIII. század közé tehetők. A kolostorban ma múzeum működik. Érdemes felkeresni a Thalassa Tengerészeti Múzeumot, ahol a régió tengerészeti múltjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve ahol egy Kr. e. IV. századi kyreniai kereskedelmi hajó másolata és egy papiruszból készült ősi mezolitikus tutaj látható. A Tornaritis-Pierides Tengeri Élet Múzeuma tengeri fosszíliákat, állatfajokat és diorámákat mutat be. A Makronissos Beach mellett találjuk Ayia Napa múltjának legrégebbi emberi örökségét, a Makronissos nekropoliszt, mely a hellenisztikus és római korból fennmaradt sírokat rejt. Eddig 19 sírt, egy kis szentélyt és egy ősi kőfejtőt tártak fel, az egyik itt talált szarkofágot a Thalassa Múzeumban lehet megtekinteni.

A Népművészeti Múzeum anyagában antik bútorokkal és korabeli viseletekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ayia Napa keleti oldalán található az Ayia Napa Szoborpark, melyet 2014 májusában avatták fel 17 szoborral. 2018 elejére már több mint 200 szobor volt itt 140 szobrásztól. A Szoborpark mellett található Kaktuszpark több mint 10 000 kaktuszt és sivatagi növényt mutat be a látogatóknak. Az Ayia Napa Víz alatti Szobrok Múzeumának megtekintését összeköthetjük egy izgalmas sznorkerezéssel, vagy merüléssel is, ugyanis a Pernera Beach mellett, Jason deCaires Taylor brit szobrász 93 alkotásával megnyílt „szabadtéri” kiállító központ 8-10 méterrel a tengerszint alatt látható. Ayia Napa egy mesterséges zátonnyal is büszkélkedik; a zátonyt a Kyrenia nevű kiöregedett és elsüllyesztett hadihajóra alapozták azzal a céllal, hogy fellendítse a tengeri turizmust. A zátonyon további víz alatti szobrokat is elhelyeztek. Könnyedebb szórakozást kínál a Parko Paliatso nevű vidámpark, illetve az ókori Hellasz tematikájában épült WaterWorld nevezetű vízi park.   

A természeti látnivalók, az aktív turizmus, a fotózás, a nomádabb körülményeket kedvelő strandolók kedvenc úti célja lehet a Cape Greco Nemzeti Park, amely mindezen elvárásokat tökéletesen egyesíti és kielégíti. A Nemzeti Park Ayia Napa központjából alig 10-15 perces autóútra fekszik, és feltétlenül megéri ide ellátogatni, hiszen ez Ciprus egyik legfestőibb része, ráadásul itt kipróbálhatjuk a sziklaugrást, de kerékpártúrák helyszíneként is tökéletes. Legszebb részei a Crow’s Bridge, amely egy látványos tengeri sziklaformáció, a tengeri barlangok (itt strandolni is lehet), az Ayioi Anargiroi kápolna és a Kék Lagúna. Ayia Napa zsibongását magunk mögött hagyva csodálatos, csendes túraútvonalra bukkanhatunk a Limnara Beach és a tengeri barlangok között húzódó Rocky Bay öböl mentén, ahol kiépített ösvény, illetve padok is vannak. A tengerre nyíló kilátás pedig örök emlék marad.  



Ayia Napa térkép
Ayia Napa cikkek

találat

Az irodánk saját szervezésű útjai az utazás minden költségét tartalmazzák (repülőjegyet budapesti indulással, ellátást, transzfert, stornobiztosítást). Ha más szállodát, hosszabb-rövidebb utazást keres, írjon nekünk itt!

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

városlátogatás + 2025 június

A Plitvicei Nemzeti Park varázsa

3 napos buszos körutazás Horvátországban
94.500 Ft/fő

Száztornyú Prága

4 napos buszos utazás csehországba
104.957 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
105.097 Ft/fő

Velence, a gondolák városa

4 napos buszos körutazás Itália szívében
141.147 Ft/fő

Toszkána, Viareggio és Cinque Terre

Kihagyhatatlan Toszkána, Viareggio - Puccini városa: Torre del Lago, és Cinque Terre
158.700 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!